Épül a szennyvízhálózat
Nemrégiben hozzáláttak a csomakőrösi szennyvízhálózat kiépítéséhez. Jelenleg Csomakőrös és Kovászna között dolgoznak a gépek, a 90 milliméter átmérőjű nyomócsövet fektetik le a 13E jelzésű országút mentén. Ezen fogják majd a falu szennyvízét magas nyomással átpumpálni a fürdővárosba, ahol csatlakozik a városi vezetékre, és azon keresztül jut majd a szennyvíztisztítóba. Az önkormányzat a PNDL-2 programon 2018-ban elnyert pályázatból finanszírozza a beruházást, a munkálat mintegy 3,7 millió lejbe kerül. Ezzel a munkálattal régi álma valósul meg a közigazgatásilag a fürdővároshoz tartozó település lakosainak, ugyanis, habár az ivóvíz már 2016 óta be van vezetve a faluba, a szennyvízcsatorna kiépítése évek óta váratott magára az anyagi lehetőségek hiánya miatt.
Nyírkércsre utaztak
Nyírkércsre utazott nemrég Csomakőrös küldöttsége, ahol családi napot szerveztek. Az eseményen közös ebédre várták az érdeklődőket, házi gulyással, sült ökörrel, egyéb finomságokkal. A családi délutánon köszöntők hangoztak el, majd azt követően fellépett a nyírjákói Muskátli Népdalkör és a Nyírjácooltúra Művészeti Csoport. Emellett közös istentiszteletet is tartottak a helyi református templomban (képünkön). A két falu tavaly kötött testvértelepülési szerződést, akkor a magyarországi küldöttség látogatott Kovászna városába. A háromszéki falunak ez az első testvértelepülése, a baráti kapcsolat már évek óta fennáll a vezetőségek között. Idén májusban egy kilencszemélyes kisbusszal is megajándékozta a csomakőrösieket az anyaországi önkormányzat. Most pedig az említett gépjárművel utazott ki Magyarországra a küldöttség Bende Tamás, csomakőrösi lelkipásztorral.