Vadőrből fafaragó

A kézdimárkosfalvi, 30 éves Karsai József három éve vágott bele a fafaragásba, és bár önmagát kezdőnek vallja, a rövid idő alatt mégis jelentős számú megrendelésre tett szert: a megye határain belülről és az országhatáron túlról egyaránt igényt tartanak munkáira, főleg a trófeaalátétekre.

A fiatalember még a szakiskolában ismerkedett meg a fafaragással, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceumban, ahol a faipari szakon végezte el tanulmányait.

A későbbiekben hal- és vadőrként dolgozott, aztán három éve felkeltette érdeklődését a faragás, a trófeaalátétek készítése. Ennek mikéntjét egymaga sajátította el, és jelenleg olyan színvonalon dolgozik, hogy Magyarországról vagy épp Németországból is kap megrendeléseket.

Munkái büszkeségeként megemlítette, volt olyan megrendelője is, aki az afrikai vadászata után ejtett trófeáknak, többek közt gnúnak, afrikai bölénynek vagy épp varacskos disznónak szeretett volna alátéteket készíttetni, amelyeket a márkosfalvi fiatalember meg is valósított.

– A megrendelők házhoz hozzák a trófeát, én pedig annak formája, igénye szerint készítem el az alátétet. De ha a kliens megkéri, az elejtett vadat magát is elkészítem trófeának és lefőzöm a csontját – mondta Karsai József, hozzátéve: ha van megrendelése, a műhelyében egy nap alatt öt trófeaalátétet is kifarag, aztán a rákövetkező napokban lefesti azokat.

Trófeafaragástól a székelykapuig

József, miután már úgy érezte, hogy szerzett bizonyos tapasztalatot, édesapja, id. Karsai József segítségével és tanácsadásával nekikezdett a kopjafafaragásnak. Mint az utóbbi elmondta: ő maga sem szakképzett fafaragó, hiszen annak idején a bútorgyárban dolgozott kazánfűtőként, és ott éjszakánként faragott, „lopta el” a szakmát, most pedig úgy látja, a fia már rég túlhaladta az ő faragóképességeit.

József az első megrendelésre készült kopjafát tavaly faragta, ennek érdekessége, hogy egy pénteki napon szóltak neki, hogy vasárnapra kellene egy kopjafa. Ő nekivágott, és megvalósította, azóta több kopjafa-rendelése volt.

Nemrég pedig egy székelykaput, jobban mondva egy székely átjáró kaput faragott. Ez három hét alatt készült el, és a munkálatba az édesapja is besegített.

– Mivel a megrendelést megelőzően még nem faragtam székelykaput, és szerettem volna olyan munkát kiadni a kezem közül, amely szimbólumrendszerében a hagyománynak megfelelően tartalmazza a székely népi motívumokat, szakember segítségét kértem. Megkerestem egykori iskolamesteremet, a csernátoni Réti Zoltán fafaragót, aki rengeteg szakmai tanáccsal ellátott a munka során – mondta Karsai József, ismertetve a székely szimbólumrendszer fontosságát, mert bizony még az sem mindegy, hogy páratlan vagy netán, hibásan, páros-e a galambbúgok száma a kapun.

A fafaragó a trófeaalátétek, kopjafák és a székelykapuk mellett tulipános kertléceket is készít, ez utóbbiakra elég jelentős az igény Székelyföldön.

Karsai József, hogy több időt tudjon szánni a fafaragásra, tavaly otthagyta a hal- és vadőr munkáját, és azóta gyakorlatilag a műhelyből tartja el magát és családját. Hogy mennyire éri meg egy ilyen népi mesterséget, szakmát elsajátítani, azt mondta: meggazdagodni semmiképp nem lehet belőle, viszont annyi keresetet hoz, hogy az ember el tudja tartani a családját.