A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
10 órától Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál, az Olt utcában és az Őrkőn, a Váradi–Bartalis-vesztőhelynél a Váradi József Általános Iskola gimnazistái, illetve a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói; 11 órától a Vártemplom cintermében a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai; a Gábor Áron- és a Nicolae Bălcescu-szobornál, a Csíki negyedben a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál, a Lábas Háznál a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól a Gróf Mikó Imre-szobornál, az Erzsébet parkban a Székely Mikó Kollégium és a Református Teológiai Líceum diákjai; 12 órától a Gábor Áron-emléktáblánál, a Bod Péter Megyei Könyvtár épületénél a Székely Mikó Kollégium tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.15-től a Berde Mózsa-szobornál, az Erzsébet parkban a Székely Mikó Kollégium tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól Incze Dániel kopjafás sírhelyénél a Malomgát utcában a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kossuth Lajos-szobornál, a Kónya Ádám Művelődési Háznál, közreműködik a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda; 13.30-tól a szemerjai csata emlékművénél a Gulliver Óvoda növendékei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál, a Váradi József Általános Iskola udvarán a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói; az eprestetői csata emlékművénél, az Állomás negyedben az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15.30-tól az 1848–49-es honvédemlékműnél, az Erzsébet parkban.
l Szotyorban 12 órától koszorúzás a kőtömbös kopjafánál, a református temetőkertben.
l Kilyénben 11 órától koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél a református templomkertben.
14.30-tól kezdődik Sepsiszentgyörgyön az ünnepi felvonulás a Szabadság térre. A nyugati városrészből a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától (a Váradi-iskolától) indulnak a következő sorrendben: a Szent József-plébánia 040-es számú Szent György cserkészcsapata, valamint a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat zászlókkal; az étfalvi Szász Band ’93 fúvószenekar; hagyományőrző huszárok és más lovasok: a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub és a Vadon Egyesület lovasai; a 125 méter hosszú székely zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai visznek; Sepsiszentgyörgy város elöljárói; ünneplő felvonulók.
A keleti városrészből az eprestetői csata emlékművétől (Állomás negyed) indulnak a következő sorrendben: a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat zászlókkal; Sepsiszentgyörgy város elöljárói; a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar; hagyományőrző huszárok és más lovasok: Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, uzoni hagyományőrző huszárok, illetve szabad lovasok; a 125 méter hosszú nemzeti színű zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai visznek; ünneplő felvonulók.
l 15.30-tól koszorúzás az 1848–49-es honvéd emlékműnél, az Erzsébet parkban: a város keleti és nyugati részéből beérkezett elöljárók, politikai pártok képviselői, civil szervezetek képviselői elhelyezik koszorúikat a honvéd emlékműnél – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar és a városi egyesített kórusok. A koszorúzást követően az ünneplők átvonulnak a Szabadság téren felállított színpad elé, ahol kezdődik az ünnepi műsor.
A műsort Kolcsár József színművész vezeti. 16 órától a magyar lovassági induló dallamára bevonulnak a Szabadság térre a városban működő cserkészcsapatok tagjai, majd a hagyományőrző huszárok. Ezt követően felcsendül a Szózat, amelyet a huszár tisztikar is végighallgat, majd levonul a térről. Fohász! – táncjáték a Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttesének előadásában – koreográfusok: Tőkés Csaba Zsolt és Tőkés Edit. Ünnepi beszédet tart Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak ünnepi műsorát előadják Kerezsi Csanád Róbert, Gerebenes Ede, Fehér Katalin, Szekeres Tas, Luppinger Attila, Sóvárd Nándor Attila és az Eufónia Ifjúsági Kamarakórus, zongorán kísér Opra Balázs József. Ünnepi beszédet tart dr. Martonyi János volt külügyminiszter, diplomata. Az egyesített kórusok ünnepi műsora – művészeti vezetők: Maksai József / Jakab Árpád. Az ifjúsági szónok beszéde után lelkészi áldást ad Bancea Gábor református lelkipásztor – Sepsiszentgyörgy, IV. Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség; magyar és székely himnusz.
19 órától a Háromszék Táncstúdióban Zúgj Március! – a Sepsi Kamarakórus és a Voces Női Kar előadása.
l A kézdivásárhelyi ünnepségek programját szerdai lapszámunkban, a kovásznait csütörtöki lapszámunkban közöltük.
l Csernátonból ma 9 órától indul a község küldöttsége a hősök emlékművétől a kézdivásárhelyi ünnepségre; 9.30-tól megemlékezés és ünnepi műsor a felsőcsernátoni hősök emlékművénél; 12 órától megemlékezés és ünnepi műsor az albisi református templom előtt; 15 órától megemlékezés és ünnepi műsor az alsócsernátoni hősök emlékművénél; utána a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban a Kik érted haltak, szent világ.szabadság! címmel a diákok rajzaiból készült kiállítás megnyitója.
l Baróton ma 18 órától ünnepi megemlékezés a Zathureczky temetőben. 16 órától a város központjában (Diákdomb) az ünnepi megemlékezésen beszédet mond Lázár-Kiss Barna András polgármester.
l Nagybaconban ma 11 órától kezdődik az ünnepség. A felvonulás után ünnepi beszédek hangzanak el, majd műsorra és koszorúzásra kerül sor a ’48-as kopjafánál.
9–14 óra között zajlik a Gáll Lajos Futókör emlékfutása – a résztvevőket az 1848–49-es honvédemlékműnél, az Erzsébet parkban, majd a Kónya Ádám Művelődési Háznál fogadják.