Gyerekrajzok a sepsiszentgyörgyi színház homlokzatán
Gyerekrajzok díszítik a december 20-án, pénteken este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áro...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
HANGVERSENY
*Április 6-án, szombaton 18 órától az étfalvi Bethlen Kata-iskolában a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Gyűszűvirág régizene-együttese tavaszi hangversenyt tart Szerelemnek szép rózsája címmel. Zenei vezető: Sebestyén Lajos. Támogató: Gidófalva Fejlődéséért Egyesület.
*Április 8-án, hétfőn 19 órától rendkívüli canto-hangversenyre kerül sor az Árkosi Kulturális Központban (Sepsiszentgyörgy, Bástya-ház, Olt utca 6. sz.). Fellépnek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum énekszakos tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő, Babos Margit, Mihály Imola, Székely Kitti Fruzsina és Oláh Badi Alpár. Zongorán kíséri Kőmíves Bokor Zsuzsa és Opra Balázs József. A belépőjegy ára 10 lej.
KÚRIÁK-KASTÉLYOK
Április 6-án, szombaton a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesülete ismeretterjesztő és kapcsolatépítő napot szervez a szentkatolnai Sinkovits-kúriába és a zabolai Mikes-kastélyban. A rendezvényt 11 órakor nyitják meg a Sinkovits-kúriában. 11.10-től Várallyay Réka művészettörténész tart előadást, majd Cseh Ferencz és családja vezeti körbe az érdeklődőket a kúriában és melléképületeiben. A rendezvény 13 órakor a Mikes-kastélyban történelmi és művészettörténeti előadásokkal folytatódik (Tüdős S. Kinga történész, Várallyay Réka művészettörténész, Roy Chowdhury Gergely). 13.30-kor az egyesület tevékenységét ismertetik, majd közös séta a kastélyparkban.
SZÍNHÁZ
Április 7-én, vasárnap 19 órától legújabb, szövegen alapuló előadását, a Nem fogadott hívás(ok) című produkciót játssza az M Studio Mozgásszínház a Háromszék Táncstúdióban. Az előadás Paolo Genovese Perfetti sconosciuti című filmje nyomán, Sebastian Marina rendezésében készült.
MŰVÉSZ MOZI
* Ma: 16.30 Így neveld a sárkányodat 3. (am. animációs film, m. sz.); 16.30 Dumbó (am. családi film); 18.30 Shazam! (am. fantasy, kalandfilm); 18.45 Kafarnaum – A remény útja (lib.–am. dráma); 21.00 Amit a férfiak akarnak (am. romantikus vígjáték); 21.00 Csak a baj van veled! (fr. krimi–vígjáték).
* Szombaton: 11.00 Így neveld a sárkányodat 3. (m. sz.); 11.00 Tea kabalák (kin. animációs film, r. sz.); 16.00 Marvel kapitány (am. sci–fi, akciófilm); 16.30 A királynő kutyája (belg. animációs film, r. sz.); 18.30 – Dumbó; 18.30 Az átkelés madarai (kol.–dán–mex. dráma); 20.45 Az ember aki megölte Don Quijotét (sp.–fr.–ang. kalandfilm); 21.00 Shazam!
* Vasárnap: 11.00 A királynő kutyája (m. sz.); 11.00 Dumbó (r. sz.); 16.30 Így neveld a sárkányodat 3. (m. sz.); 16.30 A művészet templomai. Leonardo da Vinci – A lángelme Milánóban (ol. ismeretterjesztő film); 18.30 Álommeló (am. romantikus vígjáték, m. sz.); 18.30 Bazi nagy francia lagzik 2. (fr. vígjáték); 20.30 Zöld könyv – Útmutató az élethez (am. életrajzi dráma); 20.45 Ne érints meg! (ro.–ném.–cseh–bg.–fr. dráma).
CSOMA-NAPOK
Április 4–6. között tartják Kovásznán és Csomakőrösön a 30. Kőrösi Csoma Sándor-napokat. A mai program Kovásznán: a bukaresti nyugdíjasok szállójában 9 órától a tudományos konferencia folytatása; a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban 10 órától diákkerekasztal, 13 órától iskolaünnepély In memoriam Kőrösi Csoma Sándor – közreműködik az iskola Tiszta Szív Kórusa és a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad; a művelődési központban 19 órától a Harmincadik év ünnepi gálaműsor – fellép a Recefice Tánccsoport, Deliné Csere Andrea nagykanizsai versmondó, a debreceni Ady Endre Gimnázium X. D osztálya, a Kovásznai Tanulók Klubjának Domino csoportja, Harai Júlia és Kopacz Tímea, a Kankalin Tánccsoport; 20 órától a pápai Musical Stúdió Zenés étlap című zenés-táncos műsora.
KONCERT
Ma 20 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében Demeter Eli és barátai újra előadják Pink Floyd magyarul c. produkciójukat. A koncert teljes bevételét Turóczi Balázsnak ajánlják fel, aki leukémiában szenved. Jegyár: 15 lej.
KIÁLLÍTÁS
Az Erdélyi Művészeti Központ szervezésében ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban Hoffmann Edit muzeológus megnyitja Szente-Szabó Ákos festőművész kiállítását. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti. Közreműködik: Ségercz Ferenc (furulyák) és Vitályos Lehel (nagybőgő).
MOZGÓKÖNYVTÁR
Házhoz visszük az olvasnivalót! címmel hirdet mozgókönyvtári programot a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Betegek, mozgásukban korlátozott személyek, idősek jelentkezését várják a 0267.351.609-es telefonszámon. A könyvtárosok előzetes egyeztetés alapján juttatják el az igénylőkhöz az általuk választott könyveket.
KÓRUSTALÁLKOZÓ
A kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus szervezésében a hétvégén rendezik meg a 25. Felsőháromszéki Kórusfesztiválra a kézdivásárhely-kantai Szentháromság római katolikus templomban. Ma 18 órától a világi kórusok lépnek fel. Szombaton 10 órától a ft. Tamás József püspök celebrálja az ünnepi szentmisét, majd a felsőháromszéki egyházközségek katolikus templomi kórusai következnek. Szombaton 18 órától a gyöngyösi Cantus Corvinus jubileumi hangversenyére kerül sor.