Ez igen tarsasag 🙂
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az elmúlt napokban kétszer is elözönlötték a háromszéki utakat Kovászna megye gazdái, elsősorban az országba behozott ukrán gabonatermékeket és az üzemanyagra kivetett magas jutalékadót kifogásolva. Ez viszont nem minden: a keddi megmozdulás alkalmával már kész listával álltak elő, 42 olyan követeléssel, amelyeket egyenesen a kormánynak címeztek.
A két nappal ezelőtti akció alkalmával Pakó Zsolt gelencei mezőgazdász a háromszéki gazdaközösség egyik képviselőjeként elmondta, a felsorolt követelések mindegyike fontos, mert állattartók, szállítmányozók és más területen gazdálkodók kéréseit is tartalmazza. Kiemelte, a mezőgazdászok számára a legfontosabb, hogy a kormány korlátozza az ukrán és moldovai eredetű termékek Romániába való behozatalát, amit pedig beenged, lássa el GPS-szel és elektronikus pecséttel. Többek között kérik azt is, hogy vonják vissza a jutalékadót, ugyanakkor a mezőgazdaságban dolgozók bére utáni adót is csökkentsék, és több anyagi támogatást kapjanak a gazdaszövetkezetek és termelői társulatok.
Csütörtökön a megye gazdáinak képviselői és Könczei Csaba közösen nyújtották be a prefektúrára a követeléseket, ezeket Ráduly István még aznap továbbküldte a kormánynak.
Ez igen tarsasag 🙂
Nem a prefekturara kell menni hekasok, hanem csatlakozni a bukaresti tuntetokhoz. Ne legyetek perverz RMDSZ se..nyalok, mert az RMDSZ ugysem tudja elintezni a koveteleseiteket. Vasarnaptol keddig engedelyezve van a gazdak tuntetese bukarestben . Sosoaca es emberei ertek el azt, hogy a bukaresti polgarmester engedelyezte 5.000 traktor es TIR bevonulasat Bukarestbe. Meg akkor is ha ez biztosan nem tetszik az RMDSZ-nek es se..nyaloiknak !
Szőcs úr milyen gazda? Nagygazda ? 🙂
Ezek a gazdák képviselői? :):):):) hátast vetek.
Kell fizetni nekük még ingyen nyugdijalapot, egészség biztositást és a téli hónapokra munkanélküli segélyt is.Az előző hozzászóló azt irta hogy az „RMDSZ ugysem tudja elintezni a koveteleseiteket” hát hogyná tudná hiszen már közlekedhetnek a közutakon nehézgépekkel B kategóriával amit az udmr követelt ki.Nem kell sok idő és azt is elintézik hogy ne kelljen ITP és RCA-t fizessenek,sőt a rendőrség se szonáztathassa őket!!!
Reggeli ima ?