Hirmondo

Tízezer lej volt a tét

Tízezer lej volt a tét

Ha közösségi összefogásra keresünk példát, nem kell a szomszédba mennünk: a Nagy Mózes Elméleti Líceum is benevezett a Libris online könyvesbolt kiírásába, amelyen az ország bármely iskolája versenybe szállhatott azért, hogy elnyerje a nyolc, egyenként 10 ezer lejes könyvnyereményt. Tegnap a kantai líceum esélyes volt erre, a verseny azonban lapzártánk után ért véget.

A közösségi médiában a napokban szinte mindenki megosztotta a Nagy Mózes Líceum Libris-pályázatát. A román könyvekre az iskola könyvtárának bővítése, a magyar anyanyelvű diákok látókörének szélesítése miatt van szükség – fogalmaztak a líceum pedagógusai. Lapzártánkkor még dobogós helyen volt a kantai líceum, azonban a véghajrá igen keménynek ígérkezett, a versenyben levő iskolák némelyike ugyanis olyannyira beleadott „apait, anyait”, hogy, mint kiderült, IP-címek alapján csaláshoz folyamodtak. A szervezők emiatt több mint 40 ezer szavazatot érvénytelenítettek, és úgy döntöttek, nem öt, hanem 8 iskolát díjaznak.

A pályázás ötlete egyébként Balogh-Tóth Zsuzsanna könyvtáros nevéhez kötődik, ő hívta ugyanis fel a figyelmet a lehetőségre, amelyre „lecsapott’” Cserei Gyöngyvér romántanárnő, és mozgósításának köszönhetően a tanintézményre jóval több mint tízezer személy szavazott tegnap délutánig. „Ha megnyerjük, örvendek, de azon túl is. Egy közösség fogott össze, nemcsak a mi iskolánk diákjai, hanem más tanintézményeké is. Köszönöm a munkatársaknak, a többi, minket segítő iskolának, a szülőknek, mindenkinek, hogy idáig eljuthattunk ebben a versenyben, ez egy összefogás eredménye” – mondotta a tanárnő, aki úgy tudja: nem csak a közönség szavazata nyom majd a latban, lesz egy szakmai zsűrizés is.

Bartos Lóránt

Fotó: Tofán Levente

Hozzászólások