20 éves az életmentő központ

Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy modernizációja hajnalának polgármestere biztosan örvendene annak, hogy a nevét viselő utcában talált otthonra a világszínvonalú szolgáltatást nyújtó Braun Műveseállomás, mely ma száznál több beteg életben tartója. Húsz éve vezették be a vesebetegek vérének szűrését, salaktalanítását (dialízis) a megyében. Interjú dr. Ivácson Zsófia nefrológus főorvossal.

Az intézménynek megalapítása óta vezetője szakmailag, újabban menedzsere is dr. Ivácson Zsófia nefrológus főorvos. Amíg várok rá, megakad a szemem az irodája falára kiakasztott jeligén: „Soha ne félj az árnyékoktól, egyszerűen csak azt jelentik, valahol a közelben ragyog a fény”. Szó, ami szó: a nemlét határáról visszahozni az embereket nem akármilyen lelkierőt is feltételez. E törékeny szőke asszony maga az eleven meglepetés.

– A tizedik évfordulón elmesélte, hogyan hozták létre a Sancta Maria Alapítvány, a Kern házaspár és mások, az állam segítségével a dializáló osztályt a megyei kórházban, hogyan mentették meg a korábban elképzelhetetlen gyötrelmekre és korai halálra ítéltek százait. Kérem, meséljen a második tíz évről, az új központ alapításáról.

– Az orvostudomány és az egészségügyi szolgáltatások fejlődése együttesen vezetett a járóbeteg-rendszer kiterjesztésére az egész világon. A páciens bejár a kezelésekre, nem kell befektetni. Ezt nálunk is meghonosítottuk, 2007 és 2010 között Romániában is minden megyei kórház mellett létrehívták a művese-központokat. A német Fresenius, az osztrák B. Braun és a svéd Gambro cég látja el berendezésekkel egész Európát, nálunk is három hálózatot működtetnek. A Braun hozta létre az egyiket nálunk, ez főleg Erdélyt látja el, összesen tíz állomása van. Az állami biztosítóval szerződéses alapon gazdálkodnak, a lényeg az, hogy e központokban a mi betegeink is mindent megkapnak, amit külföldön nyújtanak az ilyen betegséggel küszködőknek. Európai szintű szolgáltatás, mindennel rendelkezünk, ami a becsületes ellátáshoz szükséges. A kórházban működő Sancta Maria Központ is ehhez igazodik, ott a betegek felkészítése folyik a hosszabb kezelésre, utána azok hozzánk kerülnek át. Mi 2010 februárjában költöztünk ide, az épület átalakításán 2009 júniusától dolgoztak, amikor kész volt, tiszta új berendezést hozott a B. Braun cég, és mi a pácienseinkkel átköltöztünk. E cég maga gyártja a berendezést, a hozzávaló fogyóanyagokkal együtt, de nem csupán dialízissel foglalkozik, sok más ágazatba besegít, perfúziós oldatok, fecskendők, kanülök stb. kerülnek ki gyáraiból, a kórházak és a gyógyszertárak is vásárolnak tőle.

– Önt akkor átcsábították ide?

– Nem átcsábulásról volt szó, hanem arról, hogy megnyílt egy lehetőség, és lépni kellett, ma már nem menne, lezárult a folyamat. Hogy az emberek megkapják, ami nekik jár. Itt a Braun rendezkedett be, Csíkban és Udvarhelyen a Fresenius, Brassóban pedig Gambro-központ van. A mienk alapítását a csapattal közösen végeztük. Megnyílt a lehetőség a hatóság részéről, a cég képviselői is jelentkeztek, a kórházigazgatóság az én részvételemmel tárgyalásokba bocsátkozott, eldöntöttük, e céggel kötünk szerződést. Az első tíz évben a B. Braun és a Fresenius hozta a gépeket, ezek működtetése ingyenes bérletben történt, a fogyóanyagokat kellett csak kifizetni. Úgy egyéves folyamatot vett igénybe az átszervezés, közben én elvégeztem egy menedzsertanfolyamot is, és annak diplomadolgozata pontosan az átszervezés lépéseiről szólt. Miközben képeztem magam, a kivitelezés is megtörtént.

– Ön főorvos, kik a munkatársai?

– A dialízisre járók száma száz fölött van, szervátültetettek 32-en vannak, ennyi beteggel nem dolgozhat egyetlen orvos. Öt munkatárssal végezzük a munkát, nefrológus még Benedek Etelka doktornő, fertőző-szakorvos Nagy Réka doktornő, Costache doktor az altatóorvosunk és a katéteres szakemberünk, és itt dolgozik a Flórián házaspár, István és Zsuzsanna; ők a központ indulásakor jöttek át. A nővérek 16-an vannak a főnővérrel együtt, ebből hat alapemberrel kezdtük, s ahogy nőtt a kezeltek száma, bővítettük a személyzetet.

– Erre épült rá az, ami a nóvumon belül is újdonságnak számít nálunk a szervátültetettek gondozása, adtunk már hírt róla.

– A kettőnek együtt kell járnia. A veseelégtelenek egyik kezelési módja a transzplantáció, személyre szabott elő- és utókezelésre is szükségük van. Kinek mi felel meg, szervezete mit követel meg. Romániában a ’90-es években kezdődött, akit korábban műtöttek, annak külföldre kellett mennie.

– Beszélgettem egy hölggyel a váróteremben, aki a maga 18 évével a legrégibb veseátültetettnek számít a megyében ma. A túlélés egyik bajnoka, őt Budapesten műtötték.

– Igen, Györgyjakab… Most épp a szervátültetettek táborában van Mangalián. Hárman kaptak beutalót, ezeket a szakszövetség szervezi, és nagyon fontos a számukra. Egyfelől kikapcsolódhatnak, üdülhetnek, egymással ismerkedhetnek, de egyben a jogvédelmet is szervezik. Például a tavaly megpróbáltak lefaragni a gyógyszerekből, addig mindent ingyen kaptak, mire a szövetség rögtön közbelépett a minisztériumban. Több ezer ember képviseletében. Hogyan segítünk rajtuk? Mi kivizsgáljuk a pácienst, alkalmas-e átültetésre, felkészítjük rá, hogy amikor olyan szerv kerül, beküldhessük a klinikákra: Kolozsvárra, Bukarestbe vagy Temesvárra.

– Ezek részei az Eurótransplant-hálózatnak?

– Románia még nem, de be fog kerülni, a magyarok már ott vannak. Előnyös, mert nagyobb a kör, ahonnan a szerv érkezhet. Ha azt halottból veszik ki, 32 órán át tartósíthatják speciális szerekben, amíg beültetik. Amikor a klinika üzen, a jelöltnek hajnali kettőig kell náluk jelentkeznie, reggel nyolcig elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és akkor a behívottak közül kiválasztják a műtétre alkalmasat. Mi itt tüdő- és szív­átültetettekkel is foglalkozunk, ebből is van már a megyében. Az én alapképzésem belgyógyászat, menet közben tanultam meg az új szakmát, amit ma már az egyetemen külön oktatnak. Ötödéves diák voltam Kolozsvárt, amikor az első veseklinika megnyílt. Mára kiharcoltuk, hogy az asszisztensképzőben erre is készítsék fel a nővéreket a három év alatt.

– Mégiscsak megsüvegelendő, hogy európai szintű kezelést nyújtanak e vidéki városban!

– Ha visszagondolok arra a nyárra – 1994-ben történt –, amikor ott toporogtam három nagyon beteg fiatal ágya mellett, tudva hogy van megoldás, de nálunk nincs, azóta bizony sok víz lefolyt az Olton. Akkor könyörgésemre kettőt Jászvásár fogadott be, egyet Bukarest, mert mi dializálni még nem tudtunk, három év után kezdhettük csak el. Mára az emberek magatartása is megváltozott, a világ is nagyon, úgy gondolják, nekik kijár, amit itt kapnak. Akik annak idején más városban kezdték a kezelést, és 1997-ben végre hazatérhettek, mindig elmondják az új pácienseknek: nem tudod, mit jelent Nagyváradra stb. járni, hogy életben maradhass.

– Itt egy gyors ütemű, szerves fejlődés zajlott, hova lép tovább a kezelés és a közösség?

– Kinevelődött egy csapat, nővérek és orvosok, lesz, aki átvegye a stafétát, ha majd visszavonulnék pár év múlva. Továbbfejlődésre van lehetőség, egy ifjabb kollégának már nem a dialízis maga vagy az átültetés jelent majd kihívást, hanem a mai tudomány eredményei, pl. az őssejt-beültetés vagy a telemedicina, az e-mailen keresztüli konzultáció. Én régi vágású orvosként idegenkedem tőle, meglátjuk, mi lesz belőle. A magam feladatát, ha erőm engedi, a Sancta Maria Alapítvány további működtetésében látom, sok ide tartozó betegnek van szüksége szociális stb. támogatásra. Eddig is többeknek kifizettük a receptjeit, a műtétjét, a laborját, kisegítettük őket pénzzel, mert sokan rászorulnak.