Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első online városlexikon Kézdivásárhelyé

Az első online városlexikon Kézdivásárhelyé Kovászna megye

Kézdivásárhely úttörőnek számít Erdélyben, ami az online városlexikonokat illeti. A kezdilexikon.ro címen elérhető lexikont a helyi önkormányzati képviselő-testület ülésén mutatták be a döntéshozóknak és a sajtónak.

Hirdetés
Hirdetés

kezdilexikon.ro címen elérhető online városlexikon minden szempontból premier, hiszen ez az első székelyföldi városlexikon, egyben az első online erdélyi, valamint az első magyar nyelvű online városlexikon is. A kiadó Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesület tagjai, Bakk Miklós politológus, Dimény Attila muzeológus és Bakk-Dávid Tímea szerkesztő mutatták be az enciklopédiát csütörtökön a helyi tanács ülésén.

„Úgy gondoljuk, hogy ennek a városlexikonnak az elkészítése olyan jelentős dolog a helyi közösség számára, hogy érdemes tudnia erről a helyi tanácsnak is” – kezdte a bemutatót Bakk Miklós.

Mint mondta, először nyomtatott változatban szerették volna csupán elkészíteni, aztán jött az újító ötlet, hogy az online térbe is feltöltsék. A folyamatosan bővülő, jelenleg mintegy 150 szócikket tartalmazó Kézdivásárhely Lexikon már böngészhető. Amint jelzik, egy kötetbe zárttal szemben, az online lexikonnak az is az előnye, hogy ebben a kezdeti fázisban is használható. De a print változatról nem szeretnének továbbra sem lemondani, a jövőbeni finanszírozási lehetőségek függvényében ki szeretnék majd adni.

„Az online városlexikon műfajában Kézdivásárhely mintaadó lesz Erdélyben. Sőt, élni is kívánunk ezzel a vezérszereppel. Én már elkezdtem a mintát terjeszteni Székelyföldön, mert úgy gondolom, hogy ennek a projektnek a következő fázisa az lehet, hogy régiónk többi városában is elkészítik. Végül pedig lesz egy nyomtatott városlexikon sorozat is, amelynek címe: Székely városlexikonok” – vázolta terveiket a politológus, egyetemi tanár, a lexikon főszerkesztője.

Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője elmondta, céljuk a lexikonnal nem más, mint a várost érintő fontos információkat, a településen született és élő közéleti személyiségekről szóló ismeretanyagot elérhető módon közzétenni. Hangsúlyozta, hogy az online felület arra is lehetőséget ad, hogy az olvasót elnavigálja intézményektől személyekig, történelmi ismertetőkig. A szócikkek össze vannak kötve, belső linkek vezetnek egyiktől a másikig.

Mint mondták, jelen pillanatig kizárólag saját forrásokból és magántámogatók adományaiból valósították meg a fejlesztéseket, de remélik, hogy további támogatókra talál projektjük. A bemutatót követően Szilveszter Szabolcs alpolgármester biztosította őket arról, hogy mostantól az önkormányzat is csatlakozik a partnerek sorához.

A Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete a kezdilexikon@gmail.com emailcímen várja a lexikonnal kapcsolatos észrevételeket, ötleteket, de a lehetséges partnerek, támogatók jelentkezését is.

Szabó Barbara

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük