Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Dimény Attila múzeumigazgató megkeresésünkre elmondta, jelenleg többnyire otthon dolgoznak, illetve az intézmény közösségi oldalán tartják a kapcsolatot a múzeumbarátokkal. „Ebben az időszakban digitalizálunk, tudományos dolgainkat „rázzuk helyre”. Ugyanakkor feltettük a Facebook-oldalra a március 15-e előtt tisztelgő ünnepi tárlat digitalizált katalógusát, továbbá az intézményünkben 2007–2014 között rendezett három, polgári kultúrával kapcsolatos időszakos kiállításról készített összeállítást.” Az ünnepi tárlat kapcsán kifejtette, terveik szerint a szükségállapot befejeztével az továbbra is látogatható lesz az érdeklődők számára. Hozzátette, a földszinti termek készen állnak a felújításra, az egyetlen kérdés az, hogy jelen helyzetben a vállalkozó mikor láthat munkához.
Dimény Erika múzeumpedagógus a gyerekeket alkotásra, míg a felnőtteket keresztrejtvény-fejtésre invitálja. A Céhtörténeti Múzeum szimpatizánsai Facebook-oldalon Március 15-e Kézdivásárhelyen címmel rajzpályázatot hirdettek meg kicsiknek, a beérkezett alkotásokból meg virtuális kiállítást rendeztek ugyanott. Semmit nem bíztak a véletlenre, hiszen Dobolyi Annamária művészettörténésznek köszönhetően virtuális tárlatvezetésben lehet része a kiállítás látogatóinak.
– Hiányzik a benti tevékenység. Múzeumpedagógusként gyerekek nélkül elég nehéz, ezért azon gondolkoztunk, hogyan tarthatjuk velük továbbra is a kapcsolatot, úgy, hogy dolgoztassuk is őket, és gondolkodásra, illetve kreativitásra is ösztönözzük. Így jött a rajzfelhívások, vagy még inkább felkérések ötlete – osztotta meg lapunkkal Dimény Erika.
Hozzátette, nagy örömére szolgált, hogy a nagyközönség számára elmaradt március 15-ei főtéri megemlékezés témájával meghirdetett pályázatra a vártnál több rajz érkezett.
– Húsz alkotás érkezett a felhívásra, ami őszintén meglepett. Örvendek ennek, mert a szervezett múzeumpedagógiai foglalkozások, amelyekre a gyerekek az osztállyal érkeznek, másfajta, irányított tevékenységek, míg ezekre a felkérésekre az nevez be, akinek igénye van rá – fejtette ki.
Jelenleg is várják a gyerekek alkotásait, a kicsik ma 18 óráig üzenetben küldhetik el az általuk bármilyen technikával készített húsvéti képeslapokat. Azonban nem csak a gyerekekre gondoltak, a szépkorúaknak is készítenek hetente a múzeum gyűjteményeihez kapcsolódó fejtörőt.
– Kicsit úgy vagyunk ezzel, mint a tanárok a digitális oktatással, meg kell találjuk a legjobb módszert. A céhes mesterségek-gyűjteményhez kapcsolódó első keresztrejtvényünkre nem érkezett visszajelzés, ezért vélhetően legközelebb kvízszerű dologgal készülök – magyarázta a múzeumpedagógus.
Befejezésül megjegyezte, „kicsik-nagyok számára egyaránt vannak még témáink, azonban ezeket egyelőre nem árulom el. Továbbá rá lehet keresni a világhálón a #muzeumozzotthon-tartalmakra, ahol több magyar múzeum virtuális világába tekinthetnek be”.