Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ássák az alapokat a tónál

Ássák az alapokat a tónál Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Állomás negyedbeli tónál teljes gőzzel ássák a létesítmény alapját, a teljes sziget sorsa is megegyezéssel rendeződhet, tervek szerint legkésőbb 2023-ban szalagvágásra is sor kerülhet – derült ki tegnapi érdeklődésünkre.

Tóth-Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester felelevenítette, hogy a régi víztükör kétharmadát tartják meg csónakázásra, a többit feltöltik, és ott lelátóval ellátott sportpályát alakítanak ki, de lesz bicikliút, sétatér és sorolhatnánk.

Hirdetés
Hirdetés

– A sziget egy részét még mindig nem sikerült megvásárolni. Az említett területen régebb egy vendéglő volt, amelyik az állami vendéglátóipari vállalatnak volt a tulajdona, azt magánosították, így került valakik birtokába. Még az elején volt egy kíséreltünk a megvásárlásra, de nem volt sikeres, hiszen túl sokat kértek a területért. Nemrég nyilvánosan is elmondtam, hogy közérdekű kisajátítással próbáljuk megszerezni azt a részt, ha nem sikerül egyezségre jutni. Ennek tükrében megkerestek, és kiderült, hogy időközben változtak a tulajdonviszonyok, így megpróbálunk újabb egyezséget kötni – részletezte az alpolgármester, rámutatva, hogy a szabadidőközpont terveiben a meg nem vásárolt területen nem szerepel víz-, áramhálózat, kanalizálás kialakítása, így utólag, az átadás után már nem lesz ahogy engedélyt adjanak az esetleges módosításokra, ásásokra, ezért is lenne szerencsésebb a kiegyezés. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások