Gyászjelentő
„Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta : Gyere haza!”
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az csak természetes, hogy a folyók irányukat tekintve lefelé folynak, s egyik a másikba torkollva vizeik találkozzanak. Szerelmi dalaink egyike éppen a legmagyarabb folyóvízről, a Tiszáról állítja, hogy lefelé folyik. A Felsőháromszéki-medencében a kanyargó Tisza kistestvére a Feketeügy lenne. Magába fogadja a hegy- és dombvidékről a lapály irányába tartó kisebb-nagyobb patakok vizét.
Hosszú ideig magam is az egyik folyását követve tartottam naponta két, avagy négy keréken szelíd folyónk irányába, s így találtam kiváló férfira, atyai barátra, aki a Feketeügy partvidékét s árterületét – a szülőfaluját érintő szakaszon – tenyereként ismerte.
Érdeklődése, amely fiatal barátjában is erősítette a helytörténeti munkálkodás fontosságát, a bölcsőhelye jelenére és múltjára is kiterjedt, zsebkendőnyi kiterjedésű határrészek nevét, az írásos forrásokban fennmaradt alakváltozataikat is összegyűjtötte és tudományos igénnyel feldolgozta negyven-ötven évvel ezelőtt, amikor egy ideig nyilvánosan még leírni sem lehetett a magyar helyneveket Romámiában.
Bakk Pál, az idén, 96. életévében elhunyt szentkatolnai tanító és helytörténész – mert hát Róla beszélünk – aztán a rendszerváltás után adhatta közre szülőfalujáról készült monográfiáját. Semmihez sem mérhető érzés, hogy ott arathatott a Szerző, ahol a magvetést végezte – mondottam a könyv szentkatolnai bemutatóján –, de a kiadónak sem jelentett kis elégtételt, hogy kedves pedagógus munkatársa opusa világrajötténél bábáskodhatott. Jó húsz évvel ezelőtt, 2001-ben, amikor sor kerülhetett a Szentkatolnai krónika kiadására, ahhoz fogható munka a zabolai kivételével alig volt megyénk falvairól.
Élete fő művének megjelenését követő egy-másfél évtizedben sem pihent Bakk Pál, kutatásai újabb eredményeit rendre közreadta lapokban és folyóiratokban, s ez a monográfia kiadóját arra bátorítja, hogy bejelentse, a Szentkatolnai krónika második, bővített kiadásának eljött az ideje. Olyan körképhez juthatna így a mai olvasó, amelyet ki nem adni örökségünk iránti felelőtlenség lenne. Hangsúlyozom ezt annál inkább, minthogy nemrég értesülhettünk, hogy egy szerény, de határozott lépésként helyi kezdeményezésre a szentkatolnai községi könyvtár felveszi Bakk Pál nevét. Egy következő lépésként munkája új kiadásának is meg kell hát történnie. Szükség lenne szellemi jelenlétére!
Borcsa János