Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tanintézmény ellenzi

A tanintézmény ellenzi Kovászna megye

A Kós Károly Szakiskola vezetősége és szülői bizottsága nem ért egyet azzal, hogy a tanintézményt beolvasszák a Puskás Tivadar Szaklíceumba. A sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi rendkívüli ülésén közel egyórás vita után fogadta el – a román és az EMNP-s tanácstagok ellenszavazatával – a 2017–2018-as tanévre szóló iskolahálózati tervet, miután erre a tanfelügyelőség is rábólintott.

Bálint József EMNP-s tanácsos ellenvetését fejezte ki, hogy egy iskolát terveznek „felszámolni” azzal, hogy a Kós Károly Szakközépiskolát beolvasztják a Puskás Tivadar-szaklíceum struktúrájába, majd arra kérte a tanácsosokat, hogy ne szavazzák meg a tervezetet, vagyis a Kós Károly-iskola maradjon meg önálló intézményként. Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos pedig értetlenségének adott hangot, hogy mit jelent ez esetben a „struktúra” kifejezés, majd úgy vélte, hogy ezzel a lépéssel a Kós Károly elveszíti identitását, és hasonló sorsra jut, mint a volt mezőgazdasági vagy a Perspektíva iskolák.
Sztakics Éva alpolgármester válaszában aláhúzta, tanárok és diákok „nem vesznek el”, mint ahogyan a szakok sem.
– Tetszik vagy sem, de be kell ismernünk, hogy a Kós Károly-iskola egy lefelé ívelő pályán van évek óta, viszont a Puskás Tivadar az egyik legjobban működő, legjobban mene­dzselt és felszerelt szakiskolája a városnak. (…) Sajnálom, hogy a politikai csatározásoknak áldozunk fel bizonyos elveket – emelte ki Sztakics. Hozzátette: nem attól lesz jó a szentgyörgyi iskolahálózat, hogy minden háromszáz diák mellett vezetőséget és apparátust tartanak fenn, hanem attól, hogy koncentrálják az erőket, de az sem mellékes, hogy a tavaly több mint száz százalékkal kellett kiegészíteni a Kós Károly standard költségeit. Bálint szerint azonban a szakiskola egyre jobb eredményeket ér el, és jelen pillanatban a diákállomány színvonala felülmúlja az elmúlt tíz évét.  
Az ülésen jelen volt Komán László, a Kós Károly Szakiskola igazgatója is, aki elmondta, hogy a tanintézmény teljes munkaközössége elutasítja a tanács határozatát, és kéri annak a visszavonását. Hasonlóan a szülői bizottság is ellenzi az iskola beolvasztását, és tiltakozó akciókat helyezett kilátásba. „Minden törvényes lehetőséget igénybe veszünk az önállóságunk megtartása érdekében”, tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a diáklétszám alapján joguk van erre, majd érvként fogalmazta meg többek között azt is, hogy a cégek 205 tanulóra fogalmaztak meg beiskolázási igényt az új tanévben induló kilencedik osztályok tekintetében. „Soha nem gondoltam volna, hogy magyarok magyar iskolát akarnak megszüntetni városunkban, amikor a törvények nem kötelezik önöket erre”, nyomatékosította Komán, mire Sztakics Éva leszögezte, hogy a beiskolázási szám marad, tehát nem lesz kevesebb osztály és a tanárok katedrája is megmarad.
Végül öt ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadták az előterjesztett határozatot. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás