Hirmondo

Szépen fejlődik a község

Szépen fejlődik a község

Kiss Gusztáv polgármesterrel az elmúlt időszakban végzett munkálatokról beszélgettünk, illetve a folyamatban lévő megvalósításokról, jövőbeli tervekről, leadott pályázatokról is beszámolt. Az első mandátumát töltő elöljáró vezetése alatt mondhatni, folyamatos a fejlődés.

– Öt hónap telt el az évből, milyen munkálatokat sikerült megvalósítani az elmúlt időszakban?

– A legnagyobb munkálatot a szennyvízcsatorna-rendszer bővítése jelentette. 2020 novemberében fogtunk neki, és másfél év leforgása alatt 90 százalékban sikerült befejezni; még pár hét, és készen leszünk. A fitneszterem is elkészült, egy modern edzőteremmel büszkélkedhetünk. Folytatódik a kultúrotthonok felújítása és átalakítása Zágonban és Papolcon. A baj csak az, hogy nagyon nehezen kap a kivitelezőcég munkaerőt, így nehezen haladnak, de a munkával nem állnak le. A másik fennakadást az okozta, hogy miután lebontották a tetőszerkezetet, észrevették, hogy meggombásodott, így a teljes faanyagot ki kell cserélni, amit már a kivitelező meg is vásárolt, így hamarosan arra is sor kerül – nyilván emiatt módosítani kellett a terveket, költségeket. Az utakkal dolgoztunk még rengeteget: ahol rossz volt, ott tört követ szórtunk és hengereltük. Várjuk, hogy jelezzék, ha még valahol javításra van szükség. Emellett a mezei utakat is járhatóvá tettük mind Zágonban, mind Papolcon. Sok tört kőre volt szükség, nem is gondoltam volna!

Hirdetés
Hirdetés

– Milyen pályázatokat nyújtottak be idénre, illetve mire van még lehetőség pályázni?

– Hét pályázatot szeretnénk elindítani idén, az Anghel Saligny-program és a CNI által Papolcon aszfaltozásra, Zágonban szintén aszfaltozásra, a szenny- és ivóvízhálózat bővítésére, bölcsőde létesítésére és egy új piac kialakítására pályáztunk, valamint hét új hidat is szeretnénk megépíteni, mert nagyon tönkrementek, veszélyessé váltak.

– Mire költik az idei költségvetés legnagyobb hányadát?

– A bürokráciára, a pályázatok dokumentációja rengeteg pénzbe kerül.

– Kit támogatnak még az idei költségvetésből?

– Egyházakat, oktatási intézményeket, ifjúsági szervezetet, sportegyesületet, és akit tudunk, mindenkit.

– Miként állnak a népszámlálással a községben?

– Volt időszak, amikor nagyon rosszul álltunk, a piros listán szerepeltünk, de mára már jobb a helyzet, az utolsó adatok szerint 28 százalékosan szerepeltünk, de idáig inkább csak magyarok jöttek el kitölteni a kérdőívet. A véghajrában többen megjelentek, így a százalék is növekedett, és remélem, hogy már rég nem mi kullogunk a megyei összesítés végén.

– Május 4-én szemétgyűjtésen vettek részt, a Tisztítsuk ki Romániát! elnevezésű megmozdulás keretében.

– Igen, közel nyolcvan személy vett részt a szemétgyűjtésen, köztük az egyházak, oktatási intézmények, az ifjúsági szervezet, az önkormányzat emberei, de a magánerdészettől is kaptunk támogatást, a környezetvédelemtől is részt vett két személy, akik hozzájárultak ahhoz, hogy 9500 kilogramm szemetet gyűjtsünk össze. Május 6-án folytattuk a takarítást, szintén közel nyolcvan ember segített ebben.

– Honnan ez a sok szemét?

– Rengetegen hordják be a patakmederbe a szemetet, sokszor voltak már figyelmeztetések, felszólítások, de úgy látszik, ez nem elegendő, ezentúl mindenkit könyörtelenül megbüntetünk, akik szennyezik a környezetet. 

Hozzászólások