Hirmondo

Néhai nevelőkre emlékeztek

Néhai nevelőkre emlékeztek

Az október 5-ei nevelési világnapra való tekintettel, október 6-án, vasárnap a néhai pedagógusokra, nevelőkre emlékeztek Kézdialmáson.

Az ünnepség szentmisével kezdődött, a zsúfolásig telt templomból az iskolások és az ünneplő közösség az iskola előtti térre vonult, ahol elsőként Molnár István falumenedzser köszöntötte a jelenlévőket, majd Tamás Károly iskolaigazgató az ünnep jelentőségéről beszélt, és felsorolta azokat a pedagógusokat, akik már nincsenek közöttünk. „Álljon ez a kopjafa emlékül azoknak, akik megpróbálták a kézdialmási gyerekek életét jó irányba alakítani, és ma már nincsenek közöttünk” – mondta.

Az iskolások ünnepi műsora után Kelemen Domokos nyugdíjas tanító és Tamás Károly leleplezték a 2,5 méter magas kopjafát melyen a Néhai nevelőink emlékére – 2019. felirat olvasható.

Hirdetés
Hirdetés

Ugyanakkor felavatták a haranglábat az iskola előtti téren. A kopjafa és a harangláb helyi fafaragók munkája és a nyár végi faragótáborban készült. Utána a résztvevők megtekintették a teljesen felújított tornatermet, amely Miklós Gábor vállalkozó és csapata munkáját dicséri. A tornaterem felújítását a 2017. január 3-án történt tűzeset sürgette meg, a tavaly októberben már a tanulók használatba vették, nemrég pedig a külső munkálatokkal is végeztek. A felújítás közös összefogás eredménye, a tűzeset után Almás és Csomortán közössége adományokkal járult hozzá a tatarozáshoz, de Szihalom testvértelepülésről is érkezett támogatás, valamint a helyi Hegyes Zsiros Közbirtokosság, a helyi Marhatartó Egyesület, a kézdivásárhelyi Zarah Moden nadrággyár, illetve a helyi és megyei önkormányzat is hozzájárult a költségek fedezéséhez.

Hozzászólások