Tamás Sándornak tegnap járt le a mandátuma, amit novemberig meghosszabbítottak. Eddig három mandátumot töltött ki RMDSZ-es parlamenti képviselőként, majd hármat megyetanácselnökként. És természetesen indulni készül az ősszel esedékes helyhatósági választásokon is. Nem fél attól, hogy megunták? – szögeztük neki az első kérdést.
– Ha az emberek úgy ítélik meg, hogy jól végeztük a dolgunkat, akkor támogatni fognak. Tudjuk, hogy sok a tennivaló, de sokat is haladtunk, bár a romániai bürokrácia – különösképpen a közbeszerzési rendszer – az egyik legnagyobb hátráltatója a fejlődésnek. A mi munkánk azonban nemcsak fejlesztésekről, beruházásokról szól, hanem közösségünk képviseletéről is. Változatlanul ki kell állni a magyarságunkért. Ki kell fogni és ki kell bírni az egyre gyakoribb ütéseket.
– És ön nem unta meg?
– Szeretem, amit csinálok. Ez az életem. Ez nem munka, ez hivatás.
– Amennyiben közéleti vezetőként megszerzi, a következő mandátum miben lesz más, mint az eddigiek?
– Részben más lesz, hiszen az elmúlt időszak mindannyiunk számára sok változást hozott. Abban egyetértünk, hogy ma a biztonság a legfontosabb. Újraszervezzük, megerősítjük a megyei egészségügyi és szociális ellátórendszert. Az életminőséget jelentő út-, híd-, víz- és csatornarendszert építünk olyan településeken is, ahol eddig nem volt. 2030-ig kivitelezhető elképzelésem van a megye fejlesztéséről. És világos magyar nemzetpolitikai jövőkép van előttem.
– Az miben áll?
– Minél nagyobb a nyomás rajtunk, annál inkább összezár a közösség. Azt tapasztaltam, hogy az emberek kiállnak azokért a vezetőkért, akik kiállnak értük. Tehát első a közösségszervezés. Ugyanakkor könnyebb nap mint nap „harcba” menni a román nacionalistákkal szembe, ha tudjuk, a magyar kormány velünk van. És velünk van! Nemcsak vállveregetéssel, hanem konkrét gazdaságfejlesztési, családtámogatási programokkal. És persze politikailag is. Ez a nemzeti összetartozás programja.
– Nyilván, a megye fejlesztéséhez jó polgármesterekre is szükség van, akik jól dolgoznak, és akikkel jól együtt lehet működni. Ilyen megfontolásból hol látja szükségesnek a változást?
– Van, ahol azért lesz váltás, mert visszavonul a jelenlegi polgármester: Esztelnek, Gelence, Zágon. Gidófalván sajnos elhunyt egy barátunk, Berde József. Van, ahol rákényszerítettek a változásra: Dálnok, Kökös, Lemhény. És végül van, ahol szükséges a változás: Borosnyó, Ozsdola, Vargyas. Az RMDSZ polgármesterjelöltjeinek negyede első mandátumára készül.
– Mi a helyzet a városokkal? Baróton nincs szükség változásra?
– Mind a négy város polgármestere indul újabb mandátumért, teljes mellszélességgel támogatjuk őket. Barótot is, bár ott – mondjuk ki – szükség van arra, hogy a város vezetője változtasson önkormányzati munkáján.
– És a megyei tanács tekintetében? Ugyanezekkel a tanácsosokkal képzeli el a folytatást?
– A megyei tanácsosok több mint fele új lesz.
– A romániai magyar politikai paletta is átrendeződni látszik. Olyan szintű együttműködést most megvalósíthatónak tart-e, mint az MPP-vel négy évvel ezelőtt?
– Legutóbb például az európai parlamenti választás alkalmával együtt dolgoztunk Orbán Viktorral és a FIDESZ–KDNP-vel, a magyar történelmi egyházakkal és az MPP-vel. Ennek is köszönhető, hogy feszített véghajrában bejuttattuk az RMDSZ jelöltjeit. Látva azokat, akik a vesztünket akarják, ma is megegyezéspárti vagyok, hiszen az elsődleges nemzetpolitikai cél: fennmaradni és gyarapodni.
Meguntuk öt is, nem felejtse el az úr, hogy egy időben megvonta a támogatást Kézdivasarhelytol(Rácz) idejében, és most is Szentgyörgy és környéke fontos neki.