Amint arról beszámoltunk, november 5-én Gelencén tartották Felsőháromszék egyik legjelentősebb egyházi eseményét, a Szent László-búcsút. Az ünnepség díszvendége a gelencei gyökerekkel rendelkező dr. Kerekes László püspök volt, akinek szentbeszédére most térünk ki bővebben.
Azért is jó Szent Imre búcsúja, mert ilyenkor hátha mi is átveszünk egy jellemvonást Szent István fiától – kezdte szentbeszédét a püspök, aki prédikációját egy húszperces, fiatalokról szóló film tanulságával kezdte. „Mi is többször levetítettük, magam is megosztottam. Egy előadásról van szó, gimnazisták gyülekeznek a sportteremben, akik eléggé kelletlenül érkeznek, hiszen amikor valamit meg kell tenni, vagy muszáj jelen lenni, vagy sürgetnek, azt nem szívesen tesszük meg. Amikor nagy unalommal várják a következő momentumot, beviszik az előadót és felteszik az asztalra. És nem csak azért furcsa, mert asztalra teszik, hanem azért is, mert nincs se keze, se lába, azaz bal lába helyén van egy nyúlványszerűség, amit ő humorosan lábnak nevez, majd vidáman bemutatja, hogy miként tud ezzel a nyúlvánnyal dobolni egy elektronikus eszközön.”
Ma is aktuális
„Látszik rajta hogy jól érzi magát, látszik rajta, hogy tud örülni az életnek, tud örülni akkor is, amikor másokra szorul. Nincsenek végtagjai, de a szemén, az arcán látszik a reménység jele: szép az élet, érdemes élni az életet. És ott, akkor, a fiataloknak felcsillan a szemük, hiszen ők úgy látták és gondolták, minek is élni, hiszen annyira unalmas az élet. Meglátják ebben a törékeny, kéz- és lábnélküli emberben – Nick Vujicicban – hogy mégis szép az élet, amit érdemes élni. Ő az életén keresztül, tanúságtétele által tudja tolmácsolni és erősíteni mindezt. És annyira megható, amikor az előadás végén könnyes szemmel odamennek és átölelik ezt a törékeny alkatot” – folytatta dr. Kerekes László, aki szerint mi is így vagyunk, amikor ünnepünk alkalmával Szent Imre hercegről elmélkedünk.
„Első látásra vagy hallásra úgy tűnik számunkra is, hogy mit tud nekünk mondani egy 11. századi szent? Megvolt abban az időben, gyakorolta azokat az erényeket, de most már más a világ, ami az online körül forog. Ennek tükrében hogy tud mondani, vagy egyáltalán mit tud üzenni egy ezer évvel ezelőtt élt szent? Ha megnézzük a Szent Imre-ábrázolásokat itt – vagy akár a felszegi templomban is – látjuk a szép, fiatal alakját amint imádkozik, vagy ahogyan felajánlja életét, annak áldozatát, a tisztaságát. Ferenc pápa szerint ilyenek a szentek: nem egy templomi, sápadtarcú figurák, hanem ma is aktuálisak. És nem egy idegen szó számunkra sem mit jelent szentnek lenni, mit jelent felajánlani életünk nagy áldozatát” – magyarázta a püspök. Hozzátette: Szent Imre ünnepén nekünk is erre kell éreznünk lelkesítést.
Betenni a hétköznapokba
Fiatal szentet ünneplünk, akiről ábrázolása szerint azt gondoljuk, hogy egy sápadtarcú figura lehetett, de Szent Imre életében láthatjuk, hogy sok olyan rokon vonás van, ami ma is aktuális – nyomatékosította a püspök. „Szent Imre életében sok olyan rokonvonás van, amire rácsodálkozhatunk, beépíthetjük ma is a mindennapi életünkbe” – hívta fel a hívek figyelmét.
„Szent Imre herceg élete első hét évét otthon tölti a családdal, és ott próbálja magába szívni azt, amit lát Szent Istvántól és édesanyjától, Bajor Gizellától. „Ez a hét év alatt természetes lesz számára az imádság, a tisztelettudás, a becsületes munka és az embertársaknak az elfogadása. Élete további részében láthatjuk, hogy Szent István hogyan próbál figyelmet fordítani nevelésére” – fejtette ki gondolatait a püspök arról, hogy miért fontos az otthoni neveltetés, mi van „az otthoni hét év” mondás hátterében.
A püspök a továbbiakban azt részletezte, hogy Imre herceg 7 és 15 éves kora között Gellért püspöktől sajátította el a műveltséget, tovább erősödött istenhitében, ami örökség is volt, hiszen apja, az országalapító, kitűnő hadvezérként ismert István és Gizella királyné is istenfélő ember volt, így a családi örökséget ily módon is továbbvitte a fiatalember.
„A legenda szerint erélyekkel feldíszítve tündökölt. Életében ott voltak azok a szép vagy jó szokások, amelyeknek a gyakorlatát mi a katolikus tanítások szerint erélyeknek hívunk. Nem csak egy jó tulajdonság, ami pillanatnyilag létezik, hanem ami a gyakorlás által életté, szokássá változik” – vélekedett a püspök, azzal folytatva, hogy Szent Imre herceg ünnepén az ő közbenjárását kérjük. „De nem csupán imádkozunk hozzá, hanem rá figyelünk és gondolkodunk. Mit is mond, mit is mondhat nekünk Szent Imre hercegnek az alakja? Meg kell próbálnunk a hétköznapi dolgainkba betenni őt. Próbáljunk úgy élni vagy hasonlítani Szent Imre herceghez.”
Jellemformáló nevelés
Az első ennek kapcsán a herceg neveltetése. Amilyen nagy gonddal és odafigyeléssel nevelték a szülei, úgy nevelődött később a jellemformálódása révén, amikor ő vette kezébe élete nevelését. „Látjuk azt, hogy napjainkban mennyire fontos és szükséges maga nevelés. Nem akármilyen nevelés, édesapján és édesanyján keresztül közeledett az istenhez, az ő példájuk révén látta meg a szépséget, az életet a keresztény hitben. Az otthoni hét év – ahogy szokták mondani – nagyon fontos kell legyen fiataljaink számára” – magyarázta, hozzátéve, hogy napjainkban sok az a család, amely nem tudja biztosítani a nevelést ebben az időszakban. „Nem anyagiakra gondolunk, nem is iskoláztatásra. Hanem sokkal inkább a példát, a hitnek, a szeretetnek az érzését, amin keresztül a gyerek és a fiatal rádöbben arra, hogy milyen jó istent szeretni” – fejtett ki dr. Kerekes László.
A püspök szerint ugyanakkor a következő hét év is fontos, amikor a serdülők szert tesznek a műveltségre és erősödik bennük az istenszeretet. „Látjuk, hogy mennyire megvan a kísértés a mindennapjainkban, mennyire téves az az út, ahogy az iskolában próbálják a gyermekeket versenyképessé, divatos kifejezéssel élve: produktívvá tenni. És mindeközben a 12-ik osztály végére idegroncsokká válnak, hiszen azt nézi, hogy mi az ő haszna. Valami elcsúszott a nevelésükben és az iskolai nevelésben. Látjuk, hogy lassan eltávolodik az iskola a templomtól, és egy felnövő generáció sérül meg ez által” – kongatta meg a vészharangot a püspök, aki szerint szerencsére vannak kivételek, nem lehet általánosítani.