Az élet értelme

Visszatért a színpadra Dancs Annamari: a budapesti Operettszínház énekesnője kisfia születését követően, fél év kihagyás után, augusztus 20-án Kolozsváron a Csárdáskirálynő Stázijaként lépett a közönség elé.  Annamarival, a fél éves Kerényi Miklós Ádám édesanyjával gyereknevelésről, tervekről beszélgettünk.

– A gyereknevelést nem lehet könyvből tanulni, az anyává válás egy folyamat. A kiegyensúlyozottság, a következetesség és a jó problémamegoldó készség előnyt jelent.

– Egy könyvet olvastam, amely a terhesség minden egyes problémáját hónapról hónapra haladva boncolgatta, ez számomra nagyon hasznos volt. Még mielőtt a könyv végére értem volna, Ádám megérkezett, 6 héttel korábban. A pelenkázáson kívül nem sokat tudtam arról, hogy mit kezdjek a kicsivel, de szerencsére a kórházban egy hét alatt mindent megtanítottak, és úgy jöttünk haza, hogy a 3 óránkénti etetése be volt állítva a kicsinek. Persze az első itthoni fürdetésnél fogalmam sem volt, hány fokos kell legyen a víz, aztán mindent megtanított menet közben az én kisfiam, gyakorlat teszi a mestert – meséli mosolyogva a büszke anyuka.

– Mi volt az első gondolata, amikor magához ölelte a kisfiát?

– Az, hogy eddig életemben semmi hasznosat sem csináltam, és igazából most, ezután van értelme az életnek. Az elején, amikor aludt, ültem az ágya mellett és néztem, de most is tudom szerelemesen percekig bámulni, és csodálkozni, hogy ez a drága jó gyerek a miénk, kettőnkből lett. Ugye nem vagyok elfogult anyuka?!

– Dehogy, ez természetes! Melyik volt a legnehezebb időszak, és hogyan sikerült átlépni rajta?

– Az első 6 hétről mindenki „horroródákat” zengett, pláne, hogy nem lesz itt anyukám, és hogy fogom tudni megoldani a mindennapokat. Egyébként a terhesség alatt mindig leszűrtem a tanulságokat: az emberek hajlamosak akarva-akaratlanul egy kismamát beparáztatni mindennel. Én csak a pozitív gondolatokkal azonosultam, és emiatt nagyon kiegyensúlyozott voltam még a legnehezebb időszakokban is. Azt viszont nehezen viseltem, hogy a férjemet, akivel a nap 24 órájából 28-at voltunk együtt, hirtelen nem látom, mert ő reggeltől estig dolgozott.

– Ha találkozik két kismama, a fő téma, hogy a kicsik mennyit esznek, hetente mennyit gyarapodnak súlyban, milyen új dolgokat csinálnak, tanulnak. Órákig el tudnak erről beszélgetni.

– Persze! Teljesen beanyukásodtam, amúgy meg olyan hasznosak tudnak lenni ezek az eszmecserék. A környezetemben most 5 barátnőm is van, akikkel majdnem egyszerre szültünk, és nagyon élvezem ezeket a beszélgetéseket, találkozókat.

– Az állandóan aggódó anyukák csoportjába tartozik?

– Igazából nem aggódok. Abszolút természetesnek veszem, hogy van egy kisfiam, és rendezem. 4 hetes kora óta viszem magammal mindenhova, ezáltal arra törekszem, hogy strapabíró kispasi legyen. Eddig nagyon szépen alakult a mi életünkhöz, nagyon jó fej gyerek, valóban csak akkor van nyürrögés, ha oka van rá. Biztos ezért is nem aggódok állandóan.

– Mennyire változott meg az élete, az életük a baba érkezésével?

– Teljesen megváltozott mindkettőnk élete. Nekem egy nyugodtabb családi élet alakult ki a babázás miatt, ez jól is esik 18 évnyi pörgős, karrierista időszak után. A férjem pedig nagyon ügyes apuka, amikor csak teheti, foglalkozik a kicsivel, most már én is „hagyom”, de ezt is meg kellett tanuljam. Furcsa volt, amikor kérte, hogy hadd pelenkázzon, etessen ő is. Mindent megcsinál, és mindketten nagyon élvezik egymás társaságát . A babázás mellett azért igyekszünk valamilyen szinten megőrizni a „régi” életünket, attól, hogy szülők lettünk, még megy tovább az élet.

– Mi hiányzik legjobban a régi életéből?

– A férjemmel mi nagyon összenőttünk, ezért az együtt töltött közös időnk, a közös munkánk, utazásaink hiányoznak. De ez most egy ilyen időszak, és nyilván, majd ha Ádám is nagyobb lesz, és visszamegyek dolgozni, akkor ez visszaalakul.

– Hogyan alakul a napi programja? Jut ideje magára? Jut idejük a párjával egymásra?

– Mindig azt mondom, hogy arra van idő, amire szeretnénk időt szakítani. Úgy, hogy egy nagymama segítségünk van, nyilván nehezebb. Máté nagyon elfoglalt, így a nap nagy részében én vagyok a kicsivel. Megvan természetesen a napi rutinja, nagyon jó evő, szeret aludni, de ha éppen vásárolni kell menni, vagy be a színházba, hogy a szünetben apával ebédeljünk, akkor ez nem jelent gondot számunkra. Most már nagyon szépen kialakult az Ádám programja, és a nyári szentgyörgyi otthonlétünkkor aludta át először az éjszakákat. És azóta is este 9-től reggel 7-ig alszik. Jelenleg „castingolok” egy dadusra. Nem könnyű, de bízok benne, hogy találunk valakit, aki segíteni tud nekem, ugyanis lassan tervezem, hogy visszaállok a színpadra.

– Augusztus 20-án már színpadra állt. Ez azt jelenti, hogy lassan kezdi visszavenni a szerepeit?

– Fél éve még cammogó medveasszonyság voltam, repülőtérnyi méretű háttal, ma már flottul cigánykerekezek. Nincs bennem amúgy félsz, hogy mi lesz a továbbiakban, hiszen az Operettszínházban van egy íratlan szabály, miszerint a kismamák akkor mennek vissza és azokat a szerepeiket veszik vissza, amelyeket szeretnék – természetesen a hang- és fizikai kritériumoknak meg kell felelni. Én lassacskán tervezem a visszatérést, talán év vége felé, és nem ragaszkodok minden szerepemhez. Van olyan, amit már „kinőttem” , a szó nemes értelmében, illetve a váltó kolléganőim nagyszerűen eljátszanak. Inkább újabb kihívásokra vágyok. Amúgy érdekes, mert az Ádám születése előtt azt mondtam, hogy minél hamarabb szeretnék visszatérni a színpadra. Aztán mikor megszületett, azt mondtam magamnak, hogy szeretném minél hosszabb ideig kiélvezni ezt az időszakot. Most úgy gondolom, lassan kell szoktassam magamat is, illetve a kisfiamat is ahhoz az életformához, ami az elkövetkező években jönni fog. Nem szeretnék belekényelmesedni sem az itthon ülésbe, meg lehet ezt szokni, mert nagyon klassz. Ugyanakkor a fél életemet színpadon töltöttem, ez már a lételemem.

– Hogyan látja az elkövetkező 2-3 évét?

– Fogalmam sincs, de tudom, hogy bármit hozzon az élet, megoldom. Bízom abban, hogy mindent ki tudok logisztikázni, megszervezni, értem ezalatt az anyuka és a művésznő összecsiszolódását. Ez jó kis feladat lesz nekem a következő évekre. 

– Ismert és a közönség által szeretett emberek. A rajongók a magánéletükre, így a kisfiukra is kíváncsiak. Hogyan kezelik az ilyen helyzeteket?

– Szívesen megmutatjuk olykor a kisfiunkat, mert tudjuk, hogy valóban szeretettel érdeklődnek irántunk az emberek. És miért ne tennénk, hiszen gyönyörű, életvidám, mosolygós kisfiú! Viszont nem szeretnénk ebből szokást csinálni, úgy gondoljuk, nem erről kell szóljon sem az ő, sem a mi életünk.

– A szülők jelentős része már a baba születése előtt nevelési elveket fogalmaz meg. Önök is így tettek?

– Igen, és egészen szépen tudjuk még alkalmazni. De nem feledkezünk meg arról sem, hogy Ádám egy Kerényi-Dancs kombináció, már most véleménye van a világról, és úgy véljük, hogy nagyon karakán, határozott ember lesz belőle. Okosan kell csinálni, szeretném, hogy az erdélyi vakációk, a Dancs család jelenléte az ő életében nagyon szép egyensúlyt alkosson Budapest és Sepsiszentgyörgy között. Én nagyon azt szeretném, hogy neki a székelysége ugyanolyan tudatos és fontos legyen, mint az a tény, hogy egy nagynevű művészcsalád sarja. A férjemmel, Mátéval alapvetően nagyon más világokból származunk, nagyon más volt a családi hátterünk, a gyerekkorunk. Talán csemegézni fogunk, és azokat a hagyományokat, értékeket fogjuk átadni az Ádámnak, amelyek az ő fejlődésében hasznosnak és fontosnak fognak bizonyulni. És csak remélni tudjuk, hogy ő nyitott lesz ezek befogadására. Ez viszont csak rajtunk, szülőkön múlik.

– Terveznek kistestvért?

– Szeretnénk, ha Ádámnak lenne majd testvére, de most egyelőre még kiélvezzük vele a fejlődése, a világra való rácsodálkozása minden percét.