A falu, amely példát mutat közösségépítésből

Az erdővidéki Bodosba, amolyan zsákfalu lévén, csak az megy, aki ott lakik, vagy valami dolga akad ott. Ez a „félreesés” azonban adott esetben előnnyel is járhat, ami a közösségi élet, a hagyományőrzés terén kamatoztatható.

Bodos közigazgatásilag Baróthoz tartozik, annak legkisebb települése, a Bacon és Bibarcfalva közötti keresztútnál csak az útjelző tábla igazítja el a kereső tekintetet, a falu domb mögé rejtőzve bujdos a világ zaja elől. „Mikor itt a nagy csendet hallgatja valaki, azt is érezheti, a múltban megragadt béke ölében ül” – ez Iszlai Júlia tiszteletes asszony megállapítása, aki az itteni pezsgő közösségi élet „titkaiba” avatott be bennünket.

Ennek szervezése három intézményre – a rendezvényeket mindig felkaroló polgármesteri hivatalra, az embermagvakat majdhogynem családias körben gondozó Budai József Elemi Iskola és Óvodára, valamint a Bodosi Református Egyházközségre – hárul, ám a közösség mint élő test gondozása különösen 2018 adventjétől vett látványosabb lendületet, amikor Iszlai Kamill Zsolt a gyülekezet megválasztott lelkipásztoraként, kóródszentmártoni és héjjasfalvi szolgálati idő után akkor hét, ma nyolctagú családjával a faluba költözött. Az is igaz viszont, hogy „egy olyan jól megalapozott és rendszerezett közösségi életet vett át, amelyet öröm volt felkarolni, tovább éltetni, új levegővel frissíteni.”

Mára itt is változott az ősi falukép, mint mindenhol. „A más úton érkező erők teret nyernek mifelénk is, a földrajzi térben terebélyesedő munkavállalás, a külső hatások és a világ láthatatlan hálója légirányban és vonalban megtalálta Bodost is. Ennek tudatában igyekszünk a múltat tisztelve és ápolva a jelenben építkezni.”

Táncos lábú tiszteletes

Ezt az építkezést szolgálja a 10, 25, 50 és 75 éve konfirmáltak évfordulós ünnepségének vagy az 50 évesek kortárstalálkozójának rendszeres megtartása, az idősek köszöntése diakónia vasárnapján és karácsony harmadik ünnepén. „Szeretetvendégségeket tartunk csoportonként és közösen is, amelyeknek szervezésében presbitérium, nőszövetség, kórus, gyerekek, konfirmálók egyaránt részt vállalnak.”  Ugyanígy ünnepi műsorral készülnek nemzeti ünnepeinkre, „harang kondul június 4-én, október 6-án, bekapcsolódunk a tematikus és évfordulós rendezvényekbe, imanapokba, egyházmegyei és régiós szervezésű találkozókra, konferenciákra járunk.”

Mivel a lelkipásztor egy ideig néptáncosként és oktató-koreográfusként is fungált, tudását igyekzett átadni a helyi ifjúságnak: a Keringő gyerek-tánccsoport egy régi szép bodosi szokást, a keringést hordozza elnevezésében. A közös játékkészletet a megyei tanács pályázati alapja révén gyarapították, a kisebbeket játéknapokra hívják össze a Budai Emília Közösségi Házba és udvarára. „Ezek az alkalmak mindig egybegyűjtők, közösségépítők, szórakoztatók. Lelkesítik a gyerekeket, akár arra is, hogy helyben ülő képernyőzés helyett társaságban mozogjanak, míg a szülők jótékony hatását látják a közös játszásnak, szaladgálásnak, hangos focimeccseknek, csapatjátékoknak. Így kovácsolódott az a csapat, amely megbízható magját és alapját képezte éveken keresztül a szerteágazó tevékenységeknek.”

Ezek után természetesnek mondható, hogy a gyerekek vallásórára járnak, bár ennek rendszeressége tekintetében még lenne javítanivaló, a konfirmáló korosztály külön összeülések során sajátítja el a vaskos református énekeskönyv tartalmát. A nyarak elmaradhatatlan eseménye a vakációs bibliahetet, amely naponta kínál új és érdekes foglalkozásokat, az itt betanult színdarabot rendszerint falunapkor, „a Bodoshoz kötődők családias ünnepén” adják elő.

Betlehemezés egyedi szövegkönnyvel

A vallásórás gyerekek 20–30 fős csoportja 2021-ben vette fel – a falu legnaposabb domboldalától kölcsönözve – a Verőfény nevet, amikor a templomi karácsonyfa-ünnepélyek sikere után a Székelykapuk–Zöldkapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Játékokra jelentkeztek. Az anyaországi Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által meghirdetett vetélkedő remek lehetőség résztvevők számára közösségépítő tevékenységben részt venni, tanulni, és a tanultakat továbbadni, szórakozni, kirándulni, ismerkedni.

Ennek keretében „a gyerekek, szakirányítás mellett karácsonyi örömhírt szórnak szűkebb és tágabb környezetükben a betlehemes játékkal, illetve a vetélkedő másik ágán ökológiai üzenetű, figyelemfelkeltő és érzékenyítő, célzattal plakátos kiállítást hoznak tető alá, műsort állítanak össze, majd papír alapú naplóban összegzik akciójuk eredményeit, tapasztalatait. Ez alapján a pályáztató alapítvány jutalomtáborozásban részesíti a csoportokat dalmáciai vagy magyarországi helyszíneken” – avat be a részletekbe a tiszteletes asszony, és egyben a székelyföldi iskolák, egyházi csoportok figyelmébe is ajánlja ezt lehetőséget.”

A vetélkedőn két alkalommal is Iszlai Kamill tiszteletes saját szerzeményeivel, azaz egyedi szöveg- és forgatókönyvű betlehemes játékkal vettek részt, amely árnyjátékot, falubejárást is magába foglalt. „A rögzített mozgóképes felvétel nemcsak a színdarab karácsonyi üzenetét igyekezett megragadni és átadni, hanem bemutatni a falu jellegzetességeit és nevezetességeit is: a népviseletkészítő műhelyt, a fafaragó bennvalójának saját kezűleg kialakított famunkáit, kopjákat, a mézespogácsa-készítő műhelyt. Megkántáltuk a falu legidősebb bácsiját, megmutattuk a remek tervezésű kutat, amelyből egyenesen a konyhába lehet vizet húzni. Elmentünk a jegyzőhöz, a falufelelőshöz, az istálló-jelenetet falunk neves és tisztelt szülöttje, Egyed Ákos történész, mindannyiunk Ákos bácsija bodosi családi udvarában és pajtájában forgattuk. Elhaladtunk Budai József pomológus szülőháza, Székely Dénes táncos-koreográfus egykori háza, az Egyed Géza költő-kántor-tanítóról, háborút megjárt közösségszervezőről elnevezett kultúrotthon előtt, míg megérkeztünk Rebeka Annuska nénihez, aki az egyik leghangulatosabb, hagyományos tornácos házban lakik, és szívvel-lélekkel fogadta otthonában a sáros-zajos betlehemezőket” – meséli Júlia.

Ropogó tűzhegy fenyőfarsangkor

Legutóbb egy olyan régi sóvidéki betlehemest tanultak be, amely néprajzi tekintetben számos hasonlóságot mutat a műfaj háromszéki változataival. „A gyűjtött adományokból a Verőfény kirándulni is szokott, voltunk már néptáncfesztiválon, korcsolyázni, falat mászni, golfozni, strandon és kalandparkban is. Minden vetélkedős nyár pedig jutalomtáborozást is tartogat, amely során csoportunk egy teljes hetet tölthet az adriai tengerparton.”

A gyülekezet másik állandó csoportja a kórus, amely főként helyi eseményeken „szolgál”, de szívesen tesz eleget meghívásoknak, vesz részt találkozókon. Tagjai java része – ugyancsak a megyei tanács pályázata jóvoltából – helyben és kézzel szőtt anyagból készült bodosi népviseletben szerepel!

A tiszteletes úr kezdeményezésére egy időre összeverődött a dalárda, „a régebben báli és lakodalmi zenész és mindig is énekelni szerető férfiak csoportja”, amelynek hegedű- és harmonikakísérettel zajló esti próbái többórásra nyúltak – a Covid és haláleset „vágta el a nyakát” eme hangulatos összeverődésnek. A kaláka szokását azonban a mai napi gyakorolja a közösség, valamint a közmunkát is, ami főként a tűzifahordásban, favágásban, templomtakarításban, temetőkaszálásban, cseréphordásban nyilvánul meg. „Emberi erővel vágják és hordják a fát az asszonyok, kaszálnak a férfiak, az anyukák takarítanak, teát főznek vagy díszletet rendeznek; nemcsak sokoldalúságukat bizonyítják, hanem hatalmas bodosi lelkükről is tanúskodnak.”

Ugyancsak Iszlai Kamill tiszteletes szüleménye az egyetemes imahéthez szorosan kapcsolódó „egyházi farsang”. „Ezt minden január harmadik hetében üljük, vendéglelkészek szolgálatának és népes gyülekezetnek örülve, kórus és gyerekek énekes, szavalatos szereplésével színesítve.” Fenyőfarsangnak nevezett záró mozzanataként vasárnap délután összehordják, és – immáron sötétben – a Bányahegyen meggyújtják a faluból és Barótról összegyűjtött karácsonyfákat. „Sokan és jószívvel mennek oda, szépeket gondolnak és kívánnak a lobogó és ropogó tűzhegy körül, aztán a férfiak meleg borral, asszonyok, gyerekek teával kívánnak ismételten boldog esztendőt. Miután a tűz teljesen leégett, egymásba karolva sétál haza a falu népe.”

Kosaras bál, kukoricaest, cserkészet

Örömmel látnak vendégül színjátszó csoportokat, tematikus előadásokat, az egyházközségen keresztül rendszeresen bekapcsolódnak a házasság hetébe, az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatába, helyet adva hangszer- és könyvbemutatónak, mesepedagógiai vagy más jellegű gyerekfoglalkozásnak. Ugyanígy a Háromszéki Közművelődési Napokon is filmvetítéssel, történelmi, címertani, helyismereti előadásokkal, koncertekkel vetetik észre magukat.

A szeretetszolgálat különböző alkalmait is megragadják, és közösségi összefogással gyűjtenek adományokat erdővidéki vagy tágabb körű felhívásoknak eleget téve, annál is inkább, mert a faluban idősgondozói szolgáltatást végez a Diakónia Keresztyén Alapítvány, amelynek munkáját segíteni kell. Vele együttműködésben az iskolás gyerekeket délutánonként is foglalkoztatják. Szoros kapcsolatot ápolnak a miskolci Lévai József Gimnáziummal, amelynek neves és megbecsült tudós-tanára volt Budai József, továbbá testértelepülésükkel, a Békés vármegyei Biharugrával.

A nőket rendszerint az iskolában köszöntik fel napjukon, az édesanyáknak a templomban mondanak hálát minden május első vasárnapján. Több éves múltra tekint vissza a tanév végi jutalomtábor, amelyen – a Carpe Diem Egyesület jóvoltából – „az iskolások és óvodások szüleikkel együtt örvendezhetnek a Rétyi Nyírben.” De ezt megelőzi az általában márciusra időzített felnőtt kosaras bál, amelyre rendszerint színdarabos, népdalcsokros, táncos összeállítással készülnek.

Közelebbi terveikről szólva Júlia elsőként a szeretetszolgálatuk öregotthon-látogatással való kibővítését emelte ki. Ugyanakkor 2025 az ifjúság éve a református egyházban, „amely kiváló alkalom a fiatalokat összekovácsoló alkalmak szervezésére, fesztiválokon és táborban való közös részvételre, a hagyományos szüreti bál mellett.” Olyan közösségerősítő szokásokat is szeretnének feleleveníteni, mint például a kukoricaest, „amire nem is olyan régen még összeült a falu népe”, és régóta dédelgetett álmuk a cserkészet újbóli erdővidéki meggyökereztetése is, lehetőleg bodosi központtal.

Pénteken temették Töhötömöt

A tiszteletes asszony nem győzi hangsúlyozni az egyházközség és a helyi iskola közötti kitűnő kapcsolat gyümölcsöző voltát. „Közösen követjük a világi és egyházi naptárt, megosztjuk, elosztjuk vagy éppen közösen üljük meg fontos alkalmainkat.” Például a farsangolást az iskola elevenítette fel, kezdetben benti eseményként, „mígnem az egyik esztendőben a tanítónők mély lélegzetet vettek, és kiléptették a falak közül, bevonva a gyerekek szüleit is. Mára már várva várt felvonulás a falu között, amelyen több a felnőtt maskarás, mint a gyerek, nagyobb a zaj, mint szilveszterkor, és jobb a kedv, mint valaha.”

A bábut is, melynek minden évben a gyerekek adnak nevet, de a szülők közösen „hívják életre”, előkészítik, öltöztetik, megsétáltatják a faluban. „Énekelve, hangoskodva, csörögve-zörögve hívogatunk mindenkit harangszó utánra az iskola udvarára, ahol megsiratjuk annak rendje-módja szerint, élces rigmusokkal, tűz körüli tánccal, mint egykoron tették, majd elégetjük a bábut, eltemetjük a telet”, miközben mindenkit finom farsangi fánkkal, forró teával kínálnak.

Az egyik alkalommal maga a tiszteletes úr is megjelent motoros öltözetben, a felsége pedig „cigánynénak” öltözve – a faluban azóta is közderültség tárgyát képezi, hogy senki ismerte fel őket! Idén február 14-ére tűzték ki a mulatságot, Töhötöm temetését, és ezúttal is mindenkit szeretettel fogadtak! Abban a faluban, ahol nemcsak óévet búcsúztatni és újévet köszönteni gyűlnek össze az emberek a templomban és köréje, hanem igazi közösségként igyekeznek megmaradni, kitartani, alkotni, boldogulni és örvendezni.

Címlapfotó: Tuchiluș Alex