A hajtás már inkább csapatépítő, mint vadászat

A sikeres ejtés okozta férfias örömökből elég kevés jut ma manapság a vadászoknak, de legalább a biodiverzitásra  nem lehet panaszunk – Demeter Jánossal, a bodoki vadásztársaság alelnökével beszélgettünk.

A vadászok számára általában a nagyvadak elejtése jelenti az igazi nagy elégtételt, mostanság azonban ez igazából amolyan tiltott gyümölcsnek számít. Mint a megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatójától megtudtuk, a vadásztársaságok kimerítették a megelőzési medvekvótát, azaz kilőtték a Kovászna megyére leosztott 54 medvét, ezek azonban amúgy is legtöbb 400 pontértékű trófeát nyújtó medvék lehettek, míg az igazi bravúrt az 500 pont feletti trófea jelentené. A nagy hím medvéket azonban, amelyekkel igazán büszkélkedni lehet, nem szabad kilőni, mivel azoknak nemcsak genetikai állományát kell továbbvinni, hanem állományszabályozó szereppel is bírnak (azaz elpusztítják a bocsokat, hogy újra párosodhassanak a nősténnyel).

„Ha télidőben a vadásztársaságok hajtást szerveznek, az inkább csak baráti összejövetel, ahol megbeszélik az élet nehéz dolgait, nem is annyira vadászat, hiszen kevés a lőhető vad”, mondta Demeter János, a Vadon Egyesület és egyben a sepsiszentgyörgyi vadászati múzeum igazgatója, aki ugyanakkor természetfotós és vadász is. Emellett a vaddisznóállomány is igencsak megcsappant, az afrikai sertéspestis miatt annyi állat elhullott, hogy egyes erdőrészeken már egyáltalán nem hajtanak a vadászok, hogy a kocáknak biztosítsák a malacozáshoz szükséges nyugalmat, tette hozzá.

A túl enyhe tél a nyúlvadászatnak sem kedvez

Elvileg lőhetők lennének az apróvadak, de Demeter János szerint pár terület kivételével Székelyföld nem igazán számít apróvadban gazdag vadászterületnek: Felsőháromszéken Ozsdola, Gelence környékén akad bőven nyúl, ezért ott még szerveznek hajtásokat, de ahhoz is ki kell várni a megfelelő időt: ha enyhe, nedves a tél, a nyúl nem tud szaladni, mer lábára rátapad a sár, ilyenkor inkább megbújik a barázdában. Ha az időjárás kedvezne is, nagy konkurenciát jelentenek a vadászoknak az elcsapott, elkóborolt pásztorkutyák, amelyeknek nagy szerepük van a nyúl- és őzállomány visszaesésében. A rétyi vadászterületen például ezért nem rendeznek immár évek óta nyúlhajtást, tudtuk meg. A kutyák ugyanakkor nagy veszélyt jelentenek az emberekre, turistákra is, a kutyatámadások híre egyre gyakoribb.

Hare running in the winter field

A farkas nálunk védett állat, bár egyes területeken, sőt a Kárpátok hegylánca szinte teljes vonulatában már akár a túlszaporodásról is beszélhetünk. A biodiverzitás fenntartását szívükön viselőknek ugyanakkor jó hír, hogy – vadászok és biológusok egyöntetű véleménye szerint – a vadászati tilalom alá eső hiúzok száma örvendetesen megszaporodott.

Ma már nem divat a rókaprémes gallér, mégse lövik a ravaszdit

Rókát ma már nem szívesen lőnek a vadászok, hiszen „nem lehet az asszonynak hazavinni a prémet, hogy ebből majd szép gallérja lesz a kabáton, állatprémet viselni ugyanis ma már illetlenség”, magyarázta Demeter. Rókára ezért nem szívesen pazarolják a golyót a vadászok, noha dúvadnak számít, korlátlanul vadászható, de inkább csak „humanitárius” okokból lőnek rájuk, hogy megkíméljék őket a szenvedéstől. Az enyhe tél kedvez a rágcsálók szaporodásának, ha bőségesen van eleség, akkor a táplálkozási láncban felsőbb szinten álló állatok – esetünkben például a rókák – száma is gyarapodik, ám ha sokan vannak, a rühösség is gyorsan terjed köztük, és ettől nagyon tudnak szenvedni az állatok.

Szintén dúvadnak, azaz irtható állatfajnak minősül a sakál, amely az Olt mentén számára igen kedvező élőhelyet talál: az ingoványos, nádas területeken jól meg tud bújni, így főleg Uzonfüzes, Hídvég, Árapatak, Erősd környékén, de Nagyajta, Miklósvár határából már sok példányról érkezett jelzés. A hegyekbe nem merészkednek fel, mert ott erősebb ellenfelekre bukkannának: a farkasra, amely bizony megvédi a saját vadászterületét. A sakálok okos, alkalmazkodó állatok, és az apróvadak vadászatában az ember konkurensei.

Lassan a hódok is kihúzzák a gyufát

Végül ejtsünk szót a hódokról is, amelyek most még védett állatok, de Demeter János szerint szaporodásuk üteme és az általuk okozott károk előrevetítik, hogy a jövőben el kell rendelni a ritkításukat. Kétségkívül van ökológiai hasznuk is, hiszen vizes élőhelyeket teremtenek a folyóvizek felduzzasztásával, de ott, ahol a víz szintje elég magas – például az Olt mentén –, a védőgátakba fúrt kotorékaik gyengítik a gátakat, másutt pedig a partok erodálódását gátló fűzfák kidöntésével, kirágásával elősegítik a partomlást.

Úgy tűnik, ahogy a telek sem a régiek, a vadászatok sem azok már, nosztalgiázhatnának a vadászok. Az elmondottakból azonban az a következtetés vonható le, az állatbarátoknak is van tennivalójuk, megoldandó feladatuk: legfontosabb lenne és minden nemű és rangú ember érdekét szolgálná, ha felelős kutyatartásra nevelnék a társadalmat.

Címlapfotó: Erdély Bálint Előd