Százhuszonöt éve hunyt el Turóczi Mózes

A pandémia miatt elmaradt a szokásos koszorúzás, amellyel a Turócziak nemzetsége minden évben lerója kegyeletét az 1848–49-es forradalom egyik ikonikus, de némiképp Gábor Áron árnyékába szorult alakja előtt: vasárnap múlt 125 esztendeje annak, hogy elhunyt az ágyúöntő. Róla emlékezünk az alábbiakban.

Fontos adalék, hogy a Turóczy család Kézdivásárhely egyik legrégebbi nemzetsége. A céhes városba a 17. században Turóc(z) vármegyéből települt át Jeszenszky néven egy aranyműves, aki Kézdivásárhelyen nemesi levelet már Turóczy néven kapott. A Jeszenszky név nem véletlenül lehet ismerős olvasóink számára: Jeszenszky Géza történész, aki 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete volt, maga is tiszteletbeli Turóczi, a család leszármazottjának tartja magát, így több alkalommal vett részt a Kézdivásárhelyen megszervezett családtalálkozón.

E rövid kitérő után térjünk vissza a família történetéhez: a történetírás szerint ehhez az ághoz tartozik a háromszéki önvédelmi harcban jelentős szerepet vállaló Turóczy (Turóczi) Mózes rézöntő mester. 1813-ban született, és mesterségéből adódóan rendelkezett az ágyúöntéshez szükséges szaktudással. A szabadságharchoz való hozzáállását igazolja, hogy a saját házát, a saját műhelyét bocsátotta az ágyúöntés céljaira. Ez a ház ma sajnos nincs valami jó állapotban, de magántulajdont képez, így nem firtathatjuk ezt a részét a történetnek.

Dr. Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a történelembúvárok Turóczi Mózest a Kézdivásárhelyen működő ágyúgyár igazgatójaként tartják számon, az ő műhelyében készült azon ágyúk többsége, amelyekkel a szabadságharc idején Háromszéket (és nemcsak) védték elődeink. „Hatvannégy ágyúról van ismeretünk, amiket itt, Kézdivásárhelyen, az ő felügyelete alatt öntöttek. Gábor Áron munkatársaként ismerik, a köztudatban igazából a berecki ágyúöntő munkássága rögzült jobban, azonban üstgyártó mesterként Turóczi Mózes volt az a szakember, aki a fegyverek gyártásában jeleskedett. Valószínűleg, mivel háttérben dolgozott, ezért a szabadságharcot követően kevesebb megtorlás érte. Munkássága közéleti szereplésben is megnyilvánult, sokan nem tudják, hogy Kézdivásárhelyen a református egyház főgondnoki tisztségét is jelentős ideig ő töltötte be. Gábor Áron mellett Turóczi Mózes az a mester, akit az ágyúöntők panteonjában kell nyilvántartani” – fogalmazott az igazgató.

Emlékezetett: az Incze László Céhtörténeti Múzeum már a kezdetek óta teret ad egy 1848–49-es teremnek, az állandó kiállítás elsősorban a kézdivásárhelyi eseményeket szemlélteti kiegyensúlyozottan, Gábor Áron munkássága mellett Turóczi Mózes szerepére is igyekeznek ráirányítani a figyelmet. „A múzeumban látható Turóczinak az a fényképe, amely a református egyház tulajdonát képezi, ezen kívül a Turóczi Mózes-mellszobornak a gipsz másolata is az állandó tárlat része” – hívta fel a figyelmet az igazgató.

Kiegészítésként hozzátesszük: Gábor Áron műszaki elgondolásait, tervei megvalósulását Turóczi Mózes hozzáértése segítette. Az önvédelmi harc minden kockázatát vállaló kézdivásárhelyi műhelytulajdonos tagja volt a forradalmi pártnak, az úgynevezett kiskomiténak is, akárcsak a vele egyidős Gábor Áron. Ők voltak azok, akik forradalmi hangulatot és szellemet teremtettek.

Turóczi Mózes 1896-ban hunyt el, jóval túlélve a szabadságharcot. Ahogy fentebb is említettük, ez annak tudható be, hogy azok nevét nem emlegették, akik részt vettek az önvédelmi harcban, ezért az ágyúöntés inkább a hősi halált halt Gábor Áron nevéhez fűződik. Turóczi halála előtt levélben megemlítette, hogy egy kicsit el van hanyagolva, ugyanis a kiegyezés után már lehetett volna erről írni, de Gábor Áron neve addigra akkora úgy beégett a köztudatba, hogy az övé feledésbe merül.

Turóczi Mózesnek nem született gyermeke, egyenes ágú leszármazottja nincs. A rézöntő mester emlékét a Turóczi Nemzetség Egyesület őrzi. Kézdivásárhelyen utca és iskola viseli nevét. Egykori háza, amelynek telkén az ágyúöntő műhely volt, ma emléktáblával van megjelölve, és születésének 180. évfordulója alkalmából, 1993-ban az előtte levő kistéren avatták fel Vetró András képzőművész Turóczi-mellszobrát. Ennek másolatát lehet a múzeumban is megtekinteni.

Nagyjeszenből Kézdivásárhelyre

A kézdivásárhelyi Turóczy család a Felvidékről, Turóc vármegyéből, közelebbről Nagyjeszenből (ma Turócjeszen) származik, és a nagyjeszeni Jeszenszky család egyik ágát képezi. Jeszenszky István 1647-ben került Kézdivásárhelyre mint aranyműves, és hamarosan felvette a turóci származásra utaló Turóczy nevet.

Turóczi Mózes mesterségét apjától tanulta. A Gábor Áron-féle ágyúkból egyes források szerint összesen 70 készült, ebből 64 három- és hatfontos ágyú Turóczy Mózes műhelyében. Érdekesség, hogy a helyi legenda szerint egy (vagy több) ágyú a kézdivásárhelyi kórház területén van elásva. A székely székekből több mint háromszáz harangot hoztak ide, ezek anyagából készültek az ágyúk (Marosszék: 93 harang, 2 nagy üst, 1 mázsa réz, 914 forint készpénz; Udvarhelyszék: 55 mázsa ágyúfém, 14 harang; Aranyosszék: 25 harang, 4 mázsa réz és ólom; Háromszék: 125 harang). Mivel csőfúrójuk nem volt, eleve lyukasra öntötték az ágyúcsöveket. Ez elvileg sokkal kisebb pontosságot tett volna lehetővé, de az ágyúk olyan jól sikerültek, hogy a találati pontosság alapján az ellenség azt hitte, Bem seregének kiváló minőségű francia ágyúi és tüzérei vannak.

(Wikipedia)