Baka Mátyás kapta Kézdivásárhely idei Pro Urbe díját

Szerda délután a Vigadó Művelődési Ház dísztermében, ünnepélyes külsőségek közepette, a már zajló városnapok keretében adták Kézdivásárhely idei Pro Urbe díját. A városi tanács korábbi döntése értelmében a jeles kitüntetésre Baka Mátyás nyugalmazott matematikatanár, a Bod Péter Tanítóképző egykori igazgatója érdemesült.

A városi tanács korábbi döntése értelmében 2023-ban egyetlen személynek adományozható Pro Urbe díj Kézdivásárhelyen. Idén két személyt jelöltek a díjra: Beke Ernőt, a Gyűjtemények Háza alapító-tulajdonosát és Baka Mátyás nyugalmazott tanárt, a Bod Péter Tanítóképző egykori igazgatóját. Az önkormányzati testület titkos szavazáson az utóbbi tizenöt szavazatból 12-t kapott, Beke egyet, két szavazat pedig érvénytelennek bizonyult.

Baka Mátyás 1945. február 13-án született Kurtapatakon, négygyermekes családban, Baka László és Teréz második gyerekeként. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában és Esztelneken végezte, majd 1958-ban sikeresen felvételizett a kézdivásárhelyi Elméleti Líceumba. Már ekkor érdeklődött a matematika iránt, és 1963-ban a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem matematika–mechanika szakára iratkozott be.

Egyetemi tanulmányai alatt mindvégig ösztöndíjas volt, ezzel is könnyítve a háború utáni nehéz helyzetben levő és a kollektivizálás által súlyosan érintett családja helyzetén. Érdemes megjegyezni, hogy habár családja szűkős körülmények között élt, szülei mind a négy gyermeküket iskoláztatták, és közülük hárman matematikatanári diplomát szereztek. Tanári pályafutását 1968. szeptember 1-jén kezdte a Székelykeresztúri Elméleti Líceumban, 1974. szeptember 1-jétől került Kézdivásárhelyre, az akkori 1-es számú Ipari Líceumba, amelynek később – 1980. október 1-jétől – a vezetését is rábízták.

„Mint igazgató arra törekedett, hogy az adott körülmények között is úgy vezesse az iskolát, hogy az a legjobb eredményeket érje el” – fogalmazott laudációjában Farkas Ferenc történelemtanár, a dr. Csiha Kálmán Református Kollégium igazgatója. – „Nem volt a megalkuvás híve, nem a pártdirektívák által előírt célokat követte, hanem azt a célt tűzte ki, hogy egy erős, szakmailag felkészült, a tudományt tisztelő, megbecsülő közösséget hozzon létre, amely keretén belül az őszinteség, az igazmondás, a szeretet és a tisztesség legyenek a legfőbb értékek. A faipari osztályok mellett, sikerült elindítani a nőiesebb szakmának számító könnyűipari osztályokat, és a négy évig működő erdészeti osztályt is. Magyarként gondolkodó és cselekvő emberként ismerte az iskola minden tagja, a város és annak lakói is.”

Az egyik tanártársa így írt róla: „Ízig-vérig nevelő volt! Nevelt a modorával, a megszólalásával, okfejtéseinek okos logikájával, műveltségével, a személyes példájával, a gondozott külsejével. Nevelt a jó szóra, az igényességre. Mindig volt mindenki számára egy-egy jó tanácsa. Ha nem éppen órát tartott vagy iskolát igazgatott, az iskolaudvar virágoskertjét gondozta, ültetett, metszett, gyomlált. S ezzel is nevelt.”

Miután „magyarkodással” vádolták meg, és feljelentésekkel lehetetlenítették el a munkáját, az igazgatói tisztségről 1987. január 12-én, egészségügyi okokra hivatkozva lemondott. Az 1989. decemberi változások után bekapcsolódott a politikai életbe is: 1992–1996 között a kézdivásárhelyi önkormányzati testület, 1996–2008 között a megyei tanács tagja, 2000-től két mandátumon át pedig az utóbbi alelnöke volt, miközben 2000–2009 között az RMDSZ újonnan alakult felső-háromszéki szervezete elnöki tisztségét is betöltötte. A pedagógusi pályát sem hagyta fel: 1990 őszén aligazgatóvá, majd 1993. szeptember 1-jétől ismét igazgatóvá nevezték ki, ezen tisztségét 1996-ig őrizte meg. 1990 őszén tanítóképző osztályok beindítását szorgalmazta a faipari líceum keretében, amely 1991-ben az ő kezdeményezésre vette fel a Bod Péter Tanítóképző nevet, 1994-ben pedig a református oktatás beindításában vállalt fontos szerepet.

„Egy szívével gondolkodó, cselekvő, közösségéért élő személyiség, akire büszke lehet minden munkatársa, tanítványa, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék és Kovászna megye minden lakója, hiszen sok minden, ami körülvesz minket, az ő munkáját dicséri. Több évtizeden át azon dolgozott, hogy szűkebb vagy tágabb körben ápolja népe hagyományait, átadja a tudás hatalmát tanítványainak, és építse közösségét. Mindig tudta, hogy a tudás hatalom, és nem egy évre, nem húsz évre, hanem generációknak tervezet, embereket tanított tudásra, hitre, becsületre, igazságra, szeretetre” – hangsúlyozta a kitüntetett érdemeit Farkas Ferenc.

Baka Mátyás nemcsak a diákokért dolgozott, harcolt az iskoláért, azért a magyar tannyelvű tanítónevelő intézményért, amelynek sok volt a láthatatlan és látható rosszakarója is – emelte ki méltatásában Bokor Tibor polgármester. „Egy olyan, politikailag zűrzavaros időszakban voltál az RMDSZ felsőháromszéki szervezetének elnöke, amikor valóban egy matematikus éleslátására, logikus gondolkodására volt szükség, hogy a magyarság számára jó és életképes döntések és javaslatok szülessenek. A későbbiekben tőled vettem át ennek a stafétáját, így ebben a funkcióban én is tanítványoddá váltam” – fogalmazott a Pro Urbe díjat átadó elöljáró.

A kitüntetett a maga részéről megköszönte az elismerést, hangsúlyozva, hogy voltaképpen nem ő érdemelte, hanem az a közösség, amely munkája során mindvégig támogatta. Az ünnepségnek a sepsiszentgyörgyi Szőcs Botond magas szintű zongorajátéka adott kulturális és egyben méltó keretet.

Kézdivásárhely eddigi Pro Urbe díjasai:

Kalith Attila atlétikaedző (1997), özv. Vikol Kálmánné Poller Erzsébet pedagógus (1998), Incze László történész (1998), Szőcs Géza pedagógus, helytörténész, kultúraszervező (2018), dr. Vitális Sándor nyugalmazott főorvos (2019), Deme László nyugalmazott tanár, a Nagy Mózes Líceum volt igazgatója (2019), Vetró András szobrászművész (2019), dr. Biró Gábor ideggyó­gyász (2021), dr. Erdélyi Csaba belgyógyász főorvos (2022), dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos (2022) és Józsa Irén pedagógus (2022).