Hirmondo

Megvalósítások a községben

Megvalósítások a községben

Engedélyre várnak az iskola építésénél, új híd készül a beszakadt faalkalmatosság helyére, megvan a sportpálya új lelátója – ezek és még sok más megvalósítás zajlik a kommandói önkormányzatnál, amikről Kocsis Béla polgármester és Opra Béni János alpolgármester számoltak be.

Hirdetés
Hirdetés

Engedélyre várnak

A polgármester elmondta, hogy Kovászna megye egyik legmodernebb oktatási intézménye épül a részlegesen leégett Horn Dávid Általános Iskola helyére. A szükséges anyagiakat a vidékfejlesztést célzó kormányprogram (PNDL) keretében pályázta meg az önkormányzat. Már azt is tudni lehet, hogy a kivitelezést a sepsiszentgyörgyi Baumaister fogja végezni: a cégről a polgármesternek jó a véleménye, hiszen a Kovászna Megye Tanácsa alá tartozó Művészeti és Népiskola is velük építteti a sporttábort az iskola területén.

Az elöljáró elmondta, jelenleg az építkezési engedély kibocsátására várnak, amit a megyei tanácsnak kell jóváhagynia, ezt követően pedig megkezdődhet a munkálat. A polgármester egyúttal köszönetét fejezi ki Kovászna Megye Tanácsának, amiért célirányosan 300 ezer lejjel támogatják az iskola megépítését.

 

Új híd épül

A tavaly árvíz miatt beszakadt a Bászkán átívelő fahíd, azonban a kormány sürgősségi eljárással pénzt adott egy új átjáró megépítésére. Ez közel 782 ezer lejbe kerül, amiből az önrész mintegy 89 ezer lejt tesz ki. A fahíd helyére betonból készül az új átjáró. Az önkormányzat megkapta az árajánlatokat, és úgy néz ki, hogy a kivitelezés egy bodzafordulói cégre hárul. A községvezetés szeretné, ha mihamarabb elkészülne a híd, mivel egy fontos, összekötő pontja a településnek. Addig is, amíg megépítik, lengő hídon zajlik a közlekedés, aminek újrapadolása nemrég történt meg, a munkálatokat pedig egy kommandói cég végezte.

 

Folyamatban az egészségügyi központ elkészítése

Tovább folytatódik az egészségügyi központ épületének kialakítása. Emellett a közeljövőben térrendezést is végeznek, piskótaköveket raknak le, parkírozót és zöldövezetet alakítanak ki. Az épületben a családorvosi és fogászati rendelő, a gyógyszertár, valamint a Diakónia kap otthont.

 

Elkészült a lelátó

A polgármester elégedetten nyugtázta, hogy elkészült a 150 férőhelyes lelátó a sportpályán, aminek mind a helyiek, mint a negyei focidrukkerek nagyon örülnek. A továbbiakban a pályát körülvevő kerítést fogják felújítani. A kommandói Fenyvesek focicsapat jelenleg az 5. osztályban játszik, többségében helyiek vannak benne, de van három idegenlégiós is. A sportelnöki teendőket Kádár József, a polgármesteri hivatal munkatársa látja el.

 

Kamerákat vásárolnak

Idén négy új térfigyelő kamerával bővítik a rendszert Kommandón, kiegészítve a már meglévő négyet. Az új kamerákból három képes lesz a rendszámtáblák azonosítására is, így azokat a település három bejáratánál szerelik fel. A községvezető megjegyezte: amikor látták, hogy az éjjeli őrséget már nem tudják megszervezni, váltottak át kamerákra, és mint utólag bebizonyosodott, nem is hiába: volt már olyan lopás, aminek az – egyébként nem helybéli –elkövetőjét a térfigyelő rendszer segítségével azonosították és kerítették kézre.

 

Fejlesztik a vízszolgáltatást

Megtudtuk azt is, hogy idén nagy hangsúlyt fektetnek a vízszolgáltatásra: új pompát szerelnek fel, továbbá új csöveket csatlakoztatnak a tömbházakban levő vízaknákba, ettől a ponttól a rácsatlakozás feladata már a lakókra hárul. A faluban 6 kilométert tesz ki a vízhálózat hossza, és a település 90 százaléka van rácsatlakozva.

 

Működik a Tele EKG

Ettől az évtől a Diakóniának köszönhetően ismét működik a Tele EKG rendszer, ennek fenntartásához évi ötezer lejjel járul hozzá az önkormányzat. A Tele EKG működését Kádár Kató, a Diakónia helyi munkatársa ismertette. A hordozható eszköz egy egyszerű telefonra csatlakoztatható, és a diagnózishívás Bukarestben történik. Ott kardiológus szakorvosok állapítják meg, hogy mi a tennivaló. Volt rá példa, hogy ezzel a rendszerrel emberéletet is mentettek a megye legmagasabban fekvő településén, és olyan is előfordult, hogy a panaszos megtudta: nincs semmi kardiológiai panasza, a problémája máshol keresendő.

A kommandói Diakóniának két munkatársa van, ők végzik a beteggondozást. Van, akikhez naponta járnak, és akadnak, akik heti egy alkalommal igénylik a segítséget. Ez mellett kimossák az igénylők ruháit is, erre a szolgáltatásra leginkább az egyedül élők vannak rászorulva. Mindezek mellett a gondozottak gyógyszereit is kiváltják Kovásznáról. Érdemes megjegyezni, hogy a kommandói önkormányzat (akárcsak más orbaiszéki települések vezetősége) idén is hozzájárul a fürdővárosi város kórház, vagy ismertebb nevén holland kórház finanszírozásához, lévén, hogy a településhez ez az egészségügyi intézmény esik a legközelebb.

 

Szemetet gyűjtöttek

Az Iskola másként-hét keretében a Horn Dávid Általános Iskola diákjai számos érdekes programon vehettek részt, így egyebek mellett egy nagyobb méretű szemétgyűjtési akciót szerveztek. Opra Béni Béla iskolaigazgató elmondta, hogy a hulladékot a falu területén, illetve annak környékén szedték össze, így tudatosítva a kicsikben a környezet megkímélésének fontosságát.

Hozzászólások