Közösséget építenek

Az alábbi interjú ötletét az adta, hogy megtudtuk: a Bod Péter Tanítóképző egy kihalófélben levő klasszikust, a suliújság műfaját élteti tovább, amiről újságíróként, és az egykori diáklapos évek okán is be szerettünk volna számolni. Ám a Deák Magdolna igazgatóval folytatott beszélgetésből ennél sokkal behatóbban megismerhettük, hogy mi kovácsolja össze a mostani zűrzavaros időkben is az ottani közösséget.

– Miként befolyásolták a megszorítások, az online oktatás az iskola életét?

– Az előző év nehézségei azt tanították meg, hogy ha nincs rend a külső világban, akkor meg kell teremteni azt az iskola falai között – én ezt a rendőrző szerepet vállaltam, amikor másfél évvel ezelőtt az intézmény élére kerültem. Annak ellenére, hogy sok minden értelmetlennek, sokkal nehezebbnek tűnt, igyekeztünk olyan tevékenységeket, beszélgetéseket, órákat szervezni, amelyek segítenek az egyensúlyt megőrizni. Fizikai egészségünket is óvtuk, igyekeztünk betartani a szabályokat, emellett nagyon nagy figyelmet fordítottunk a belső erőforrásaink mozgósítására is.

– A tanév eddig eltelt részét hogyan értékeli?

– Nagy lendülettel kezdtük ezt a tanévet: a személyes találkozások örömével. Talán soha nem vártuk annyira az iskolát – tanár és diák egyaránt –, mint most. Törekedtünk is arra, hogy rövid idő alatt mindent bepótoljunk: nemcsak a tananyag, hanem a tudásszerzés más útjain is elindultunk. Egymás felé irányított a Mentor-programunk, a népmese napján könyves villámcsődületet szerveztünk, mesét olvastunk, papírszínházaztunk, a diákszövetség nagy gyorsasággal megszervezte a gólyahetet a IX. és a X. osztályosok számára egyaránt; a XI. és XII.-esek pedagógiai gyakorlatra járhattak, s végre taníthattak – nagy siker volt; történelmi megemlékezéseket tartottunk – keresve a múlt hőseinek a helytállásában a jelen embere számára is az erőt. Nagy csalódás volt, amikor kényszervakációra kellett mennünk, majd az online oktatás következett. Ám bizakodóak voltunk, átmeneti időszaknak tekintettük. Vártuk a visszatérést. Közben megszerveztük a 20. erdélyi Kossuth-szónokversenyt, első alkalommal online. Kihasználtuk az időt: folytattuk az osztálytermek felújítását, díszítését, interaktív táblák beszerelését. Elindítottuk a Szülők iskolája projektünket, online formában; a hagyományőrző szakkört személyesen, bábos foglalkozáson vettünk részt, online. Kirándultunk: a szavalók Szegedre, az Erasmus-csapat Budapestre, két osztályunk pedig Máramarosba, osztálykirándulásokra. Én közben készültem az igazgatói vizsgára. Ha mindezekre a megvalósult tevékenységekre gondolok, akkor pozitívan értékelem ezt a félévet a nehézségek ellenére is.

– Több a szorongás, az alkalmazkodási gond a pandémia nyomán a fiatalok körében, ez érezhető volt itt is?

– Igen, valamiféleképp mindenkiben megbomlott az egyensúly, felerősödött a bizonytalanság. Ezt felismerve, nagyon tudatosan igyekeztünk a diákszövetséget is abban támogatni, hogy sok-sok közösségi tevékenységünk legyen. Folyamatosan egyeztettünk, de szabadságot kaptak. Azt gondolom, hogyha a diákok jól érzik magukat az iskolában, ha érzik a közösség megtartó erejét, ha részt vesznek a tevékenységekben, netán aktív szervezői szerepet is vállalnak, az segít elfelejteni a rájuk nehezedő nyomást. Megtapasztalták azt, hogy kreativitással, másként gondolkodással felül lehet emelkedni ezen a nehéz helyzeten. S arra is biztattam, hogy a tanulásba, az olvasásba is lehet menekülni. Nyilván voltak olyan esetek is, amelyek azt mutatták, hogy az online tanításhoz társuló otthoni kényelmet, normán kívüliséget, a virtuális közösséghez tartozást meg lehet szeretni: tavaly történt meg, hogy vissza kellett térnünk pár napra az online tevékenységről az iskolába, és voltak, akik kérvényezték, hogy maradhassanak otthon, kapjanak feladatot, és úgy zárjuk le őket. Döbbenten álltunk a jelenség előtt nemcsak mi, hanem a szüleik is. Sokat tanácskoztunk a kollégákkal, hogy az ilyen helyzeteket miként lehet úgy kivédeni, hogy a diák ne sérüljön, de visszataláljon a közösségbe. Kellett a határozott szigor, a kérés elutasítása, hiszen a tanulónak az iskolában a helye, ahol viszont olyan közösséget kell kialakítani, amelyben érzi, hogy az megtartja és értékesnek tartja, befogadja őt gyengeségeivel együtt. Ennek, vagyis egymás megértésének érdekében dolgozunk és tanulunk mindannyian.

– Fel lehet rázni, „kinyitni” egy közömbös, zárkózott diákot?

– A tanulás, tudás örömét igyekszünk megismertetni velük, túlmenően az egyszerű jegyszerzésen. Annyiféle tudás létezik, az érdeklődésüket próbáljuk tágítani, bővíteni. A különféle rendhagyó órák, projektek is ezt a célt szolgálják, interdiszciplináris kitekintésre törekszünk, tematikus napokkal, akár hetekkel, önálló kutatási feladatokkal, élménypedagógiai foglalkozásokkal, önismerettel, családi életre neveléssel. A pedagógiai gyakorlatok nagy-nagy szerepet játszanak személyiségük fejlődésében, a gyerekek és önmaguk felé nyitás motiválásában. Kiemelt időszak volt az ünnepvárásé, amikor a szokásoshoz képest is megszaporodtak a tevékenységeink, amelyekben odaadóan vettek részt diákjaink és tanáraink egyaránt, akár hétvégén is. Ilyen környezetben nehéz közömbösnek maradni. Legalábbis remélem.

– Tantermek is megújultak az elmúlt időszakban.

– Nagyon nagy eredménynek tartom, és igazán örömet jelent, hogy ebben is együtt, a kaláka intézményét felelevenítve tudtunk haladni. Hat interaktív táblát kaptunk a tanügytől, amelyek mellé még egyet beszereztünk pályázat útján. A felhelyezésük előtt az osztályokat felújítottuk, kimeszeltük: a kényszervakáció alatt szülők, oktatók is dolgoztak azért, hogy a diákokat szép termek fogadják. Az elmúlt másfél év alatt négy osztálytermet, a titkárságot, az igazgatói irodát, a pszichológiai kabinetet sikerült teljesen rendbe tenni: ezekben a parkettet is felcsiszoltuk, ajtókat, ablakokat, falakat festettünk. A megvalósítás ezekben is közmunkával zajlott, a helyi önkormányzat emberei, szülők, diákok, oktatók bevonásával. A Vackor óvoda építése is elkezdődött, a raktárak gyors kiüresítésében a Gábor Áron- és az Apor Péter-iskolák munkásai is segítettek. A rendteremtés minden szinten működött és folytatódik.

2011-ben nyelvkör keretében született legutóbb suliújság a Bod Péterben, idén pedig egy pályázat révén, opcionális tantárgyként tanulják a diákok az újságírást, Bándi Lilla fiatal oktató vezetésével. Ennek a kézzelfogható eredménye a Bopéta iskolaújság, amely ígéretes kezdet, és értékes megmutatkozási felületet biztosít a tanulóknak. Ez is az íróvá, olvasóvá nevelés része, amire olyan nagy szükség van ma, amikor a pár soros szövegek, képek jelentik a kommunikáció, a szórakozás alapját, ugyanakkor az igazgató reményei szerint arra sarkallja a diákokat, hogy nyitott szemmel járjanak, több mindent befogadjanak és megértsenek az őket körülvevő eseményekből, történésekből.