Esztelnek község előre kidolgozott terv szerint, az idei eseménynaptárt követve szervezi meg a kulturális és közösségi eseményeket – több területen is fejlesztések zajlanak a festői környezetben fekvő településeken.
Március 15-e, jövőre más köntösben
Idén végre a hagyományos módon, lovas felvonulással, közös ünnepléssel tisztelgett Esztelnek és Kurtapatak az 1848-49-es hősök emléke előtt, miután lovakkal, feldíszített szekerekkel a kézdivásárhelyi felvonulásban is részt vállaltak. A Szacsvay-emlékműnél indult az ünnepség, ott Fülöp István iskolaigazgató mondott beszédet, a központi rendezvény az 1848-49-es emlékműnél zajlott, ahol a polgármester felszólalása után az iskolások ünnepi műsort mutattak be. Az anyaország csíkszeredai konzulátusát Both Hajnal konzul képviselte, aki felolvasta Esztelneken és Kurtapatakon is Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, majd koszorúzás zárta a rendezvényt. Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a kurtapataki megemlékezés is.
– 2023-ra újragondoljuk a március 15-ei megemlékezés menetét, úgy véljük, hogy ebben a formában fárasztó és hosszú mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek, hiszen gyakorlatilag ugyanazok a beszédek, előadások hangzanak el mindkét településen. Tervünk szerint jövőtől a koszorúzást, felvonulást követően a rendezvényt behozzuk a kultúrotthonba, ahol meleg van, helyet foglalhat a közönség, érdemben tud figyelni a beszédekre, az iskolások ünnepi műsorára, a tánccsoport fellépésére is számítunk – osztotta meg Salamon Balázs polgármester.
Itt jegyezte meg azt is, hogy köszönet illeti az önkormányzat munkatársait, Illés Krisztinát az EMNT részéről, az RMDSZ helyi szervezetét és természetesen a lakosságot a magyarországi választásokon való példás részvételért. Esztelnek község olyan hozzáállást tanúsított, aminek köszönhetően erőn felül teljesített a szavazáson. Népszámlálás tekintetében sem állnak rosszul, közel 500 személy számláltatott meg eddig, és a továbbiakban sem marad ki senki.
Villanypásztorral védik a határt
Az önkormányzat követi az eseménynaptárt, amely összhangban van azzal a programtervezettel, amit a kampányban megígértek az embereknek. Év elején közzétették a 2022-es rendezvénynaptárt, és a március 15-ei ünnepség után időrendi sorrendben a két falugyűlés következett: 19-én Esztelneken, 26-án pedig Kurtapatakon. Meghívták az embereket, hogy jöjjenek, mondják el gondjaikat, észrevételeiket, javaslataikat minden, a települések életét érintő területtel kapcsolatban.
– Jó beszélgetések alakultak ki, ugyanakkor azt a következtetést vontuk le kollégáimmal együtt, hogy szükséges jobban letisztítani a köztudatban, hogy mi az, ami a helyi önkormányzat hatásköre, felelőssége, és mik nem tartoznak ide. Hogy példát is mondjak: a sáncok karbantartása. A rendtartó székely falu íratlan törvénye, hogy a saját portája előtt mindenki seper, lenyírja a füvet, a sáncot tisztán tartja, ennek most is így kellene lennie, és nem az önkormányzaton kérni számon ezt is. A leggyakrabban jelzett gondot a vadak okozta károk jelentik, ezért örültünk annak, hogy a vadászegyesület képviselői kötelességüknek érezték a megjelenést, eljöttek a falugyűlésre, meghallgatták a gazdákat. Sajnos, egyet kellett értenünk abban, hogy olyan rendszerszintű, az ország minden részén jelentkező problémával állunk szemben, amit sem ők, sem mi egyedül megoldani nem tudunk addig, amíg nem lesz kilövési kvóta. Esztelnek egyetlen medvére sem kapott kilövési engedélyt, holott, úgy látjuk, jelentősen meg kellene ritkítani az egyedszámot. Nagyon sok medve jár be, pedig felénk olyan erdőkitermelés sem volt, amely az élőhelyeik elvesztésével járt volna, sőt, inkább a beerdősödés jellemző, szarvassal, vaddisznóval is vannak gondjaink. Ugyanakkor nem nézhetjük tétlenül, ahogy a vadállatok károkat okoznak a gazdáknak, ezért Kurtapatak és Esztelnek között, a bélafalvi utolsó házig villanypásztort húzunk, a kézdiszentkereszti polgármesteri hivatal és a faluközösség jóváhagyásával, valamint a Csomortán és Esztelnek közötti részen, nyilván, csak a saját adminisztratív területünkön. Ezt a vadászegyesület, az önkormányzat és a szarvasmarhatartó egyesület, a gazdálkodó emberek közös összefogásával valósítjuk meg, anyagiak és munkaerő terén egyaránt. Három szálas, 1,50 méter magas villanypásztort választottunk, amely nyilván egy 400 kilós éhes medvét nem tud megállítani, de próbálkozunk, megtesszük, amit lehet ebben a helyzetben – vázolta az elöljáró.
Hangosítás a ravatalozókhoz
Idén az önkormányzat az egyházakat azzal segíti, hogy a két ravatalozóházhoz kihangosító berendezést vásárol. Régi gond, hogy mindenki nem fér be, a gyászszertartást viszont bent vezeti a pap, szükséges, hogy mindenki hallhassa, aki kegyeletét rója le az elhunyt előtt. Mindhárom temető tisztántartását, a szemételszállítás díját is magára vállalta az önkormányzat, a kihelyezett, pontosan feliratozott kukák használata még hagy némi kívánnivalót maga után, sajnos, nem mindig használják azokat rendeltetésszerűen az emberek.
Gondot fordítanak a mezei és erdei utakra
A közösség ebben az évben is számíthat arra, hogy az amúgy jó állapotban levő mezei utak megfelelően karban lesznek tartva, úgynevezett gréderrel „bogárhátat” alakítanak ki rajtuk, hogy könnyebben lefusson a víz, ne tegye járhatatlanná a nyári-őszi betakarítási időszakra. A tavalyi jó tapasztalatok alapján folytatják átereszek, átfolyó csövek elhelyezését azokon a szakaszokon, ahol kisebb forrás van, vagy valamiért jobban meggyűl a víz, hogy a vízelvezetés akadálymentes legyen.
Korszerű közvilágítás
Esztelneken és Kurtapatakon is korszerű közvilágítási rendszer kialakítására törekednek, így mindkét településen LED-es lámpatestekre cserélték a régieket néhány utcában, közte a legproblémásabb szakaszokon, és a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázat „beérése” után folytatódik a modernizálás.
Intelligens rendszerre pályáztak, ami azt jelenti, hogy 17 óra és 23 óra között a lámpatest teljes fényerősséggel üzemel, 23 órától reggel 5-ig elhalványul, majd ezután, amíg teljesen megvirrad, ismét teljes kapacitáson működik. Magyarán: nem borítja fölöslegesen fényárba az utcákat olyankor is, amikor gyakorlatilag semmiféle mozgás nincs a helységekben.
– Reményeink szerint gazdaságosabb lesz ez a megoldás, még úgy is, hogy jelenleg minden második oszlopon van csupán lámpatest, a kivitelezést követően pedig mindeniken lesz. Hogyha mégsem sikerül lefaragni, és maradunk a jelenlegi kiadásnál, a lakosságnak nyújtott szolgáltatás akkor is sokkal jobb színvonalú lesz, mint a jelenlegi – jegyezte meg a polgármester.
Új buszmegállókat is beszereznek hamarosan, ezek közül kettőt Esztelneken, egyet pedig Kurtapatakon állítanak fel. Nem műanyag monstrumokra kell gondolni, az egységes faluképhez illeszkedő, zsindellyel fedett megállókat helyeznek ki.
– Folyamatosan arra törekszünk, hogy a környezettudatos életmódot népszerűsítsük, tudatosítsuk a lakosságban a tiszta környezet, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. Az út mentére újabb kukákat helyezünk ki, kézenfekvő megoldást kínálva arra, hogy a hulladék ne az út szélén, az árokban végezze. Ezen a téren még van hová fejlődnünk, de örvendetes, hogy az országos kampány részeként megszervezett pataktakarításban is sokan részt vettek, ilyen és hasonló, a köz érdekét szolgáló munkálatok esetében pedig a szociális munkásokat is foglalkoztatjuk – summázott az elöljáró.