A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A megyeszékhely főterén november 27-én, vasárnap a 19:30-tól kezdődő műsor keretében gyújtja meg az első gyertyát Antal Árpád-András polgármester. A hagyományokhoz híven az eseményre gyülekezőket forró teával és a gyermekeket mézeskaláccsal várják. A szervezők arra kérik a városlakókat, hogy vigyenek magukkal gyertyákat, hogy megszentelt lánggal térhessenek haza otthonaikba. Ugyanakkor a helyszínen a szervezők is fognak gyertyákat osztogatni. Az esemény lebonyolításában a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei segítenek. Az ünnepségen karácsonyváró énekek hangzanak el a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjaitól, Mátis Adrienntől és Deák Anettől (felkészítő tanáruk István Ildikó), a műsort Sorbán Dorottya, a Református Kollégium tanulója és Mara Pandele, a Mihai Viteazul Főgimnázium tanulója vezetik. Takó István plébános áldása után Antal Árpád-András polgármester osztja meg ünnepi gondolatait, majd meggyújtja az első gyertyát. Az eseményen közreműködik a Laudate kamarakórus Lőfi Gellért vezetésével.
Idén is két óriási koszorúja lesz a városnak, a második az Állomás negyedi körforgalomban kap helyet, hogy az ott lakók is magukénak érezzék, és megéljék otthonaikhoz közel az ünnepre való hangolódás pillanatait.
Az adventi koszorúkat a lakók által közkedvelt, Bagoly Zsuzsa tervező által megálmodott fehér város díszei ékesítik majd. A hagyományokhoz híven mindkét koszorút a városi kertészet munkatársai fonják, illetve állítják fel, és az önkormányzat munkatársai díszítik.
Tartalmas és színes programokkal kezdődik az adventi időszak Kézdivásárhelyen. A programsorozatban lesz kulturális műsor, karácsonyi vásár és gyermekváros, valamint fénygyújtás. A programok szervezésébe bekapcsolódott a Vigadó Művelődési Ház és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány is. A VigadóArt Tündöklő alakban című adventi sorozata a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán lesz megtekinthető, az önkormányzat közösségi oldalán pedig minden szombaton adventi üzenet és gyertyagyújtás is lesz. Adventi üzenetet fogalmaznak meg nt. Beder Imre református lelkipásztor; Végh Nimród evangélikus lelkész; ft. Kovács Péter, a Boldog Özséb-plébánia plébánosa, valamint T. Olasz Béla, a kantai Szentháromság templom segédlelkésze.
Kovásznán is együtt készülődik és hangolódik a karácsonyi ünnepekre a város apraja-nagyja. A már megszokott óriási adventi koszorút a művelődési ház előtti téren, a Kőrösi Csoma Sándor-szobor mellett helyezik el. Az első gyertyát november 27-én, vasárnap 18 órától gyújtják meg. Az ünnepi hangulatról a Gyerő Katalin tanárnő által vezetett Magnificat gyermekkórus gondoskodik, igét hirdet Gerendi Győző, a kovászna-belvárosi egyházközség segédlelkésze. Egy nappal korábban, november 26-án délelőtt 11 órától a Tündérvár Székely Nagycsaládos Egyesület adventikoszorú-készítésre várja az érdeklődőket. A városi művelődési házban sorra kerülő eseményre a résztvevőknek csupán a gyertyákat kell magukkal vinniük, minden egyéb kelléket és szükséges anyagot a szervezők biztosítanak.
Baróton idén is a különböző felekezetű hívek rendre szerveznek műsort, majd gyújtják meg az ünnepi adventi gyertyát a köztéri Diákdombon felállított koszorún. November 27-én a reformátusok, december 4-én a baptisták, 11-én az unitáriusok és végül december 18-án a római katolikusok zárják a sort.
Fotó: Henning János
A D V E N T…. Hát várakozz mert várni érdemes Akire vársz bizonnyal jönni fog kering a Nap
a Föld forog és csillagok közt van az otthonod mindenki vár a titokzatos űrben „Születésétől” reszket a halál mert jön a ” Fény” „Ő” ide vissza jár és megsimogat amikor Rád talál igyekezz hát ha sötétben éltél legyen ünneped és több napod ha bűneidet rendre elhagyod az ajándékot Te is megkapod csendet nyugalmat felszabadulást lelked béklyói összetőrnek súlya alatt a kavargó Időnek hírnökök Angyalok jönnek nagy fényességben Akire vártál szelíden szólít ” Térj meg ember !” élj tisztességben szeretetben ne légy kerékkötő az Égi rendben…