A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
2008 óta Sepsiszentgyörgyön a Delcar cég az új Skoda személygépkocsik egyetlen és hivatalos forgalmazója, mindamellett használt gépkocsik eladásával is foglalkoznak, autószervizt működtetnek teljes körű szolgáltatásokkal és a Skodák garanciális javítását is itt helyben elvégzik. Varga Róbert eladási igazgatóval nemcsak cégtörténetről, hanem az általa képviselt márka előnyeiről és annak legújabb, lélegzetvisszafojtva várt modelljéről is beszélgettünk, mellyel nemrég dobbantottak a hazai piacon.
Büszkén újságolta Varga Róbert a fentieket, s a továbbiakban néhány „leg” is belefért az elmúlt év (de már az ideibe is) statisztikájába: import autók eladásában elsők a megyében. A Skodák minden kategóriában a legnagyobbak, de áruk ehhez képest szerény, ez az ár–érték arány teszi őket olyan keresetté. A megyében legjobban eladott modellek a Rapid és a Fabia, országosan viszont az Octavia viszi a prímet, több mint négyezret eladtak belőle a tavaly. Tekintve, hogy minden típusra 4 év teljeskörű garanciát adnak, rozsdásodásra pedig 12 évet, értjük a vásárlóközönség opcióit… Fenntartási költségei is állják az összehasonlítást, hiszen egy benzines modellnek 2 évente (vagy legkésőbb 30 ezer km-nél) van szüksége olajcserére – ez 300 lejbe kerül.
Az idén plasztikázott Rapid és Octavia modellek után a Skodák gyártója piacra dobta a Kodiaq terepjárót, amelynek keresettségét jelzi, hogy 6 (!) hónapot kell várni rá, és már Kovászna megyében is – látatlanban! – leszerződtek 5 darabot. A múlt hónapi bemutatón mintegy 100 érdeklődő volt jelen, azóta már tesztvezetésre is rendelkezésre áll egy gyönyörű gyöngyházszínű példány a cég DN12-es (Sepsiszentgyörgyöt és Kilyént összekötő) út melletti képviseleténél.
A 125–190 lóerős autónak, mely akár 7 üléses változatban is rendelhető, minden oldalról kamerája van, és 1500 méteres távolságig mobilon irányítható. Bevezető ára 21 200 euró (17 800 plusz áfa). Minden bizonnyal veri majd az eddigi csúcstartó (szintén Skoda) Yeti terepjárót, annak ellenére, hogy az is nagyon népszerű modell volt, nem utolsósorban a kommandói Winter Rallyn való részvételnek köszönhetően. Hiszen ezért lett Kovászna megye az országos első a Yeti-eladásban!
Az 5. sebességbe kell kapcsolniuk azoknak, akik a roncsautó-program keretében kapott jeggyel szeretnének új Skodát venni, mert nagyon hamar elfogy az erre a célra szánt összeg országos és helyi szinten is. Május 10-e körül legyenek résen, minden modell részt vesz az akcióban, és már 5730 eurótól van új Škoda! Ha olyan gépkocsi beszerzésére fordítják az értékjegyet, melynek károsanyag-kibocsátása 98 alatti, akkor a normál 1450 eurós értéken felül 1500 lej bónuszt is ad az állam, így már 8 ezer lejre nő az állami hozzájárulás mértéke.
Április kedvezményként a Rapid modell most 2900 euróig terjedő kedvezmény jár – egyébként a szervizben is havonta más kedvezménnyel lepik meg a klienst, munkadíjra vagy alkatrészekre. Ha beosztással szeretné kifizetné autóját, azaz hitelből fizetné részletekben, megsúgjuk, hogy a Delcar sok időt spórol meg Önnek: nem kell a legkedvezőbb ajánlat után járnia, hiszen a Porsche-bank által verhetetlen kamattal (6,59% lejes és állandó) kötnek szerződést, kezelési költség nélkül.
És ha már az új Skoda kormánya mögött gurulna ki a Delcartól, hát legyen stílszerű, és feszítsen hasonlóan divatos és jó minőségű Skoda-divatcikkeben: hiszen pólók, nadrágok, felsők, táskák és napszemüvegek is kaphatók a cégnél.
Május 3–5. között nagy Skoda-kiállítás lesz a Sepsiszentgyörgy központjában, de addig is, azután is szívesen látják a cég képviseleténél naponta 8 és 18 óra között, szombaton 8-tól 14 óráig.