Hanem és ha nem teljesen mást jelent. Ne kötekedj, hanem inkább tanulj. Mert ha nem tanulsz, olyan helytelenül fogsz írni, mint egy kötekedő. És akkor nem lesz fizu.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője szerint lehetetlen elérni, hogy egyetlenegy személy se kolduljon az utcákon, viszont fontos hangsúlyozni, hogy Sepsiszentgyörgyre az alkalom szülte koldulás jellemző, nincs tudomásuk szervezett csoportokról. Hetéről, Előpatak környékéről jönnek be erdei gyümölcsöket, mezei növényeket árusítani, vagy télen egyszerűen vásárolni a városba az elszegényedett családok, akik gyermekei kapnak az alkalmon, és megszólítják a járókelőket, pénzt kunyerálnak.
– Nehéz tetten érni, bizonyítani, hogy esetleg a szülő küldte a kicsiket koldulni, de az biztos, hogy mindez a szülők tudomásával történik. Mi igyekszünk a szülőket azonosítani és megbírságolni, a felügyelet nélkül hagyott kicsiket bevisszük a Borvíz utcai Koldus és királyfi befogadó gyerekközpontba, és átadjuk a gyermekjogvédelemnek. Van, amikor idős emberek állnak ki forgalmas üzletek mellé, elé, és néha odaszólnak valakihez, hogy szívesen elfogadnak élelmiszert: ők nem kimondottan koldulnak – magyarázta Hadnagy.
Hanem és ha nem teljesen mást jelent. Ne kötekedj, hanem inkább tanulj. Mert ha nem tanulsz, olyan helytelenül fogsz írni, mint egy kötekedő. És akkor nem lesz fizu.
Erre egyetlen gyógyszer van, nem kell nekik pénzt adni. Amíg kapnak addig sohasem fognak eltűnni.
Kezdin is taposnak le a koldulo gyermekek.A megyebe nem mukodik a gyermek vedelmi akarmi? Vagy csak papiron es a fizetes folveveskor.Pl:ha pofon vagom a gyermekem es foljelentenek indul a kivizsgalas,de ezek a gyermekek nap mint nap-telen,nyaron-koldulnak es ez NEM ERDEKEL SENKIT.Csak megkellenne figyelni ahogy apjuk[?] idonkent korbe jar es ossze szedi a penzt.A mult heten voltam szemtanuja,eggyik dyermeknek adott egy szemely az uzlet elott egy csomag kekszet,de amit tovabb ment a gyermek el is dobta az utszelen,ezeknek CSAK penz kell.
A Lidl parkolójában, a tegnap, középkorú nő somfordál az autóhoz, miközben rakjuk be a vásárolt cuccokat. Meghalt a férje, öt gyereke tegnap óta nem evett,mondja. Nagyon szomorú lenne, ha igaz volna. Voltam olyan gonosz, hogy nem hittem el. Naponta ismétlődnek hasonló helyzetek. A gyerekeket sajnálom, de a megoldás nem az, hogy adunk egy lejecskét.
Egy banit sem kell nekik adni mert az a kocsmában köt ki vagy dániburi lesz belőle.Akik adnak azok szoktatják rá őket ,étel nem kell csak lejecske…a banicska már nem is jó ,valaki kotorászott a zsebében ,hogy aprót adjon odaadta a kolduló kicsike úgy elhajította mint a benszülött a bumerángot.
Muszaly cikket irni…mert hanem nem lesz fizu.