Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

50 éves lett a sepsiszentgyörgyi Árvácska Napköziotthon

50 éves lett a sepsiszentgyörgyi Árvácska Napköziotthon Kovászna megye

Emlékezetessé tette a sepsiszentgyörgyi Árvácska óvóda jelenlegi munkaközössége az intézmény fennállásának 50. évfordulóját: a héten nagyszabású rendezvénnyel ünnepeltek, ugyanakkor annak is örvendeztek, hogy az egy évig tartó épületfelújítás után átmeneti otthonukból, a Gödri Ferenc iskolából az új tanévre egy kívül-belül gyönyörű energiahatékony épületbe költözhettek vissza.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat mint az oktatási intézmények fenntartója egy uniós pályázati támogatásnak köszönhetően újította fel a város egyik legrégebbi óvodáját. Az épület ugyan 50 éves, de az oda beköltöző óvodai csoportok még korábban is léteztek.

A Ceaușescu-korszakban az akkor épülő tömbháznegyedbe – a Csíki-negyedbe – rengeteg fiatal költözött, köztük sok értelmiségi, és nagyon sok volt a gyermek az intézményben is: a hét csoport átlag negyvenes létszámmal működött, még a folyosón is tanultak – elevenítette fel az időközben (2011-ben) a Gödri Ferenc iskolához csatolt óvoda történetét Ferencz Gyöngyvér programfelelős, az intézményt támogató Transchild Alapítvány alelnöke. Később szükségessé vált az épület bővítése is, még két szárnyat építettek hozzá, ez volt az akkori város legnagyobb óvódája. Gyermekben most sincs hiány, a nyolc csoportban (amelyből kettő román) összesen 172 gyermek tanul.

A gyermekek jó hangulata a felnőttek legnagyobb elégtétele volt. Árvácska Napköziotthon

Számos fejlesztés is történt az utóbbi években, az alapítvány pályázatainak köszönhetően sok mindennel gazdagodott az óvoda, bővítették játéktárát, népviseleteiket, felújították a tornatermet, testvérkapcsolatot építettek ki a szentesi óvodával. A tornateremre viszont később tanteremként lett szükség, ott jelenleg bölcsődei csoportok működnek, amelyek a Sepsiszentgyörgyi Bölcsőde fennhatósága alá tartoznak.

A pénteki ünnepség a kicsiknek szánt koncerttel, a Tekergők együttes fellépésével kezdődött. Jó hangulat alakult ki a szabadtéri koncerten, az időjárás is kedvezett az ünneplőknek. A szervezők, Ferencz Gyöngyvér és a 34 éve ott tanító Buna Mária óvónő, az alapítvány elnöke meghívták az intézmény régi vezetőit és munkatársait is, az innen nyugdíjba vonult óvónőket: az Árvácska első igazgatónője, a most 81 éves Deák Viktória is jelen volt. Szőcs Imola szaktanfelügyelő, aki 17 évig volt részese az Árvácska munkaközösségének, online szólt a jelenlevőkhöz. Az óvóda 50 éves történetét felelevenítő beszélgetés moderátorának felkérték Bálint Éva Ildikót, aki sokéves óvódaigazgatói és óvónői múlttal maga mögött, aktív nyugdíjasként nagyon jól elő tudta hívni a közreműködők emlékmozaikjait, amelyekből összeállt a fél évszázad.

A Tekergők együttes koncertje tökéletesen sikerült. Fotó: Árvácska Napköziotthon

A legapróbb részletekig kidolgozott ünnepség sokáig emlékezetes marad minden résztvevőjének: a gyerekek, akik a kiállításra dolgoztak, emléklapot kaptak, úgyszintén a régi és jelenlegi munkatársak, akiknek kiállított régi fényképeiből újra rá lehetett csodálkozni az 50 év tűnékeny pillanataira. De a legnagyobb élményt az óvónők, volt kollégák sok év, évtized utáni találkozása jelentette, a megtartó közösség, amelynek jelzőjét értették, érezték az ünnepség résztvevői.

Fotó: Árvácska Napköziotthon

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás