Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Angyalok a városban

Baróton öt nappal karácsony előtt továbbra is csupán a városközpontban díszelgő karácsonyfa emlékeztet arra, hogy december közepén járunk, az időjárás messze nem az ilyenkor megszokott, azonban az ünnep hangulatából mégis fel lehetett ezt-azt fedezni a városban.

Tegnap mintha a szokásosnál többen mozogtak volna, volt, akinek már ott lapult a hóna alatt az ajándékdoboz a frissen vásárolt angyalfiával, mások az üzleteket készültek sorra járni ajándékokért. A központi, városi karácsonyfa mellett is állt egy anyuka kisgyerekével, akinek talán pont az angyalok jótéteményeiről kellett magyarázni, holott arrább, a művelődési házban, egy kiállításnak köszönhetően azok életre is keltek: a Barót testvérvárosában, Dabason működő Kreatív Alkotó Kör tagjai angyalokat készítettek, munkáikból tegnap este nyílt kiállítás a Bodosi Dániel-teremben.

Hirdetés
Hirdetés

A kör egyik tagjával a kiállítás rendezése közben beszélgettünk. „A harminc asszony munkájából tizennyolcat sikerült most elhozni Barótra” – mondta érdeklődésünkre Kajliné Ludányi Margit. Az életnagyságú bábukra felhelyezett angyalruhák ki-ki egyéni fantáziája alapján készültek, vannak köztük szárnyasok, de virágdíszekkel telítettek is, a kör egyik férfitagja pedig az Angyalok és démonok című filmből ihletődve készített öltözetet.

A 2018-ban alakult dabasi Kreatív Alkotó Körnek ez már az ötödik kiállítása, korábban ruhaszobrokat is készítettek, majd nyakékekből, karácsonyi ruhákból is mutattak be kiállítást. Az Angyalok címűt mindenképp érdemes megtekinteni a művelődési házban, hiszen azt karácsonyi képeslapokból álló tárlat is kíséri. A Syncron tánccsoport holnap szerepel, hétfőn 18 órától a sajátos nevelést igénylő gyermekek interaktív csengettyűs koncertjére kerül sor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás