„A rock and roll örökké éltet”

– A zeneipar jelentősen átalakult az elmúlt években…

– A zene nem azért működik, mert valami iparág van ráépülve. A zene az van, ahhoz nem kell iparág, amire egyébként magasról teszek. Aki ismer, tudja, hogy minden körülmények között nyomom a rock and rollt, és ez nem iparág-függő.

– Mi motiválja a törvénytelen letöltések korában egy-egy újabb CD kiadását?

– A CD-nek, csakúgy, mint a kazettának, a bakelitnek vagy a gramofonnak az az elsődleges funkciója, hogy ha valaki valamit alkotott, az rögzíthető legyen. Létrehozott valamit, eljátszogatott 20-40 évig a színpadon, aztán meghalt, de fennmaradt róla egy gramofon-, bakelit vagy CD-felvétel. Emellett ez nagyon jó üzlet volt sok éven keresztül. Azonban ennek a haszonélvezői elsősorban nem a zenészek voltak, hanem részben a közönség, részben meg azok, akik kiadták a hanghordozókat, hiszen iszonyatosat „kaszáltak” az eladásokból, és alig fizettek érte jogdíjat. Mi továbbra is rögzítjük az új dalokat, és nagyon boldogak leszünk, ha kétezret megvesznek, mint az előző (Enigma, 2015 – szerk.) lemezünkből, ami már aranylemez.

– Készül már az új lemez?

– Egy csomó dal van nálam, amelyekhez szöveget kell írnom, ám ahhoz, hogy az agysejtjeim „elsüljenek”, le kéne lazulni kicsit. Talán majd a téli uborkaszezonban lesz rá idő.

– Ma is ugyanezen az úton indulna el?

– Biztos vagyok ebben. Látom, hogy a nyilvános zenemegosztó-oldalak, mint például a Youtube, jól működnek. Bízom benne, hogy ha az egykori Pokolgéppel ma alkotnánk meg a Jel című számot, ennek a koncertfelvétele elérné a ma divatos pophercegek klipjeinek nézettségét, mert ez a dal örökérvényű.

– A Kalapács zenekar mellett az Akusztikával is koncertezik, de musicalekben és rockoperákban is játszik. Hogy tartja magát formában?

– Nincs semmi különös trükköm, nem járok naponta konditerembe, nem szaladok 20 kilométert, mint Mick Jagger a Rolling Stones-ból, talán, amint azt az egyik Kalapács-dalban el is éneklem, „a rock and roll örökké éltet”.

– Hogyan írták a dalokat a Pokolgépben, az Omenben, illetve jelenleg a Kalapács zenekarban?

– Van némi változás, de ez a technika fejlődésének köszönhető. Régebb a próbahelyen mutogattuk a zenésztársaknak az új témákat, ma egymásnak elküldözgetjük a dalvázlatokat, és otthon mindenki rájátssza a saját ötletét. Ennek van hátulütője, hiszen ez „elvehet” a dalokból, de az utolsó pillanatban történő próbatermi simítások a helyükre rakják a dolgokat. A hozzám kötődő legnagyobb dalok úgy születtek, hogy a zenészek a próbahelyen „izzadtak”, és ezt nem munkaként, hanem valami nagyon szép születésként éltük meg.

– Nagyon közvetlen a rajongókkal…

– Szeretek kimenni közéjük a koncerteken. Ha valaki átlépi a határt, szólok neki, és van, akik emiatt nagyképűnek titulál. Ez nem gond, nem is akarok mindenki kedvére tenni, csinálom a rock and rollt, igyekszem jól érezni magam, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a koncertjeimen mindenki jól érezze magát.