Székelyföld Napok 2019
Idén is megszervezik a Székelyföld Napokat Kovászna, Hargita és Maros megyékben. Kézdiszentkereszt Községi Könyvtára is társult a Kovászna Megyei Művelődési Központ programsorozatához, ennek keretében október 14-én 17 órától Benkő Éva tart mesefoglalkozást a helyi könyvtárban, október 19-én 19 órától Classical Singers-koncert lesz Kézdiszentkereszten, október 20-án 19 órától pedig Bélafalván lép fel a Százlábú Néptáncegyüttes.
Sikeres pályázatok
A község polgármesteri hivatala idén is több pályázatot nyújtott be és nyert meg. Többet között az Angustia Egyesület LEADER-programjában sikeresen pályázott különböző közhasznú gépekre, például fahasogató-, sószóró-, legelőtakarító-, utcaseprő gépre, de magáénak tudhat egy úthengert is. Emellett a megyei tanácstól nyert pályázatot a községi egészségügyi rendelő tetőzetének a kijavítására, amelyre éppen folyamatban van a szerződés megkötése.
Útjavításokat terveznek
A helyi önkormányzat még az idén szeretne a községben három utcát is aszfaltozni, kettőt Kézdiszentkereszten, Bélafalván pedig az alsó- és felső középszert. „Amennyiben a közbeszerzési folyamat megvalósul, még idén elvégeznénk a munkálatokat, de ha az időjárás mégsem engedné, tavasszal folytatnák” – osztotta meg lapunkkal az elöljáró.
Testvértelepülési kapcsolatok
„Testvértelepüléseink küldöttségének májusi látogatását viszonozva augusztus első, illetve második hétvégéjén községünk küldöttsége ellátogatott Lesenceistvándra, illetve Pilisszentkeresztre. Lesenceistvánd településsel pár éve vettük fel a kapcsolatot, és ennek, valamint az elmúlt időszakban levő találkozásoknak az eredményeként az idei falunapok keretében aláírtuk a testvértelepülési szándéknyilatkozatot” – mondta el Páll Endre. „Augusztus második hétvégéjén a pilisszentkereszti napokra utaztunk, ahol ugyancsak hagyományaink és kultúránk bemutatására került sor a Tisztás néptánccsoport néhány tagjának képviseletében” – tette hozzá a polgármester.
Bartok Barbara