Új darabbal készül a Diákszínpad

Mind a diákok, mind Molnár János, a Diákszínpad vezetője számára lelkileg megterhelő volt a pandémia, legutóbbi előadásukat a tervezettnél jóval kevesebbszer mutathatták be a nagyérdeműnek. A csapat új darabbal készül, melyet, ha a helyzet engedi, két hét múlva szeretnének színpadra vinni. Molnár Jánossal beszélgettünk az előadásról.

– Milyen darabot próbálnak éppen? Miért éppen ezt választották?

– A Diákszínpad jelenleg Lackfi János írásaiból próbál összeállítani egy előadást. Azért kezdtünk bele ebbe az egyébként merész vállalkozásba, mivel kevesebb diákkal is tudunk egyszerre próbálni, hiszen egy-egy jelenetben nem szerepelnek mindannyian. Ezáltal az egészségügyi előírásoknak eleget tudunk tenni. Ezek az írások egyébként egy bizonyos társadalom- és helyzetkritikát nyújtanak egyes szituációkra. Az egyik mű, amit feldolgozunk a Tervezett kapcsolat 2050-ben című, amely egy jövőbeli visszatekintés. Ezáltal próbálunk egy olyan lehetséges világot mutatni a közönségnek, amelyben az ember a partnerét megtervezheti számítógép segítségével, és úgy rendeli meg. Ennek nyilvánvaló aktualitása van manapság, és egyre nagyobb lesz. Hiszen nemcsak vásárolunk, a munkát végezzük, hanem párunkat is online választjuk ki. Próbáljuk tehát feleleveníteni az emberekben azokat a szituációkat, amiket a jelenlegi trend mutat.

– Az előadás címe Örök. Ez honnan jött?

– Lackfi Örök című írása az, amely központi szerepet kap a darabban, úgymond végigvonul az egész előadáson. Háromféle Örököt fog látni a közönség, egyet a legelején, majd a közepén és a legvégén. Mindenik más-más helyzetet elevenít meg, ugyanazzal a szöveggel, nagyon kevés módosítással. Az Örökök között pedig két nagyobb lélegzetvételű írást mutatunk be, az egyik a fentebb említett Tervezett kapcsolat 2050-ben, a másik pedig A front. Ezeket az írásokat próbáltuk valamilyen módon úgy összefűzni, hogy az egészben legyen valamiféle üzenet erről az eszement világról, szeretnénk felrázni az embereket, hogy nem jó irányba haladunk.

– Legutóbb tavaly nyáron lépett színpadra a Diákszínpad, mi lett a sorsa annak a darabnak?

– A Feltámadás Makucskán című darabot vittük akkor színpadra, azt az előadást sokkal többen szerették volna megtekinteni, mint amennyit a távolságtartást betartva a terem megengedett. Nagyon kellemetlen volt, hogy utólag nem tudtuk még bemutatni, a korlátozások sajnos nem engedték. Szerettük volna pedig elvinni Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre is. Abban az előadásban olyan diákok kaptak szerepet, akik most tizenkettedikesek, így nem vállalták már a fellépést, ezért döntöttünk egy másik darab betanulása mellett.

– Hogyan hatott a diákokra és önre, hogy a járvány keresztbehúzta a terveiket?

– Az ember nem azért dolgozik egy darabon hosszú kínos perceken át, hogy aztán csak egyszer vagy kétszer bemutassa. A diákoknak sem volt jó érzés, ahogyan nekem sem. Sokkal több embernek szerettem volna bemutatni, átadni a történetet. Ezek fájó dolgok, nehéz volt kitalálni, hogyan tovább. Ebben a helyzetben azonban semmi másunk nincs, mint a remény. Remélem, az esetszámok úgy alakulnak, hogy az kedvező lesz a sárga vagy a zöld forgatókönyvnek, így két hét múlva színpadra vihetjük a most tanult előadást. Diákjaink szorgosan dolgoznak, nagy a munka, sok idő feláldozásával vesznek részt a próbákon.