Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az iskolai erőszak visszaszorítására nyert támogatást hat háromszéki tanintézmény

Az iskolai erőszak visszaszorítására nyert támogatást hat háromszéki tanintézmény Kovászna megye

Hat háromszéki oktatási intézmény pályázatok révén összesen 21 ezer lejt költhet egy olyan országos programra, amelynek célja az iskolák biztonságának az erősítése, a békés, nyugodt iskolai légkör fenntartása. Nem nagy összeg, de a kicsit is meg kell becsülni.

Hirdetés
Hirdetés

Az iskolai erőszakos cselekmények (nemzetközi nevén: bullying) visszaszorítására irányuló programot a romániai oktatásügyi minisztérium illetékes ügyosztálya kezdeményezte a szakhatóságok együttműködésével. Létezik egy országos tervezet és koncepció, ezen belül viszont az oktatási intézmények vezetői, pedagógusai, sőt diákjai és tanulói is bemutathatták ötleteiket, javaslataikat.

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Középiskol a Tolerancia, út az elfogadás felé című projektjére 4000 lejt használhat fel, és ugyanekkora összeggel támogatják a Nicolae Colan Általános Iskola Velem lehet beszélni című pályázatát is. A Puskás Tivadar Szakközépiskola Mondj NEM-et az erőszakra jeligével készített pályázatot, erre 1000 lejes résztámogatást kap a minisztériumtól.

Kézdivásárhelyen is van két nyertes pályázat, a Turóczi Mózes Általános Iskola a Harmónia az iskolában, biztonság az életben című cselekvési pályázatára kap 4000 lejt, míg a Nagy Mózes Kollégium ugyanennyit a projektjére, amelynek jelmondata arra utal, hogy az iskolai konfliktusok megfelelő kezelése, a lehetséges vagy valós indítékok feltárása nagyban segítheti az erőszakos cselekmények megelőzését. A hatodik – szintén 4000 lejes támogatásban részesülő – nyertes pályázat a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskoláé, a jelmondata így szól: Az együttműködés az erőszakmentes iskolai élet kulcsa – a béke veled kezdődik.

Az országos jellegű program időszaka a tervek szerint 2024 augusztusáig tart, de persze a céljai és üzenetei örök érvényűek. A szakminisztérium illetékese az Együtt bátrabbak vagyunk jeligével indult projekttel kapcsolatosan azt nyilatkozta, a kiskorúaknak és felnőtteknek is alapvető fontosságú az erőszakmentes, békés, nyugodt légkör, csakis ilyen körülmények között lehet eredményesen tanulni és a gyermekek, ifjak szellemi, lelki egészségét óvni. A tanév folyamán illetékes hatósági szervek is bekapcsolódnak a programba, előadásokat tartanak, beszélgetéseken vesznek részt azzal a céllal, hogy az iskolai erőszakos megnyilvánulásoknak és az iskoláskorúak bűncselekményeinek a megelőzését segítsék.

Fotó: Turóczi Mózes Általános Iskola

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. december 30., 16:26
    ÉRTÉKELÉS: 2

    na és mit fognak csinálni? pszichológusra költik aki megállapítja hogy a támadó elfolytott trauma miatt agresszív? amíg nem büntetik az agressziót addig azt csinálhatnak amit akarnak és jelen lesz addig az agresszió. de ha a gyerek szülei befolyásosak annak még a magaviseletét se fogják levonni.

  • User
    Dátum: 2023. december 30., 21:32
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Bravó! És mire lesz jó a 4.000 lej?! Színes masnit, nyalókát osztogatnak majd az erőszaktevő mócsingoknak?! Kétlem!!! Ingyen mególdható lenne az iskolák belső rendszabályzatának a betartásával!!! Ha 1 diákot többször „rajtakapna” bullingozni😆🤣😂, mert nekünk már semmire sincs megfelelő elnevezésünk, azt terápiára kellene járatni, akár az egész családjával! Ha ez sem jár sikerrel jöhetne a javító intézet mint régen!!! Ritka iskola ahol 5-10 elkényeztetett kö csög nem terrorizálja a többit! Ezt tapssal, tánccal, programok szervezésével NEM lehet megoldani!!!

  • User
    Dátum: 2023. december 31., 21:53
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Na, találgassunk…Kik is azok? Gőzöm sincs… Vajon kik lehetnek az iskolai agresszorok?Töröm a fejem, de nem jut eszembe kik lehetnek!? Borosnyó, Gidófalva, Dàlnok, Előpatak, Árapatak? Egyszerűen nem tudom.

  • User
    Dátum: 2023. december 31., 21:37
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Mekkora marhák vagytok! Az áldozat mondjon nemet az erőszakra???? Átképezzük a lakosságot a bűnözők elfogadására?

  • User
    Dátum: 2024. január 1., 16:13
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A város haldoklik azért mert nem hadják fejlődni. Azt akarjátok a gyermekek jól viselkedjenek? Adjatok már lehetőséget nekük dolgozni és élni… Miért tanuljanak ha már születéskor elvannak ítélve itt a városban? Aki változtatni akar az lelép külföldre. És oda csak személyi kell. Mi van itthon ami miatt érdemes lenne küzdeni? Tucat dagadt polgarmester aki normalis munkát nem biztosít a fiataloknak. Mert kell a százalék a konfekcioktol. Gyertek menjünk idén szavazni egy fára mert a bokor nem jött be.

  • User
    Dátum: 2024. január 2., 11:15
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ne röhögtesse magát , miért lenne elítélve születéskor a gyerek ?! Nevelje meg a szülő és akkor később sem lesz elítélve.Nyugaton sincs kolbászból a kerítés, ott is vannak szegény emberek és nem minden hazankfianak jött be, nem mindenki gazdagodott meg.Aki akar, elmegy, de sokan maradnak itthon is és dolgoznak becsületesen. Hogy nem mindenki nagyzol és rázza a rongyot, miért kellene?! Csak az a menő aki Dubaiban nyaral ?! Nem a közösségi halonak kell csinálni dolgokat hanem magunkért, a családért.Elni itt is lehet, attól függ ki mekkora igényeket támaszt. Az a gyerek aki szülőjetol csak a rinyalast hallja az persze,hogy nem fogja a tanulást értékelni. Minden a szülők hozzá állásán múlik, azon, hogy milyen példát mutat gyerekének.

    • User
      Dátum: 2024. január 2., 23:44
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Tehát itthon is meglehet élni, csak nem mindegy hogyan. A te gyermeked remelem sokat fog tanulni és egyetemet is végez hogy majd a konfekcio vagy a kormány gyárban dolgozzon. Itt a lehetőségekről van szó, ami nincs. Külföldön meg egy alap ember keres 2000eurot. Ilyen kis földalatti élőlények nem láthassák hogy mi folyik. Ha adsz az embereknek pénzt több mindent megengednek maguknak. Ha mindenki többet kapna már minden jobban is működne (vendéglő, bulizo helyek, és minden egyébb ). Majd a te fiad ha lakást kell vegyen magának kiváncsi vagyok mennyi idő fog kelleni…. De persze úgy hogy közben itthon is lehet élni!!

  • User
    Dátum: 2024. január 2., 23:27
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az igen. És ettől a pénztől egyszerűen elmúlik a bántalmazás….majd a csúnyán beszélő gyerek egyből imádkozni fog tőle…ugyan már. Minden otthon kezdődik és a szülőktől látott példán múlik. Nem sok pénz de igazából egy újabb összeg amit le lehet sikkasztani pályázat néven. Amíg a pedagógus nem akar fegyelmezni és a nem megnevelt gyereket kell hallgatni egész órán addig nem fognak tanulni azok a gyerekek se akik amúgy akarnak ..elmegy a kedvük ha folyton csak a fegyelmezést hallgatjàk. Na de hajrá projektek…

  • User
    Dátum: 2024. január 4., 8:29
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Csak azt nem értem ha itthon nem lehet megelni akkor mégis miért van még itt?! Aki úgy gondolja, hogy az újszülöttje el van ítélve az miért még itt szenved hazájában?! Már rég valamelyik nyugati országban kellene éljen …. Csak személyi kell és egy bőrönd, szívet neki, kezdjen új életet, hál ‘istennek szabad az út és a döntés

  • User
    Dátum: 2024. január 4., 11:43
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Úgy látom az agyrágó bogár a te fejedben sem fog jóllakni!
    Meg lehet élni itthon is, csak az agyhalott pártbandát valahogy le kell taszítani a polcról.Mert mindent tönkretettetek.Lassan már a jövőt is felfaljátok! Hazug, tolvaj, haszonleső, se..nyaló,semmi, ostoba társaság!

  • User
    Dátum: 2024. január 4., 12:39
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az a gond, hogy rendszerint az agresszorok az iskolában befolyásos szülők porontyai, akik ellen a pedagógus sem mer lépni, mert megjárhatja. Ha a bántalmazó szülei egyszerűek, hamar magaviselet levonás, kicsapás, szülői bizottság elé állítás, eltanácsolás következik. Más esetekben ahol sok agresszor van egy osztályban ott nem tehet semmit a pedagógus, óráról se rakhatja ki, mert ha azalatt kimegy az útra és elüti az autó, a pedagógus felel. Van, hogy épp a pedagógust zaklatják, de max hiányzónak írhatja be, de nem hatja meg őket ez sem.

  • User
    Dátum: 2024. január 4., 13:05
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Azt hiszed mindenkinek van ismerőse hogy kimehessen. Ott hova menjen az ismeretlenbe? Híd alá? Pláne hogy még az ottani nyelvet sem beszéli. Ha ezek nem jelentenének visszatató erőt akkor nem gondolkozna sokat senki. De sokakat beteg rokonai szülei idekötnek akiket nincs szíve magára hagyni meghalni. Inkább itthon gürcöl de tükörbe tud nézni

    • User
      Dátum: 2024. január 4., 16:56
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Na, ott van. Miért nem tanult nyelvet? Szakmát? A végén kiderül, hogy akár itthon is jó állást kaphatott volna, ha ezeket nem mulasztja el. És minek kint ismerős? Ha talpraesett vagy megoldod egyedül is.

    • User
      Dátum: 2024. január 4., 22:41
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Sokan úgy mennek ki hogy nincs ismeretség és semmilyen nyelvtudás…. Tudod mi veszi rá őket ? A muszáj…. Az hogy nincs semmi az asztalon. Mert az a szűk minimálbér amiből itt sokan olyan jól el éldegélnek, egy havi bér és a közköltséggel el is ment. Ha meg a családról beszélünk akkor lehet mindenki másnál nem és csak magánál öregednek és betegednek. Szóval a muszáj miatt a legtöbben mennek és ez a valóság, Nézni kell hogy évente nem nő hanem esik a lakosság szám. És azt is nézni kell hogy Kezdi szinten 95% a munkásoknak minimálbérből él, és nem jól…. Ha jó lenne akkor mindenki tapsolna.

  • User
    Dátum: 2024. január 4., 14:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Legalabb lesz anyagi keret a bantalmazott lelki serulesei begyogyitasara mehet pszichologushoz. A bantalmazot meg nem kenyszerithetik. Igazi nyugati orvoslasmod nem a problema forrasat szamolja fel hanem az elszenvedett karokat mersekli.

  • User
    Dátum: 2024. január 5., 13:28
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azert nem lettem nyelvesz mert itthon kepzeltem el az eletemet. Szakmam is van de alulfizetett vagyok megis sajat vallalkozast inditani nincs ra penzem.