Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Szűzanyához imádkoztak

A Szűzanyához imádkoztak Kovászna megye

Július másodikán, Sarlós Boldogasszony ünnepén tartották a szokásos fogadalmi búcsút Futásfalván. Az egyházi ünnep díszmeghívottja ft. és nm. Tamás József segédpüspök volt.

Hirdetés
Hirdetés

A szertartás elején Tifán Lajos futásfalvi plébános köszöntötte az egybegyűlteket és a püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünneplő Tamás Józsefet, Isten áldását kérve a nyugalomba vonult ezüstmisésre, aki a búcsús szentmisét celebrálta. Az egyházi méltóság köszöntőjében elmondta: a Boldogságos Szűzanyát tisztelik a hívek az ünnepségben, közbenjárását kérik azért, hogy a válságos időszakban a segítségét nyújtsa.

A püspök szentbeszédében a Sarlós Boldogasszony ünnep elnevezésről is beszélt, elmondva, hogy az elnevezés egyrészt az aratás kezdetével függ össze, azonban ennél sokkal több van mögötte, hiszen a gabona magában hordozza a termést, amiből élet fakad az emberek és az állatok számára, az emberekből az élet a gyermekáldás. „Minden gyermek a házasság gyümölcse, és Isten azt akarja, hogy áldottak legyenek” – magyarázta.

A szentmise végén a hívek megkerülték a kegytemplomot, a Golgota-útjának megtétele azonban elmaradt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás