Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltoznak Zágonban is

Aszfaltoznak Zágonban is Kovászna megye

Pár napja fejezték be a Papolc és Zágon közötti bekötőút leaszfaltozását. A 13E jelzésű országút ezen szakaszának rendbetételére évek óta várnak az ott lakók, hiszen a településen áthaladó, kilométernyi rész erősen tönkre volt menve.

Kiss Augustin, a község polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hálás az Országutakat Kezelő Társaságnak, hogy Papolcon a DN 13E új koptatóréteget kapott, hiszen így könnyebb a közlekedés a községben, de az átutazók számára is.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyik útjavítás alig zárult le, máris nekifogtak Zágonban, hogy újraaszfaltozzák azokat az útszakaszokat, amelyeket a szenny- és ivóvíz bevezetése során törtek fel. A polgármester elmondta, már kétszer is újraöntötték ezeket a részeket, de sajnos, most sem mondható jónak az út, így újabb réteget húznak rá, valamint az időjárás okozta károkat is javítják.

– Nagy munkálatok ezek, azonban az utak rendbetétele és karbantartása az egyik legfontosabb feladatunk, hiszen ezeket használjuk napi szinten – mondta Kiss.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás