A kézműves, aki hetedhétországon túlra is elvitte a nagybaconi cserép hírét

Ahhoz, hogy az ember valamit jól tudjon csinálni, érdekelnie, szeretnie kell azt – vallja Bartha József tégla- és cserépvető, aki nagyapjától és édesapjától tanulta el a mesterség csínját-bínját, beleszületett a szakmába. Bár eleinte csak Székelyföldön ismerték családja munkásságát, mára már több európai országban található műemléket és templomot is általa készített nagybaconi cserép fed. A kézműves beavatta lapunkat a részletekbe.

Nagybaconban évszázados múltja van a kézműves cserép- és téglakészítésnek. József a felmenőitől tudja, hogy a faluból többen foglalkoztak vetéssel és égetéssel, sokaknak ez jelentette a megélhetést. Aki tehette, otthoni cserépszínében dolgozott, másoknak távolabbra kellett utazniuk, ahol biztosították számukra a szükséges feltételeket. Így már akkor elvitték Nagybacon hírét a környékbeli megyék településeire, legtöbben Kézdivásárhelyen, Gyergyóban és Szebenben próbálták megkeresni a kenyerüket. Azóta jóval kevesebb cserépvető maradt a faluban, egészen pontosan három, egyik közülük József.

Múlt és jövő találkozása

Gyermekkorában a tettvágy jellemezte, bár az iskolai tanulásra nehezen vette rá magát, szívesen szegődött édesapjához és leste el a cserépvetés titkait. „Mindenki mindenben nem lehet jó, nem érthet mindenhez, egy dologban viszont ki kell tűnni” – vallja Bartha József, aki nem csak tovább vitte az örökséget, de gazdagította is azt, hogy amikor a következő nemzedékre kerül a sor, a legjobb tudása szerint taníthasson.

„Vannak leírhatatlan törvények, amelyeket nagyapám tanított, ezeket mai napig betartom” – mesélte József, aki csak 10 éves volt, amikor 1992-ben eltemették a nagyszülőt, de mai napig emlékszik olyan technikákra, tanácsokra, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy tökéletesen tudja fűteni a katlant, nagy pontossággal formázza meg a nyersanyagot, és hogy merjen különleges méretekkel és formákkal kísérletezni. 1992-ben, amikor nagyapja elhunyt, az addig iparban dolgozó édesapja vette át a vállalkozást, további nyolc éven keresztül vetett cserepet a családi hagyomány részeként. József 18 éves volt, amikor édesapja is elment, ekkor maradt rá és fiútestvérére, valamint nővérére az örökség. 2016-ig így a három testvér együtt folytatta a munkát, akkor azonban József bátyja is elhunyt, így egyedüli férfiként rá, és az időnként besegítő nővérére maradt a munka. Az őket ért veszteségek után mégsem adták fel, mai napig is kitartóan dolgoznak.

A sikert a minőségi munkának tudja be, hiszen József addig javítgat egy-egy terméket, amíg az a megrendelő számára tökéletes nem lesz, legyen az tégla vagy cserép. „Mi mindig arra törekedtünk, hogy amit csinálunk, azt ne mennyiségben, hanem minőségben mérjük. Nekünk mindig többet ért a megbeszélt szó és a kézfogás, mint bármilyen szerződés” – fogalmazott a kézműves.

Jó munkához idő kell

Minden szakmának megvan a szépsége, de a nehézsége is, ez alól pedig a tégla- és cserépvetés sem képez kivételt. „A legnagyobb probléma az, hogy nincs elegendő munkaerő. Mindenki a kényelmesebb és magasabb fizetést keresi, és ez a fajta fizikai munka már nem annyira népszerű a fiatalok körében” – mesélte József, aki szerint nem könnyű segítségre találni. Hozzátette, hogy próbál munkagépek segítségével könnyíteni azokon a folyamatokon, amelyeken lehet, de javarészt a hagyományos technikákkal dolgozik, máshogy nem lenne kézműves a kézműves cserép.

Szezonális szakma lévén minden évben meg kell várni a tavaszal érkező meleget, kihasználni a nyarat, és késő őszig dolgozni, ameddig az időjárás is engedi. Éppen ezért Józsefnek nincs állandó csapata, mindig annyian dolgoznak, amilyen mértékű megrendelést kell teljesíteniük éppen. A minőségi tetőcserép elkészítéséhez pedig nagyon hosszú és körülményes út vezet a kézműves szerint. „Van aki fél évet-évet vár arra, hogy készen legyünk a megrendeléssel. Akinek sürgősebb, az elmegy máshoz, megveszi a lerakatban, kiszállítják és egy hét múlva fel van rakva” – magyarázta.

Az első és legfontosabb a megfelelő nyersanyag biztosítása, ezt minden ősszel kibányásszák a környékbeli agyaglelőhelyekről. Később ezt összekeverik vízzel, majd szárítani teszik. József állítja, hogy már itt is sok tényező közrejátszhat, ami befolyásolja a végeredményt, hiszen a megmunkált anyag annak zsírosságától függően összezsugorodhat, felhomorodhat. Amikor tökéletesen száraz lesz, és ez lehet 3-4 hét is, akkor beteszik a katlanba. József elmondása szerint 2-3 nap, amíg megraknak egy kemencét, az égetés egy hétig tart, éjjel is, nappal is. Úgy változik a munkafolyamat és a végeredmény, éppen mint az időjárás, méghozzá szó szerint, hiszen az égetésnél a szélmozgás is döntő lehet. Túltüzelésnél a cserép összezsugorodik, gyenge tűznél fel sem nő. „Huszonhárom év után is azt tudom mondani, hogy érheti meglepetés az embert” – tette hozzá mosolyogva József, aki azt mondta, mindaddig fog cserepet vetni, amíg ahhoz megfelelő egészséggel és erővel rendelkezik.

Nincs két teljesen egyforma, ugyanolyan színárnyalatú kézműves tetőcserép, és József szerint éppen ebben rejlik a munkája különlegessége. Egyrészt nem gépesítette a munkafolyamatot túlságosan, másrészt rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a minőségre, hiszen az elmúlt 23 év alatt egyetlen negatív visszajelzést sem kapott, márpedig jelentős mennyiségű cserepet sikerült elkészítenie a családnak az évek folyamán. József elmondása szerint a 2000-es évek elején évente 45 ezer terméket tudtak előállítani, 2005 és 2010 között már évente 55 ezer cserepet vállaltak be. Ezután elkezdtek terjeszkedni, évente több mint 100 ezer cserepet is készítettek egészen 2020-ig, amikor elfogyott a munkaerő és kénytelenek voltak lejjebb hagyni az előállítással.

Páratlanul népszerű a nagybaconi cserép

József elmesélte, hogy már nagyapja munkái is Székelyföld-szerte híresek voltak, szállítottak Csíkszékre, Udvarhelyszékre és Brassóba is, és így volt ez ’92 után is, amikor édesapja vette át a vállalkozást. „Nem volt rá túl nagy kereslet, de meg lehetett élni belőle úgy is, hogy nem mi voltunk Nagybaconban az egyedüliek, akik cserépvetéssel foglalkoztak” – részletezte. 2000-től azonban egyre több kapu nyílt meg, a kézműves szerint a változás a Csíki Műemlékvédelmi Egyesülettel való együttműködésnek tudható be, amikor az énlaki műemléktemplom rehabilitációjához hívták segítségül a Bartha családot. Innentől fogva egyre gyarapodtak a megkeresések, a környébeli megyék magánházait, templomait, műemléképületeit javították fel. Mára már nagybaconi cserép fedi a brassói Fekete templomot, az olaszteleki Daniel-kastélyt, a székelyudvarhelyi református templomot, valamint sok-sok otthont is Erdély-szerte.

2013-ban került kapcsolatba a nagyszebeni székhelyű Monumentum Egyesülettel, akiknek köszönhetően Maros, Szeben, Kolozs, Fehér megyei templomok és műemlék-épületek tetőzetén is dolgozhatott. Az egyesületnek köszönhetően Szászapátfalván is létrejött egy cserépszín, így 2014-től már párhuzamosan két helyen is cserépvetésbe fogott a nagybaconi kézműves, a két szín között ingázva több mint 100 ezer terméket állítottak elő évente. Ezenkívül Bukarestből, Besztercéről és Déváról is érkeztek megkeresések.

Később Svájcból, Magyarországról is érkezett hozzájuk kérés múzeumok és templomok tetőzetének helyreállítására. Egy németországi kastélyt is nagybaconi cserép fed, amelyet tíz év munka után tudtak befejezni, évente 30-40 ezer cserép elkészítésével. Emellett itthoni megrendelőiket sem hagyták cserben, a nagyobb hangvételű megbízások mellett a helybéliek kéréseit is igyekeztek teljesíteni, évente 5-10 ezer cserepet gyártottak le.

Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem egy épületét is nagybaconi kézműves cserép fedi. „Az eredeti tetőzetnek és cserépnek volt egy mérete, amit annak idején elkészítettek, de a felújításkor sehol sem kaptak olyan céget, akik ezeket tudták volna pótolni. Mindössze 20-30 ezer cserépre volt szükségük, így hozzánk fordultak és mi a minta alapján le tudtuk másolni az eredetit” – mesélte József.

A kihívásban rejlik az izgalom

Csinált már hegyes és kerek végűt, apáca- és fecskefarkú cserepet, nemrégiben viszont új megkeresésben talált kihívásra: a segesvári óratorony tetőzetére kértek mázas (zománcos) kupás cserepet, éppen olyanokat, amilyenek a kezdetekkor is fedték azt. A Monumentum Egyesület megkeresése révén így az elmúlt időkben olyan cserepek készítésével kísérletezett, amelyekkel még soha nem próbálkozott sem ő, sem más az elmúlt harminc évben Romániában, és ez is egy olyan meglepetés, ami motiválja őt a folytatásra. „Jelenleg ezeket bevizsgálják, meghatározzák a cserép élethosszát és garanciáját is” – mesélte a kézműves, aki úgy érzi, jól sikerültek a termékek és ha ez beigazolódik, szeretné folytatni a mázas cserepek készítését, ugyanis ezeket előkészíthetik nyáron és elér télen befejezniük.

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e bővíteni az általa nyújtott szolgáltatásokon, nemleges választ adott. „Most elértük az évi százezer cserepet. Még olyan 3-4 évig bírom a megterhelést, ami szükséges a munkához, de utána nekem elég lesz a 80, a 60 ezer cserép is, fokozatosan csökkenve” – mesélte József, akit nem motivál a pénz annyira, hogy a mennyiséget hagyja a minőség rovására menni. „Fontos és szükséges a pénz, ebből élünk, mindenki azért dolgozik, hogy pénze legyen belőle. De ahhoz, hogy az általunk kínált minőség ne hagyjon alább, ennél nagyobb mennyiségben nem tudnánk terméket előállítani” – részletezte és hozzátette, hogy időtálló, száz évnél is hosszabb élettartamú cserepeket készít, ez pedig precíz és időigényes munkát igényel.

Józsefnek két lánya van, akik még kicsik, így nem dolgoznak, viszont két unokaöccse már besegít a munkában. A család összetartása és a tapasztalatok átadása révén mindannyian részt vesznek a tevékenységben, így a kézműves a gyermekeinek is át szeretné adni majd a tudást, amit az évek során halmozott fel. Ami viszont ennél is fontosabb szerinte, az az önállóságra való tanítás, hogy bárhova is sodorja őket az élet, maradjanak erősek és önfenntartók.