A kortárs költészet él és virágzik

Sárkány Tímea Kézdivásárhelyen született, jelenleg Kolozsváron él. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar és összehasonlító irodalom szakán végzett 2017-ben. Mesterképzését a BBTE kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok szakán kezdte. Egy tea mellett beszélgettünk pályájáról, verseiről, irodalmi meglátásairól.

– Nagyon fiatalon lettél költő. Mi indított el ezen a pályán?

– Kilencedikes voltam, amikor elkezdtem verseket írni. Igazából már nem emlékszem arra, hogy ténylegesen mi volt ennek a kiváltója. Első verseimet nem mertem megmutatni a legjobb barátnőmön és a magyartanáromon kívül senkinek. A tanárnőmtől kaptam az első szakmai visszajelzést. Ő mondta, hogy van mit javítani, de jó az indulás. Ezek után tudatosabban kezdtem írni, és egyre többet.

– Minek köszönheted, hogy a pályán maradtál? Pontosabban, mi ragasztott bele?

– Úgy gondolom, egyrészt amiatt, hogy elkezdtem kortárs irodalmat is olvasni a klasszikusok mellett, és a korszakok közötti átjárás izgalma tartja fenn mai napig az érdeklődésem. Az írás meg az életem szerves része lett. Már középiskolában eldöntöttem, hogy bölcsészkaron szeretnék tanulni, sok versenyre jártam magyar irodalomból. A belefektetett munka eredménye motivált.

– Van, aki inspirál ebből a kortárs közegből?

– Mindig kezembe akad egy-egy olyan kortárs költő, aki olyan hangnemet tud megütni, ami valamiféleképpen kimozdít a komfortzónámból, és gondolkodásra késztet. Viszont, akik leginkább hatottak rám, a huszadik század közepén alkottak, de kortársaimnak érzem: Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Pilinszky János.

– Hogyan fogadták a szüleid, amikor elmondtad, mivel szeretnél foglalkozni?

– Mindenképp támogattak ebben. Lehetőséget adtak, hogy én dönthessek. Ezért nagyon hálás vagyok. Amikor megjelent az a Helikon lapszám, amelyben először voltak olvashatóak a verseim, velem együtt örvendeztek. Azóta folyamatos ez a támogatás, és mellettem állnak.

– Verseidnek témái mitől függnek? Hogyan választod ki, hogy éppen miről írsz?

– Több téma merült fel az elmúlt időszakban. Az egyik, ami nagyon sokáig foglalkoztatott, hogyan lehet bizonyos dolgokat megírni gyerekperspektívából. Volt egy másik időszak, amikor a materialitásra került nagy hangsúly. Figyelő ember vagyok, és érdekelni kezdett, milyen anyagok vesznek körül, ezek hogyan hatnak rám, és hogyan lehet egy olyan nézőpontot kialakítani, amelyben az alany nem vész el, de a tárgyról való beszéd sem csak eszköz. Az utóbbi időben főként a látomásos költészet érdekel, hogyan tudsz álom és valóság között mozogni, vagy különböző képek hogyan tudnak egymáshoz viszonyulni, hogyan lehet új jelentéseket kibontani. Ezek ilyen változó időszakok nálam, ilyenkor születik négy-öt vállalható vers, amelyek nagyon sűrítettek, sok mindent magukba foglalnak.

– Írásaid, verseid leginkább a Helikonnál jelennek meg. Hogyan fedeztek fel téged?

– Az Irodalmi Jelennél és a Helikonnál időben majdnem egyszerre jelentek meg verseim 2014-ben. Azért nehéz szétválasztani ezt a kettőt ennyi idő után, mert hosszú folyamat volt a publikálás. Az IJ-nél először online jelentek meg a versek, de azt megelőzően a szerkesztővel, Varga Melindával még sokáig alakítgattuk a szövegeket. A Helikonnál először nyomtatva jelentek meg, majd online, javítások nélkül, mivel egy középiskolásoknak szóló irodalmi pályázatra küldtem be azokat 2013-ban, ahol harmadik helyezett lettem.

– Pályakezdőként miként látod a mai kortárs költészetet?

– Nagyon sokan írnak mostanság, és egyre több fiatalnak van lehetősége publikálni. Ez egyrészt az internetnek köszönhető, egyre több az online fórum, másrészt kevés olyan kultúra van, mint a magyar, ahol ilyen gazdag a választék szépirodalmi folyóiratokban. Emellett egyre nagyobb teret nyer a tehetséggondozás, amire nagy szükség van. Néhol intézményesített keretek között zajlik ez, mint például Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör vagy Budapesten a Gömbhalmaz, a Köménymag vagy a Fiatal Írók Szövetségének líra- és prózaműhelyei, amelyek tulajdonképpen alulról szerveződnek, a fiatalok hozták létre, hogy saját írásaikat kortársaikkal tudják megvitatni. Emellett az idősebb nemzedék is nyitott arra, hogy ilyen keretek nélkül is segítse a pályakezdőket, erre jó példa a Független Mentorhálózat, ahol semmiféle anyagi juttatás nélkül ismert szerzők saját műhelytitkaikkal, meglátásaikkal segítik a fiatalokat. Szóval a kortárs költészet él, virágzik, csak győzze az ember olvasni.

– A slam poetry miben tudja megváltoztatni az irodalmat?

– A slam poetry számomra is fontos. Bárki kiállhat, beszélhet, elmondhatja saját gondolatait, szabadon. És erre a közönség nyíltan reagálhat, kifejezheti tetszését, nemtetszését. Mintha az irodalmi estek feszes, akadémiai szerkezetét kezdte volna megbontani. Hiszen az irodalmi esteknek az a hátránya, hogy a közönség ül, néha tapsol, (legrosszabb esetben) a szerző monoton hangon felolvassa verseit. A slam annyiban tud segíteni vagy kimozdítani az irodalmat ezen hagyományaiból, hogy sokkal interaktívabbá teszi. A slamben a nyelvezet nem túlstilizált, hanem a hétköznapi szóhasználat jelenik meg a szövegekben, így első hallásra is érthetőek, de mégsem veszítik el tartalmukat. Ez a költészetben is megfigyelhető, ha kortársakat olvasunk. Egyszerű, hétköznapi nyelven beszélnek az összetett, irodalmi hagyományhoz visszakapcsolódó problémákról. Lehet slammelni hexameterben, mert a forma épp a zeneiségét, a mondhatóságát alakítja, de az élőbeszéd lüktetésének a megtalálása is izgalmas kihívás. A slam szerintem azért lehet fontos a fiatalok számára, mert egy kapcsolódási pont a kultúrához, tágabb értelemben.

– Készül-e már a saját versesköteted?

– Még nem. Ehhez még sok időre van szükség. Szokták emlegetni, hogy a fiatalokban ott van a „kötetdüh”, hogy minél hamarabb megjelenjen az első. Azt látom, hogy az én nemzedékem azért mégsem így áll hozzá ehhez. Nem kell elsietni, mivel egy kötetnek kell legyen koncepciója, nem csak annyiból áll, hogy az eddig megjelent verseket kronologikusan egymás után rendezzük, és máris meggazdagodunk belőle. Ebből amúgy sem lehet megélni. Meg kell érni egy kötetre, én éppen ebben az érési szakaszban vagyok. Vannak ötleteim, de hagyom, hogy a sok közül valamelyik elnyerje véglegességét.

– Mit üzennél a fiatal pályatársaidnak?

– Nagyon sokat írjanak és olvassanak klasszikusokat, kortársakat, külföldieket. Néha a magyar irodalom bezáródik magába, ezért fontos új impulzusok végett más nyelvű irodalmat is olvasni. Próbálkozzanak meg különböző formákkal, hangnemekkel. Az elején nagyon fontos, hogy megtanuljunk imitálni. Ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben is mindig csak imitálni kell, mert akkor epigonokká válunk, viszont ha valakinek a stílusát le tudod utánozni, már egy lépés ahhoz, hogy a saját stílusodat is ki tudd alakítani, megismerd a költői hagyományt, és építkezni tudj belőle. „Romboljatok, hogy építhessetek” – mondja Kassák Lajos. De előbb ki kell ismerni azt a szerkezetet, amitől el szeretnénk távolodni, hogy majd valami újat tudjunk annak segítségével létrehozni, és ne stagnáljon az irodalom.

Tamás Réka