Idén július 1–3. között 32. alkalommal hozzák tető alá a Kőrösi Csoma Sándor Napokat Csomakőrösön, a Debreczi Panzióban. A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a Kovászna Városi Művelődési Ház által szervezett rendezvénysorozaton belül hozzák tető alá a Kőrösi Csoma Sándor – Az idők arcai című tudományos konferenciát is. Az alábbiakban a rendezvény programját ismertetjük.
Július 1., csütörtök – helyszín: Csomakőrös, Debreczi panzió
9.30: Kőrösi Csoma Sándor – Az idők arcai, tudományos konferencia. A vendégeket Gyerő József, Kovászna város polgármestere és Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke köszönti
10.00–13.00: Tudományos konferencia
14.00–16.30: A konferencia folytatása
18.00–20.00: Csoma útján két keréken – Zichó Viktor vetítettképes úti beszámolója – helyszín: Kovászna, művelődési központ
20.00: Gyertyás-fáklyás, ünnepélyes megnyitó és koszorúzás a kovásznai művelődési ház előtti téren, a Kőrösi Csoma Sándor-szobornál. A jelenlévőket Gyerő József polgármester köszönti, beszédet mondanak: Mandics György író, rovás-kutató, Szebeni Zsuzsa a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet részéről, illetve Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület elnöke. Imát mond Péter Arthur római katolikus plébános. Közreműködik a Barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar, a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, valamint Moldovai Dóra és Molnár Anna diákok
21.00: A Diákszínpad Örök – Lackfi János művei alapján című előadása, Molnár János rendezésében – helyszín: Csomakőrös, Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Otthon
Július 2., péntek – Csomakőrös, Debreczi panzió
9.00–12.00: Tudományos konferencia
14.00–18.00: Tudományos konferencia
19.00: Gálaműsor – Kovászna, művelődési központ. Fellépnek: Császár Katalin fuvolatanárnő és növendékei a Plugor Sándor Művészeti Líceumból, akiket Szabó-Siklódi Levente zongoratanár kísér zongorán. Fellép továbbá Kanalas Éva énekművész, az Ojanna hangszínház alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. Végezetül pedig újra megtekinthető lesz a Diákszínpad előadása
Július 3., szombat – Csomakőrös
Csoma arcai. Szekcióelnök: Bérczi Szaniszló
9.00–11.30: Tudományos konferencia, zárszó, kerekasztal-beszélgetés. Majd Flórián Csaba honlap adminisztrátor bemutatja a Csoma Egyesület honlapját – helyszín: művelődési otthon
12.00–13.00: Istentisztelet a csomakőrösi református templomban, igét hirdet Sógor Csaba lelkész, volt európai parlamenti képviselő
13.00–15.00: Koszorúzás a csomakőrösi Csoma-szobornál. Beszédet mond Percze László, a csíkszeredai Magyarország Főkonzulátusának konzulja, majd a csomakőrösi gyerekek műsora tekinthető meg. Közreműködik a Barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar Szántó Zsombor vezénylésével
Kőrösi Csoma Sándor-dombormű avatása (Túri Török Tibor alkotása) és a Kőrösi Csoma Sándor-emlékterem átadása a Csoma-emlékháznál. Díjazzák dr. Flórián Csabát, laudációt mond dr. Nagy Lajos
Az idők arcai – Kőrösi Csoma Sándor tudományos konferencia, Csomakőrös, Debreczi panzió
Július 1., csütörtök
10.00–10.20: Fülöp Boglárka: Kőrösi Csoma Sándor és a Zanszkár völgyének jógamesterei
10.25–10.45: Flórián Csaba: Vályi Félix és a Csoma bódhiszattya mítosz
10.50–11.10: Oláh Gál Róbert: A Bolyai- és Kőrösi Csoma Sándor kultusz erdélyi összehasonlítása
11.15–11.35: Bálint Huba: A napkultusz képviselői vagyunk
11.45–12.10: Deák Ferenc: Látogatás a Szkíta és Magyar Kultúra Központjának Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére létesülő építkezésén, Taron (2021. május 25.)
12.15–12.35: Fehér András: Tanulságok egy négyszeres nagyítású Szent Korona megvalósítása során
12.40–13.00: Bácsfainé Hévizi Józsa: Észak-Írország titka, a kisebbségből többségbe, arányosított önkormányzatoktól az ír sziget egyesítése felé (Decentralizáció vezet az autonómiához)
14.00–14.20: Varga Gergely: A magyar királyok genetikai vizsgálata
14.25–14.45: M. Lezsák Gabriella: Régészeti kutatások a Kaukázus északi előterében. Eredmények és lehetőségek
Nyelvünkben őrizzük, génjeinkben hordjuk. Szekcióelnök: Bácsfainé Hévizi Józsa
14.50–15.10: Bérczi Szaniszló: A beszéd fejlődésének két korai korszaka
15.15–15.35: Fehér Bence: Az avarok kétféle írása
15.40–16.00: Záhonyi András: Módszertan a mezopotámiai és az Indus-völgyi írásemlékek olvasásához
16.05–16.25: Maár Kitti: Honfoglaláskori köznépi temetők anyai vonalainak jellemzése
Július 2., péntek
Népek, hagyományok tükrében. Szekcióelnök: Csáji László Koppány
9.30–9.50: Tamás Ildikó: Hagyományos folklórműfajok új köntösben
9.50–10.10: Kanalas Éva: Énekkultúra és archaikus hagyományok a Kárpát-medencétől a Tuva Köztársaságig. Az előadás keretében először kerül bemutatásra Szabados György – Kanalas Éva TENGRI című zeneműve, amely CD az MMA művészeti ösztöndíj programjának köszönhetően került kiadásra
10.15–10.35: Vidák István: Ujgur nemezkészítés, diavetítéssel
10.40–11.00: Nagy Mari: Boz üj, a homoksárga nemezház, filmvetítéssel
Múltunk arcai. Szekcióelnök: Bréczi Szaniszló
11.20–11.40: Bognár Szabina: Tagányi Károly társadalomtörténeti kutatásai
11.45–12.05: Csáji László Koppány: Múltunk arcai (Magyarország eredetéhez fűződő viszony változásai az elmúlt évszázadokban)
12.10–12.30: Mandics György: A csíki csoda. A csíkiak származása a rováskrónikák tükrében
12.35–13.00: Tisza András: 18 rovásemlék elemzése őscsíki emlékek alapján
14.00–14.20: Halasy Nagy Endre: Piros nyilak és sárga krumplik… (Árpád népének bejövetele az új adatok fényében)
14.25–14.45: Sántha Attila: Csaba királyfi, mint Irán és Turán Sziavas (Szijávus) hercege
14.50–15.10: Szathmári Botond: Háttérmagyarázat Kőrösi Csoma Sándor Előleges jegyzetek a buddhizmus különféle felekezeteiről című tanulmányához
15.15–15.35: Csisztai Gizella: Találkozási pontok a XX. századi lengyel és magyar történelemben
Kitekintő. Jelen nem lévők dolgozatainak bemutatása. Szekcióelnök: Szathmári Botond
15.40–16.40: Zsuzsanna Somos: Kőrösi Csoma Sándor úti célja: Shambala. A Kajlas-hegy a magyar népmesék üveghegye?
Bárdi László: Kőrösi Csoma Sándor és a keleti világvallások
Czeglédi Katalin: Az idő és szócsaládja
Bartha Júlia: Tagán Galimdzsán, a magyarrá lett baskír öröksége
Kalmár István: Sajnovics János
Iancu Laura: Idő és örökkévalóság-hit a hagyományos világképben (a moldvai magyarok példáján)
Későbbi időpontra halasztott Csoma-napi programok:
Szeptember: Kovásznán és Csomakőrösön fellép a Debreceni Adyák Színpad
Október 14., Kovászna, Kádár László Képtár: Csoma kiállítás: Mi a te mítoszod? – a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében
Az esemény 2021-es Kiemelt Kulturális Program, megvalósul a Kovászna Megyei Művelődési Központ társszervezésében, Kovászna Város Tanácsának támogatásával.
További támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Kovászna Városi Művelődési Ház, Kovászna Megye Tanácsa, Bertis, Toro Impex Kft., Diószegi Pékség, Demes Barna vállalkozó