Rendszerezetten fejleszti Balogh Tibor polgármester a Perkő alatti községet, az előző évekhez hasonlóan arra is figyel, hogy a Kézdiszentlélekhez tartozó három település lakói se érezzék magukat elhanyagolva. Tervből nincs hiány idén sem, a legnagyobb munkálat az utak korszerűsítése lesz. Ennek az első szakasza már elkészült, de akad még munka bőven.
– Februárban nagyszabású farsangtemetést szerveztek a községben…
– A farsangtemetés hagyománya Kézdiszentléleken az 1990-es évekre nyúlik vissza. Azokban az időkben az emberek rajongtak a farsangért, még Kézdivásárhelyen is felvonultak a telet üldöző szekerek. Az utóbbi években az iskolásokra hárult az ünneplés, a diákok a tanárokkal karöltve öltenek magukra jelmezeket, és körbejárják a település utcáit, érintve az idősek otthonát, a plébániát, majd a művelődési ház előtt, a bábu elégetésével zárják az ünnepséget. Ebben az évben különlegesebbre sikerült a farsang, ami meglepte a tanári kart is, hiszen az önkormányzat munkatársai is jelmezekbe bújtak, és így sikerült egy jó hangulatú közös mulatságot tartani.
– Ha már a közös ünnepségeknél tartunk, idén is lesz közösségi nap a Perkőn?
– Igen, ha nem szól közbe semmi. Várunk nagy szeretettel mindenkit, hiszen a tavalyi is nagy sikernek örvendett.
– Beszéljünk egy keveset az idénre tervezett munkálatokról.
– A múlt évben leaszfaltoztuk a Kiskászon és Szentlélek közötti útszakaszt, ott még csak az úgynevezett „védőpajzsot” kell felszerelni és az utat kifesteni. Emellett folyamatban van több munkálat is a falu közötti útszakaszokon. Az idei legnagyobb projektünk az utak korszerűsítése lesz, folytatjuk a két település közötti aszfaltozást a volt téesz irányába, ami a falu Kézdivásárhely felőli bejáratánál bukkan elő. A munkálatok már itt is megkezdődtek. Majd a községháza melletti út korszerűsítése következik. Ez a Porond irányába tart, a Vármegyén át a kővári útig. Fontos megemlítenünk, hogy a Vízága útra a kockaköves útburkolat helyett is új aszfaltszőnyeg került.
– Elkészült Kiskászonban az új templom, melyet január 18-án avattak fel.
– Az új templom Pál Ferenc plébános úr egyik megvalósítása, amelyet a község is támogatott. Ha nincs egy olyan jó pásztor, mint a plébános úr, akit támogathatunk, akkor haladás sincs. Először én is úgy álltam a templomépítéshez, hogy ejhaj, nagy fába vágjuk a fejszénket, de ő nem visszakozott: pályázott, és elnyerte a magyar kormány támogatását. Persze, az önkormányzat is segített, és a községben is voltak gyűlések, így sikerült felavatni Szent Margit napján.
– Mit sikerült még megvalósítani a magyar kormány támogatásával a községben?
– Kézdiszárazpatakon a templomtető felújítását, amely folyamatban van. A kántorilak korszerűsítése, a kiskászoni templom felépítése, és a kézdiszentléleki templom is kapott pénzt a tetőszerkezet felújítására. Ezek nem kevés összegek, nagyon hálásak vagyunk, és ezt fejeztük ki a szavazatainkkal is.
– Fűtött garázsok is épültek a helyi iskola udvarán.
– Már rég tervben volt, hiszen most már több munkagépe is van az önkormányzatnak – földgyalu, markológép, nagyautó, úthenger, iskolabusz –, így fontos, hogy a téli napokon, meleg garázsból vegyük elő őket, hogy könnyebben menjen az utak tisztítása.
– Mik a legfontosabb tennivalók az idei évre?
– Az Anghel Saligny-program révén az önkormányzat a mezei utak korszerűsítésére pályázott, valamint a Perkőre felvezető útszakasz felújítására, ezenkívül vízhálózat-bővítésre és a szennyvízcsatorna kiépítésére az egész községben. Régi álmunk Tarnóczy-kastély visszaállítása régi pompájába.
– Idén lesz-e perkői búcsú?
– Remélem, lesz, mi készülünk. És ha már kulturális eseményekről beszélünk: május 7-én lesz egy csemeteültetés az újszülöttek számára, ami fontos momentum a közösség életében. Ezt követi június első hétvégéjén a perkői néptánctalálkozó, majd a közösségi nap és az augusztus 20-i búcsús ünnepség.