Kovászna kincsei

A Ménes-tetőn régi vaskádak vannak. Ezekben valamikor hamuzsírt lúgoztak. Ez a hely az akkori fogalmak szerint megközelíthetetlen volt erdőkitermelés szempontjából, és hogy a fát valahogy mégis értékesítsék, felgyújtották az erdő egy-egy részét. s káliumcarbonátot főztek a hamuból.

Az iparvasút kitérő állomásától gyalog folytattuk utunkat az Ördöggátjához, s onnan tovább gyalogolva megmásztuk a Miske-patak és a Várpataka között emelkedő Várhegyet, amely csak a déli oldalon elhúzódó hegynyakon közelíthető meg, ahol a régi vár útja nagyszerűen látható. A várhegy többi oldala szinte járhatatlan, a tetőt már benőtte a bükkfa és fenyő. Már csak a vár körvonalai vehetők ki. Érdekes a keleti oldalon a sziklába vésett kerek üreg, amit Kővékának nevez a nép.

Visszaérve a völgybe, meglepően szép a táj: a két kúpalakú sziklaorom – a Szélkapu és a Várhegy –, hátterében a Pilis hatalmas fenyőivel és szikláival, úgy tűnik, mintha összenőtt volna a felhőkkel. Leérkezve a hegyekről, ahol a monda szerint a vár kőhídja állott, rövid pihenő után az iparvasút mentén gyalog érkezünk a Horgász-borvíz forrásához. Innen tovább menve a falu felé, elhaladtunk a hatalmas kőbányák mellett. Utunkat tovább folytatva, az Árpád-forráshoz érkeztünk, ahol jól felszerelt, kényelmes sósfürdő van. A fürdőhöz közel van már Kovászna község, 560 méter tengerszín feletti magasságban. A község piacterén van a régen nagyon híres, Pokolsár nevű iszapgyógyfürdő, de már teljesen elhanyagolt állapotban, legutóbb „történelmi műemléknek“ nyilvánították. Ehelyett építették közel a főtérhez az új sós borvizes szabadfürdőt. A fürdő mellett van a szénsavsűrítő-gyár. A község különböző helyén több kisebb, magánkezelésben levő szénsavas fürdő van, és feltűnően sok a száraz gőzfürdő, szénsavas-kénes kigőzölgéssel.

Kovászna vidéke sok természeti kincsével és érdekességeivel egyik legtanulságosabb kirándulási terep természetjáró számára. 

Jancsó Gyula: Kovászna és elveszett kincse: a Pokolsár
(Erdély, 1939/3.)