Gyászjelentő
„Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta : Gyere haza!”
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kézműves műhelyek Erdővidék Múzeumában
Szeptember 16–17-én kézműves hétvégét szervez Erdővidék Múzeuma. Péntek délután és szombaton egész nap az érdeklődök betekinthetnek erdővidéki kézművesek munkájába, és ki is próbálhatják ezeket a tevékenységeket. A kézműves műhelyek a múzeumkertben lesznek, rossz idő esetén a múzeum Kászoni Gáspár-termében. Részletes program:
Péntek, szeptember 16.
13.00 ismerkedős játékok, népi gyermekjátékok;
14.00–15.00 ingyenes tárlatvezetés Erdővidék Múzeumában Demeter László történész, muzeológus vezetésével;
15.00–15.30 múzeumpedagógiai gyakorlatok Lakatos Csilla muzeológussal;
15.30–16.30 nemezelés Nagy Adél tanítónő, hagyományőrző kézműves oktató vezetésével;
17.00 gyermektáncház Lakatos Csilla vezetésével.
Szombat, szeptember 17.
11.00–14.00 kézműves bemutatók, kézműves tevékenységek: fonalgrafika – Nagy Zsuzsanna hagyományőrző kézműves oktató, bútorfestés – Sütő István bútorfestő-asztalos, fafaragó, bádogozás – Szász István bádogosműhelyének meglátogatása;
15.00–17.00 kézműves bemutatók, kézműves tevékenységek: dekorációs gyöngyfűzés – Cristian Blanka pedagógus, kézműves oktató vezetésével; hímzés, varrás Baló Judit Lili tanítónő és kézműves;
17.30 Bujka énekegyüttes előadása, erdővidéki énekek tanulása;
18.00 Táncház Lakatos Csilla vezetésével.
Testvértelepülési meghívások
Szeptember első két hétvégéjén Barót küldöttségei testvértelepülési meghívásoknak tettek eleget. Szeptember 1–4. között Pál Levente, Szőcs Sándor tanácsosok, valamint Toma Éva anyakönyvvezető és Benedek-Huszár János polgármester Budafok–Tétény testvértelepülés meghívásának eleget téve az ottani Pezsgő- és borfesztiválon vett részt. Szeptember
9–11. között egy másik baróti küldöttség Szarvas város meghívására válaszolva, a 24. Szilvanapon vett részt. Dénes Ildikó és Bocz Réka a hivatal részéről, illetve Fehér Zoltán, a baróti közbirtokosság elnöke utaztak Szarvasra. Fehér Zoltán pálinkamintákat is vitt, melyek mindegyikét díjazták is a szarvasiak. Október 6–9. között négytagú küldöttség utazik Párkányba.