Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Molnár Józsiás-iskolát (alapításakor a négyes számot viselte) 1980-ban avatták fel, de már akkor sem rendelkezett tornateremmel – kezdett a történet ismertetésébe Kelemen Éva tanítónő, az iskola pedagógusa, aki a Step By Step Egyesület elnökeként gondolt egy nagyot, és a magyar kormánynál pályázott a bővítés érdekében.
„Harminc éven át egy osztályterem szolgált tornateremként, tíz évvel ezelőtt iskolánk szárnybővítést kapott, akkor az ebédlőt használtuk erre, de az sem felelt meg semmiféle előírásnak. Egyesületünk rég próbálkozott, hogy megoldást keressen, először 2019-ben került egy alkalom, hogy egyedi támogatásokért lehetett a magyar kormányhoz fordulni, leadtuk a projektet, de nem kapott pozitív elbírálást. Nem adtuk fel, 2021-ben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél próbálkoztunk a Nemzetpolitikai Államtitkárságon keresztül, és ezúttal szerencsénkre rábólintottak” – magyarázta a pedagógus.
Nem volt egyszerű a dolog, olyan vállalkozót kellett keresni, aki előzetesen – pénz hiányában is – elkészíti a terveket, gyakorlatilag nem kis tételt hitelezve meg egy meglehetősen bizonytalan „vállalkozás” számára.
„Partnerre egy marosvásárhelyi cégben akadtunk, amely bízott bennünk. A gondot az jelentette, hogy az árak akkor stagnáltak, nem volt jelentősebb mozgás, így a kalkuláció végösszege a pályázatban 190 millió forint lett, mostanra viszont kiderült, hogy további kétszázezer euró szükségeltetik, hogy mindent kifizessünk. A cég felvállalta, hogy meghitelez, nagyon korrektül állnak hozzá a dolgokhoz már első perctől kezdve. Amint látható, a munka halad, mi bízunk abban, hogy valahogy előteremtjük ezt az összeget, akár pályázati kiigazítással, akár más módon – adófelajánlással, akár a lehetséges szponzorizálás által is, hiszen mindez a város érdekében történik” – reménykedik Kelemen Éva, aki szerint nem csak az iskola növendékei számára épül az új ingatlan.
„Ugyan a pályázatot az iskola mellett működő Step by Step Egyesület bonyolítja le és a tornaterem az iskola udvarán épül, az önkormányzat tulajdonát fogja képezni” – nyomatékosított az egyesületi elnök, aki szerint az infláció és az árak elszállása miatt keletkezett hiányuk. „Voltak gondjaink is, csúszott a vízvezetés, megkésett az acélszerkezet leszállítása, az utóbbi időszak esős időjárása miatt az alapból két napig szivattyúzták az esővizet. Így a kitűzött megvalósítási dátum némiképp csúszik, de elkészül az épület, az emeleti részen hét zeneterem is helyet kap. A zeneoktatás nem egyszerű dolog, az alapkoncepció az, hogy egy tanár, egy gyermek egy teremben. Ez nagy segítséget fog nyújtani az iskolánk számára” – summázott a tanítónő.