Van akí nem híszí a 2700 hektárt . Lesz az még tőbb is ,mert műtrágyáról ,vegyszerekről lassan csak álmodozni fognak a gazdák az égbement árak míatt ./ Maros V.hely leállt és Pét is/ És ítt válik be jól az amít a kommentelő társam gúnyosnak szánt .
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az előadó egyértelművé tette, hogy a székelyföldi, javarészt felaprózott földparcellák alkalmasak erre a célra, viszont érdemes odafigyelni arra, mit vállal fel a gazda, és amit felvállal, azt vajon meg is tudja-e csinálni. Erre Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője is felhívta a figyelmet. Mint kiderült, a megyében 9900 hektáron folyik ökogazdálkodás, ebből 2700 hektár Bacon községben található. Tehát Bacon község nemcsak az állattenyésztés területén élenjáró, hanem az ökogazdálkodásban is.
Első lépések
Mint az elhangzottakból kiderült, az első lépésben ahhoz, hogy valaki ökogazda legyen, szerződést kell kötni egy ellenőrző szervvel a tanúsítvány (certificat) megszerzéséhez, majd a szándékot jelenteni kell a mezőgazdasági igazgatóságnál is. „A gazda első lépésben kiválasztja a tanúsító céget, felveszi vele a kapcsolatot, és kap egy bejelentkező csomagot, amely tartalmazza az adatlapokat; a gazdának ezeket kell kitöltve visszaküldenie. Bejelenti azokat a parcellákat, ahol ökogazdálkodást szeretne folytatni, valamint azt, hogy mivel foglalkozna. Ezután megkötik a szerződést, amit iktatnak a megyei mezőgazdasági igazgatóságnál, minden évben május 16. az utolsó nap, amikor az erre vonatkozó kérést be lehet nyújtani – mondta egy korábbi interjújában.
A falugazdászok segítenek
Az előadók hangsúlyozták, hogy amennyiben Erdővidéken van igény, illetve érdeklődés az ökogazdálkodás iránt, az adminisztrációban, valamint az eljárásban szívesen segítenek a falugazdászok, nem kell félni az ellenőrző szervektől sem. Az uniós agrárpolitika is abba az irányba halad, hogy a 2023–2030 közötti időszakban növeljék a biogazdálkodásra áttérő gazdák támogatását. Kovászna megyében jelenleg 157 biogazda van – jegyezték meg.
Bármi lehet bio
Elmondható, hogy bármilyen területen lehet biogazdálkodni, gyümölcsösöket például már 10 ár nagyságtól is be lehet íratni biónak. A biotermelésre való átállási időszak 2 vagy 3 év lehet, gyümölcsösöknél például 3 év, itt az átállási időszakban hektáronként évi 620 euróval támogatják a gazdát, utána pedig 442 euró az évi juttatás. Zöldségtermesztők esetében ugyanezek az összegek 500, majd 432 euró értékűek.
Van akí nem híszí a 2700 hektárt . Lesz az még tőbb is ,mert műtrágyáról ,vegyszerekről lassan csak álmodozni fognak a gazdák az égbement árak míatt ./ Maros V.hely leállt és Pét is/ És ítt válik be jól az amít a kommentelő társam gúnyosnak szánt .
Igaza van uram!Annyira ökogazdálkodás folyik Nagybaconba hogy még a maradék utjukat is vastagon trágyázzák a jobb termés reményében.
Bacon az élen, a tehénszarba!