Nem örvendenénk ilyen szomszédoknak, azt hiszem a zsörtölődés nagyon diplomatikus kifejezés volt.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az őrkői roma közösségi telepen a helyi hatóságok 32 törvénytelenül épített lakóházat jelöltek ki lebontásra, a sajtótájékoztató időpontjáig húszat a benne lakók önként lebontottak a felszólítások, többszöri tájékoztatások nyomán, a többit a helyi önkormányzat munkacsoportjai fogják lebontani. A területre 50 szükséglakást, szociális lakóházat építenek, s könnyen előfordulhat, hogy a több mint száz kitelepített közül sokan visszaköltöznek majd.
A kilakoltatást és bontást alaposan előkészítették, az érintett családoknak átmenetinek is tekinthető lakhatási lehetőségeket kínáltak. A polgármesteri hivatal szükséglakásokat vásárolt, vagy átalakított, vannak köztük sepsiszentgyörgyi vagy környékbeli telkes házak és városi tömbházlakások is. A 32 őrkői törvénytelen lakóház birtoklói közül 26 család elfogadta az önkormányzat és az említett egyesület, valamint a szociális igazgatóság által ajánlott lakásokat, 6 család elutasította, utóbbiak saját maguknak kerestek megoldást. Egy család a végsőkig kitartott, ellenkezett az elköltöztetéssel szemben, aztán jelezték, elhagyják a lebontásra ítélt házat. A rendfenntartó erők beavatkozására, kényszer-kilakoltatásra egy esetben sem volt szükség. A kitelepítettek által elfoglalt lakhelyek szomszédságaiban voltak zsörtölődések, ellenkezések, ám remélhetőleg nem alakulnak ki konfliktusok.
Az észszerű és törvényes indoklásokkal elköltöztetett családok munkaképes tagjainak próbálnak állásokat ajánlani, hiszen az új lakhelyeken bizonyos költségek kifizetése rájuk hárul. Az elköltöztetéseknél, az új lakhely felajánlásánál a Sepsi Helyi Akciócsoport, az önkormányzat és a szociális igazgatóság munkacsoportjai igyekeztek tapintatosan eljárni, mindenben konzultálni az érintettekkel, figyelembe véve a családok sajátos igényeit is, például családtagok számát, a gyermekek iskolába járásának a zökkenőmentes folytatását stb.
„Az őrkői övezet teljes modernizálására készülünk. Határidőket nem tudok mondani, de belátható időn belül a roma közösségnek alkalmazkodnia kell a város életminőségéhez, a közművesítési és egyéb civilizációs körülményekhez”, mondotta Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, a közjóért fáradozó Sepsi egyesület elnöke, aki azt is vázolta, az európai uniós alapokból finanszírozott őrkői beruházás költsége eléri a 4,5 millió eurót, az említett szociális lakóházakon kívül épül egy beilleszkedési, személyiség-fejlesztési központ és egy óvoda is. <<
Nem örvendenénk ilyen szomszédoknak, azt hiszem a zsörtölődés nagyon diplomatikus kifejezés volt.
Az én két fiam mikor fog szükséglakást kapni? Mert nekük is nagy szükségük lesz majd rá! Soha???????? Miért nem? Kinek az adójából épül újjá az Őrkő? Kerdezzék meg Kecskeméten mi lett a sorsa a hasonló próbálkozásnak?,, Munkahelyet ajánlottak fel a felnőtteknek… „Elfogadták? Nem????? Miért nem? Akkor majd fizeti a város, nem? A magyar fiataloknak nem jár bérlakás kedvező áron? Nem?????? Miért nem?
Helyszíni tudósítást kérünk!
Csak 32 törvénytelenül épített épület volt? És a bírság mennyi volt, mert a törvény az törvény, ha nem volt bírság akkor dupla mércét alkalmaztak, amit büntet a törvény.