Anyák napját ünnepelték
A zágoni fúvószenekar anyák napi koncerttel lepte meg a község édesanyáit május 8-án 15 órától, a helyi múzeum nagytermében. Egy ideig ezt a koncertet március 8-án, nők napján szervezték meg, csupán pár éve került át erre a napra. A koncert nagy sikernek örvendett, megkönnyezték az édesanyák és a jelenlévők egyaránt.
Mikes-emléktúra
Biciklitúrával tisztelegtek Mikes Kelemen emléke előtt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai, akik Sepsiszentgyörgyről harminc kilométeres távot tettek meg Zágonig, ahol elhelyezték koszorúikat az általuk állított kopjafánál, majd múzeumlátogatásra és a Mikes-tölgyek bemutatására került sor. A találkozó közös ebéddel zárult.
Ismét volt majális
Két év kihagyás után idén május elsején ismét megtartották a hagyományos közösségi majálist. Az ébresztőt a fúvószenekar húzta reggel 7 órakor a Farkas-dombon. Az ébresztőt követően a közel ötven ember közösen vonult le a Mikes-kastély udvarára, hogy együtt töltsék a napot, sütkérezzenek, és egy jó hangulatú közösségi eseményen vegyenek részt.