Valamivelmindennapriogatnak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Listeria baktériummal fertőzött, füstölt lazacot vont vissza a kereskedelmi forgalomból az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság, egyben Kovászna megyei egységüket is riasztották. Kiderült, hogy a Negro 2000 nevű cég által forgalmazott füstölt lazacról van szó (Lot 51C/DCL 2019.01.04,), az illetékesek ezúton is arra figyelmeztetik a polgárokat, hogy ne fogyasszák el, ha ilyent kapnak, vásároltak.
– Kollegáim csütörtökön, illetve pénteken is ellenőrzéseket végeztek. Hozzánk a megyébe nem érkezett még ebből a Listeria-fertőzött halból, legalábbis nem kaptunk eddig értesítést róla. Nincs felfújva a hír: az említett baktérium valóban mérget termelhet. Persze, a megbetegedés súlyossága függ attól, hogy mennyire fertőzött a termék, mennyit fogyaszt belőle az ember, és sorolhatnánk – részletezte dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos.
Véleménye szerint a halból még azelőtt kimutatták a fertőzést a hatóságok, mielőtt valaki megbetegedett volna, hiszen az importárut mindig bevizsgálják. Az országos média arról számolt be, hogy a fertőzött terméket a Carrefour üzletlánc polcain találták, ahonnan amúgy legutóbb októberben vontak vissza terméket (hagymás ikrasalátát) ugyancsak Listeria baktériummal való fertőzés miatt: a megvásárolt lazac árát nyugta nélkül is visszafizetik az áruházban. A Listeria baktérium okozta liszteriózis tünetei hasonlítanak az influenza tüneteihez (láz, hányinger, hányás, emésztőrendszeri és izomfájdalmak).
Valamivelmindennapriogatnak.
Aki ilyen árut vásárol Székelyföldön , várhatja a következményeket.Tele vagyunk pisztrángossal,akkor aki megkívánja a halat az frissen,biztos helyről vegye meg.Ez a lazac tenyészett norvég lazac,amit hajóra tesznek,elviszik Vietnámba/de feldolgozzák útközben is/,mert ott vagy 20x olcsóbb a munkaerő ,majd onnan terítik szét a világban.Akkor ne csodálkozzunk ,hogy ilyen meg olyan betegséget okoz.A Lidl-ben meg a K kapható fóliázott/ fagyasztott pisztráng törökországi akvakultúrából származik ,amit Afumati-on dolgoznak fel,azután kerül a boltokban a fóliázott/vákuumos kb 7 nap lejáratta! Na az aztán a friss hal!Amikor felbontod hanyatt esel tőle!
Akkor most honnet tudja valaki,hogy Listeria-ja van-e,vagy influenzaja?! Hat van ebben az orszagban minden,ami csak nem kell ! Jo fizetesek helyett van itt influenza ! Jo nyugdijak helyett van itt Listeria ! Aztan inyencebbeknek,van disznopestis ! Es ha mindez nem eleg,akkor meg importalnak be egyebeket is. Bo valasztek van arra,hogy kivalasszatok magatoknak,hogy mibe is szeternetek meghalni!