Amikor a honvédek jöttek

Kívánhat-e manapság szebb szeptemberi vasárnapot magának az ember annál, mint amikor délelőtt részt vesz egy szép, ünnepi istentiszteleten egy gyönyörűen felújított református templomban, utána pedig a magyar honvédek 81. évvel ezelőtti erdővidéki bevonulásának emlékére szervezett ünnepségre megy, a székelyszáldobosi keresztúthoz, ahol a megindító, ünnepi beszédek mellett Wass Albert-verseket és korabeli katonanótákat is hallgathat?

A megemlékezést a Történelmi Vitézi Rend vitéz dálnoki Veress Lajos Székely Törzsének bardoc-miklósvárszéki tagjai szervezték, élükön Bartha Imre törzskapitánnyal. Az olaszteleki református templomban tartott istentiszteleten, ahol a vitézi rend tagjai ünnepélyes bevonulásuk után végig a rendzászlóval álltak őrséget, Tüzes-Bölöni Ferenc lelkipásztor Máté evangéliumának 5. fejezetéből vette igehirdetésének alapját: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért”. Prédikációjában azt részletezte, vajon mit jelent a mai világ túlhajszolt embere számára a boldogság, mikor kellene megállnunk akár egy pillanatra, és elgondolkoznunk azon. Vajon, mit értünk ez alatt a szó alatt, hogy boldogság, s hogy elődeink miért kellett „háborúságot szenvedjenek”, amikor olyan nagy szavakat tűztek zászlajukra mint igazság vagy boldogság? „Mert ma rájuk emlékezünk, azokra az elődeinkre, akik értünk áldozták életüket, akik hittek és bíztak abban, hogy a jövendőért munkálkodnak és küzdenek” – fogalmazott.

Az istentisztelet végén a vitézi rend tagjait a helybéli Máthé Ágnes egy szép verssel köszöntötte, majd az ünnepség a székelyszáldobosi keresztútnál folytatódott, ott ahol 1940. szeptember 12-én Erdővidék népe a vidék legszebb székelykapujával fogadta a honvédeket, s mely díszkapu mása ma is ott áll: azt a tavaly állította a Történelmi Vitézi Rend. A rendi ima elhangzása után Kósa Ilona Imola székkapitány emlékeztetett a 81 évvel ezelőtti történelmi pillanatra, elmondva azt a köszöntőt, mellyel Nagy Dalma, egy nagybaconi kislány fogadta akkor a honvédeket, aki „tiszta szívvel és repeső örömmel” nyújtotta át nekik virágjait.

Bartha Imre törzskapitány a magyar honvédség 1940. szeptember 5–13. közötti erdélyi bevonulásának szakaszait idézte fel, kezdve attól a pillanattól, amikor 1940. szeptember 5-én, csütörtökön reggel a Magyar Rádió harangzúgás kíséretében jelentette be, hogy a magyar honvédek átlépték az erdélyi határt és egészen 13-ig, amikor a honvédek elérték a Keleti-Kárpátok gerincét. „Két hét alatt ezernél több erdélyi település került vissza Magyarországhoz, úgy, hogy a honvédeknek folyamatosan kellett küzdeniük a románok által otthagyott útzárakkal, akadályokkal” – hangoztatta, emlékeztetve arra is, hogy némely településen sajnálatos incidensekre is sor került a helyi román lakossággal (pl. Ipp, Ördögkút). 1940. szeptember 12-én a gyorshadtest érkezett meg Erdővidékre, őket a reguláris katonaság szeptember 20-án követte, akiket szintén fogadtak az erdővidékiek. „Mindkét fogadtatás felejthetetlen volt” – idézte fel.

A megemlékezésen régi magyar katonadalok is felcsendültek Cseke Ágoston közreműködésével, aki harmonikán kísérte a nótázókat. Mint elmondták, a dalok az elesett katonáknak, hősöknek is szóltak, név szerint megemlítve az olaszteleki Bálint Lacikát és a vargyasi Bodor Sándort, akik az 1944 őszén vívott honvédő harcokban vesztették életüket, és akiknek sírjait évente megkoszorúzzák a rend tagjai. Szavalt Szabó Kinga vitézi hadnagyasszony is, végül a szép, megható megemlékezés Tüzes-Bölöni Ferenc lelkipásztor imájával és a himnuszok eléneklésével zárult.