Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A vasárnapot sem tiszteli a szennylé – vagy inkább a falusfelekkel hibádzik valami?

A vasárnapot sem tiszteli a szennylé – vagy inkább a falusfelekkel hibádzik valami? Kovászna megye

Elhibázott tervezés vagy felelőtlen felhasználók, esetleg mindkettő közrejátszik? Szotyorban olykor a főutcán, azaz a forgalmas országúton csorog a szennylé. Hiába sérelmezik ezt – joggal – a helybeliek, úgy tűnik, mindig lesz bűnbak, akire mutogatni lehet, de tartós megoldása a problémának közelebbről nem mutatkozik.

Hirdetés
Hirdetés

A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó település falugondnoka, Miklós András felháborodva jelezte, a vasárnapi istentiszteleten is lehetetlenné tette az áhítatos elmélyülést a főúton csordogáló szennyvíz. Mint mondta, ez egy többéves gond, amire a városvezetéstől várja a megoldást.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre közölte, lehet, hogy a gond többéves, de „néma gyermeknek anyja sem éri szavát”, ő erről idén nyáron szerzett tudomást, merthogy valóban ismétlődő jelenségről van szó, már egy hete is előfordult.

Fotó: Tuchiluș Alex

Ugyanis, amiként azt Kozsokár Attila, a Közművek igazgatója is magyarázta, az Olt fölötti dombra épült faluban több átemelő-állomással oldották meg a szennyvíz elvezetését. A hétvége kellemetlenségét az okozta, hogy az aknában az oda nem illő dolgokat – rongyot, pelenkát, nedves törlőt stb. – felfogó fémrács láncait megette a rozsda, leszakadt, a szivattyú eltömődött, így – még az aknába becsurgó esővízzel megtoldva – a szennyvíz az utcára került.

A munkatársai hétfőn orvosolták a problémát, mondta az igazgató, de nem kizárható a megismétlődése. „Ez az átka a hasonló rendszereknek. Újabban a tervezők előszeretettel folyamodnak ilyenekhez – azaz több átemelő-szivattyúval rendelkezőkhöz – az egyszerűbb, gravitációs elven működőkkel szemben, és ők kevés sikerrel hadakoznak az ilyen munkálatokat megrendelő önkormányzatokkal” – mondta.

Szolgáltatóként ők sem örülnek, amikor kész tények állítják őket a különböző települések, azaz felkérik, hogy működtessék ezeket a rendszereket, amelyek állandó karbantartást igényelnek, hiszen sok meghibásodásra hajlamos elemet tartalmaznak, de a működtetésük is költségesebb, mert a szivattyúk áramot fogyasztanak. Az is megoldás lenne, ha két-két szivattyú lenne egy aknában, és ha az egyik meghibásodik, a másik átveszi a szerepét az üzemzavar orvoslásáig, de ezt a költségvetés sokszor meggátolja. Van olyan falu is, ahol 13–15 hasonló átemelő állomás van – tárta fel a tényeket a Közművek igazgatója.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. július 23., 21:02
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Érdekes, hogy alpolgármesterúrnak nem volt tudomása a helyzetről, pedig jeleztem tavaly, tavalyelőtt. Ebből látszik, hogy mennyire fontos a városvezetőknek Szotyor…