Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Június 16-án újabb környezetvédelmi vetélkedő zajlott Baróton a városi művelődési házban, a ZIKE (Zöld Ifjak Környezetvédelmi Egyesület) szervezésében. Az idei versenyre – amelyről Egyed Emőke, az egyesület elnöke számolt be lapunknak – Erdővidék iskoláiból kétfős diákcsapatok jelentkezhettek.
A határidő végére öt csapat (10 diák) küldte be jelentkezési lapját a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskolából, a baróti Gaál Mózes Gimnáziumból, valamint a magyarhermányi Máthé János Általános Iskolából. A vetélkedők mindenkori célja, hogy felhívják a gyermekek, tanulók figyelmét a környezetbarát életvitel fontosságára, ebből adódóan született meg az ötlet, és lett az idei verseny témája a szelektív hulladékgyűjtés.
Kabala és zöld teszt
A versenyzők két fordulóban mérhették össze tudásukat: mindenekelőtt az egyesület által kiadott feladatokat kellett elkészíteniük odahaza, majd a verseny napján be kellett mutatniuk. Minden csapatnak újrahasznosított anyagokból (kötelezően használandó: műanyag, papír és fém) el kellett készítenie egy kabalát, a folyamatot rövid kisfilmen dokumentálniuk is kellett.
A második fordulóban, a vetélkedő napján elméleti és ügyességi próbatételeket kellett kiállniuk a diákoknak. Tudásukat összevetve kellett megoldaniuk a „zöld tesztet”, amely a szelektív hulladékgyűjtésre, a tudatos vásárlásra összpontosult. Ezzel kapcsolatosan saját véleményüket is kifejthették. Ismerniük kellett a szelektív gyűjtés mikéntjét is, a teszt után ugyanis szín alapján kellett a helyes tárolóba helyezniük különböző hulladékokat, a gyorsaság is számított. A negyedik próbatétel szintén agytornáztatásra volt jó, hiszen olyan szövegeket kellett megírniuk, amelyek a szelektív hulladékgyűjtésre buzdítják a helyi közösséget.
Eredmények
Nagyon szoros végeredmény született. Elsők lettek a Gaál Mózes Gimnázium diákjai, Moroianu Ana és Szász Mónika VI. osztályos tanulók, akik ingyen részt vehetnek az egyesület által nyáron szervezett környezetvédelmi táborban. Potyó Melitta és Gál Noémi, szintén a Gaál Mózes-iskola VI. osztályos tanulói másodikok lettek, a harmadik díjat pedig a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskola VI. osztályos tanulói: Imets József-Aba és Sánta József-Attila vihették el.
„Végeredményként elmondhatjuk, hogy a diákok visszajelzéséből úgy látjuk, érdemes az elkövetkezőkben is megszerveznünk a vetélkedőt. A versenyzők, saját bevallásuk szerint, élményekkel tele távoztak, tetszettek nekik a versenyszámok, és azt mondták, máris várják a következő vetélkedőt” – összegzett Egyed Emőke, a Communitas Alapítvány által támogatott program felelőse.