Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bán István nem kíván részt venni a színjátékban

Bán István nem kíván részt venni a színjátékban Kovászna megye

Baróton egy 28 tagú testület, úgynevezett bővített választmány jelöli ki az RMDSZ polgármesterjelöltjét. Most túllépve azon, hogy a helyi szervezetnél tudomásunk szerint legutóbb közel öt évvel ezelőtt történt tisztújítás, tehát a választmány hatásköre minimum megkérdőjelezhető (az alapszabály értelmében akár fel is oszlatható), arra voltunk kíváncsiak, hogy az érintettek – akik korábban kinyilvánították, hogy RMDSZ-színekben lennének a jelenlegi elöljáró kihívói – mennyiben értenek egyet ezzel az eljárással. Különösen annak tükrében, hogy a testület negyede a polgármesteri hivatal vagy annak alárendelt, vele szerződéses viszonyban álló intézmény, vállalkozás alkalmazottja, magyarán személyes érdekük, hogy Lázár-Kiss Barna maradjon a polgármester.

Bán István:

Egy éve is elmúlt annak, amikor először kaptam felkérést, vállaljam el a jelöltséget a város polgármesteri tisztségére. Azt mondták, ismerik eddigi tevékenységemet, tapasztalattal is bírok mind a közigazgatásban, mind közintézmény-vezetőként, jó kapcsolati tőkével rendelkezem, ezért engem tartanak alkalmasnak erre a feladatra. Kezdetben sokat gondolkodtam, hogy belevágjak-e ebbe a nem kis felelősséggel járó munkába, ám ahogy egyre többen és többen biztattak támogatásukról, úgy éreztem, nem hátrálhatok meg előle, annál is inkább nem, mert magam is látom, hogy az elmúlt 16 évet elvesztegettük Baróton, nem jó kezekben van a város, és én tudom, miként lehetne felzárkóztatni a fejlődő települések sorába.

A felkéréskor nem volt téma, hogy milyen színekben, csak induljak a választáson, és méltóképpen képviseljem Barót és a hozzá tartozó falvak lakóinak érdekeit. Úgy gondoltam, az RMDSZ baróti szervezete ráébredt arra, hogy a süllyedő hajónak olyan kapitányra van szüksége, aki képes célba juttatni azt, de nem így történt. A RMDSZ baróti szervezetének vezetői a „nyitás jegyében” egy diszkriminatív jelöltállítási módot határoztak meg, ellehetetlenítvén a lehetőségét is annak, hogy RMDSZ-színekben gondolkodjam.

Aki ugyanis jelentkezik a belső megméretésre, annak nyilatkozatban kell vállalnia, hogy a helyhatósági választáson nem indul az RMDSZ jelöltjével szemben, és én szavatartó ember vagyok. Viszont elemezve a 28 tagú testület tagjait, kiderül, hogy jelentős hányada önkormányzati alkalmazottból, jelenlegi helyi tanácsosból áll, akiknek elemi érdekük fenntartani a jelenlegi struktúrát, klikkrendszert. Ismerve őket, kiszámoltam, hogy 18 személy a nyolc éve regnáló polgármesterre voksol majd, kilenc Váncza Tiborra és egy Demeter Lászlóra. Nekem nem „jutna” egy szavazat sem. Ebben a színjátékban nem vehetek részt.

Szerencsére Barót polgármesterét nem ez a 28 személy fogja megválasztani. Viszont kénytelen leszek függetlenként indulni, hogy az eddig belém fektetett bizalomra rá tudjak szolgálni, hogy elképzeléseimet egy élhetőbb település érdekében meg tudjam valósítani.

Demeter László:

Az RMDSZ baróti, 28 tagú, ún. bővített választmánya a helyi tanácsosokból, a város megyei tanácsosaiból, az ifjúsági szervezet képviselőiből (3 tag), a nőszervezet képviselőiből (3 tag) és a Baróthoz tartozó falvak képviselőiből áll. Meggyőződésem, hogy méltányosabban is össze lehetett volna állítani ezt a testületet, ámde annak személyi összetételét javarészében az RMDSZ helyi szervezetének szabályzata határozza meg, ez a szabályzat pedig a baróti RMDSZ-elnök hatáskörébe tartozik, aki, mint tudjuk, jelenleg nem más, mint a város jelenlegi polgármestere, Lázár-Kiss Barna András, aki szintén indul a jelöltválasztáson. Én azonban a testület összetételétől függetlenül mindenképpen állok a kihívás elébe.

Váncza Tibor:

Óriási felelőssége van a baróti választmánynak a jelöltállítás kérdésében. Én azt mondom, hogy elég érett kell legyen ahhoz ez a választmány, bármilyen is az összetétele, hogy a helyzetet megfelelően mérlegelni tudja. Én mindenképpen vállalom a megmérettetést, de ha mégis úgy döntene, hogy a régiekkel folytatja, akkor azt mondom, vállalnia kell a következményeket is. Baróton, bármilyen területet nézek, rengeteg a tennivaló, az emberek türelme elfogyott, dolgozni kell.

Megvannak a szabályok, miszerint a választmány eldönti, hogy ki legyen a polgármesterjelölt; a szavazás akkor érvényes, ha a 28 testületi tagból legalább fele plusz egy, tehát 15 ember jelen van, és az a jelölt nyer, aki a szavazatokat is ilyen arányban megszerzi. Számomra első a klub, amely az RMDSZ, aztán jön a csapat, amely jelen esetben a választmány, és csak harmadik helyen vagyok én. Ha nem támogatják jelöltségemet, más színekben nem indulok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 14., 8:06
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ez egy hetes infó Bán Úr, azóta Vánca megvette Pál-Szilágyit és Gál Karcsit viszont az érdek talpnyalók úgy is többen vannak.

    • User
      Dátum: 2020. február 19., 18:16
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Bal sors a baroti népnek,már nagyon rég! Ezekkel még az lessz! Szomorú,Barot és a környező falvak sorsát ilyen “personac” döntik el.

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Úgy látszik Wáncza club-tagsági könyve túl vékony, az üzlet nem jön össze Pálszilágyi is indul polgármesterjelőltnek

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A jelölési módszer talán nem a legmegfelelőbb ezzel az RMDSZ kockáztat. Ami választmányt illeti azzal én is egyet értek, hogy megkérdőjelezhető.

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 12:18
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Tisztelt Bán úr, a következő egyezség született (szerintem): Váncza Tibor a polgármester jelölt, L. K. Barna egyéb zsíros fizetéssel járó feladatot kap a baróti tanácsnál. Így Gál Károly és Pál Szilágyi Zoltán örökkön örökre megtarthatja a „befolyását”. Csíki László „városmenedzser” tovább kaphatja a több mint 1000 eurós fizetését és közben elteniszezgeti a napokat, Lázár úr meg gondolom, kap egy autót, hogy tovább legyen mivel járnia vadászni és így tovább…. Tehát így osztják a lapokat a baróti RMDSZ-ben. Ön meg persona non grata a szövetségben, de ezt ön is pontosan tudja. A képlet egyszerű, a szövetségen kívül indul ön, indul Benedek és természetesen Nagy István, mert neki indulni kell. Na és ki lesz a nyerő, az „oszd meg és uralkodj alapon”? Szerintem minden marad a régiben, mármint tovább folytatódik Barót lezüllesztése, tudja oda a „béka feneke alatt található leges legalsó részre”. Szép napot.

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 12:21
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Váncza úr! Klubról beszél,amely 30 éve töretlenül önző,aljas és gazemberekből áll. Így kell ez működjön? Ennek a klubnak szeretne kis főnöke lenni? Túl sok már a háttér mozgalom,amit ön már meglépett és az emberek tudják,mert kicsi térségben élünk. Ne erőltesse kérem.

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 12:40
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Jó napot! Tetszik ahogyan felvállalja a véleményét Bán úr,de ha székbe kerülne, tudna tisztogatni és a későbbiekben rendet tartani? Ha igen, a pecsétem az öné,mint független jelölt. Soha RMDSZ!!!

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 15:21
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Juj juj jujjjjj …. szegeny Ban Pista!!! „hogy az eddig belém fektetett bizalomra ….” …. szegeny naiv emberek !!!!!

    • User
      Dátum: 2020. február 14., 23:22
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Tényleg? Mibe? Ahonnan építette saját birodalmát az a vállalat már létezik,csak a romjai és az adósság,amiből van bőven a városi tanács fele is bőven!(amit érdekes módon meg egy polgármester sem akart behajtani,na de most jön Váncza úr és megoldja). Utánna melyen segget nyalt az RMDSZ vezetőinél,természetesen nem közérdekből… Most már fárasztó a mindennapi navéta,ezért jó volna itthon a klubbal folytatni a jövőt(ami nem a közérdekről szólna)!

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 18:27
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tokeletes elemzese a jelenlegi helyzetnek baroti viszonylatban. El kell gondolkodni a baroti es a hozza tartozo falvak valaszto polgarainak , hisz keszul egy ujabb atveres . Ha 16 ev nem volt eleg a sok igergetesbol es hazudozasbol, akkor kerjenek meg 4 -et vagy 8-at . Lazar ujabb kampany jelszva „kerek meg 4 evet , hogy fejezzem be amit elkezdtem” A ” SEMMIRE” kerek meg 4 evet hiszen alig van valami amit meg el se kezdte , vagy ha 4 evvel ezelott valamit elkezdett nyoma sincs a befejezesnek . Az ilyen embernek es tarsainak

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 19:58
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Itt kerülhet bárki a székben úgysem fog soha az életben semmi változni úgy is minden a régi marad mindenki csak ígérget és mikor székbe kerülnek akkor mar semmi nem fontos minden ígéret el van feledve még egy falú is fejlettebb lett mind Barot városa , annyi minden van amin változtatni kellene, hogy le sem lehet írni :kórház , iskola , munka a fiataloknak , szórakozási lehetőség ez még csak a kezdet de meg sok minden…… egyszóval itt jobb soha nem lessz nincs az az ember aki bármit is megvalósítana !

  • User
    Dátum: 2020. február 14., 19:58
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Íme a 28-as lista mely eldönti Barót sorsát! :))
    Vicc!
    Ágoston István
    Benedek Csaba
    Bíró Béla
    Bíró Lehel
    Bocz Melinda
    Buda Rozi
    Csíki László
    Csog Gyöngyi
    Fehér Zoltán
    Gál Brigitta
    Gál Károly
    Gáspár Jenő
    Gyenge József
    Incze István
    Kotecz Katalin
    Lázár Kiss Barna András
    Lázár Zoltán
    Molnár Orsolya
    Nagy József
    Nagy Róbert
    Oláh Kátai Kinga
    Pál Szilágyi Zoltán
    Ráduly László
    Ráduly Róbert
    Szabó Péter
    Szakács László
    Váncza Tibor
    Weithaler Walter

    • User
      Dátum: 2020. február 19., 18:02
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Ezt értem! Ezt a selejt bandát vajon melyik selejt tudta ossszerakni egyhelyre? Egy nevet nem látok amely méltó lenne tanácsosnak sem…jaj RMDSZ,ezek a katonák barotfalván? Szégyen és gyalázat!

    • User
      Dátum: 2020. február 20., 20:00
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Kisebb változtatással ez a csoport ős idők óta ugyanaz. Miért nem lehetne közgyűlésre gondolni? A tagok száma csak magasabb szinten számít. A konkrét döntéseket egy előre kigondolt csoport hozza meg.

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 18:46
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Derzsi Sámuel lenne még mindig a legjobb polgármester jelölt. Bán Istvánnak esélye nincs, indulhat bármilyen színbe !

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 21:13
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Sok kicsi községben ugyan ez a helyzet. Nagyajtán is a polgi semmittevését támogatják egyesek. Bajusz úr jön és követeli a megyei tanácsnak a szavazatokat,útmutatót tart sok analfabétának, hogy kell kampányolni, majd újból tojik a népre 4 évig.

    • User
      Dátum: 2020. február 20., 17:24
      ÉRTÉKELÉS: 3

      És ami mindennek a teteje,mással gyűjteti az aláírást Középajtán. Hol van a becsület??? Nincs GERINCE szembe nézni az emberekkel. És most is vannak akik támogatják, de mit….Azt hogy legyen fizetése, mert ennél többet nem tett Középajtán.

  • User
    Dátum: 2020. február 21., 15:46
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Végig kell nézni az RMDSZ jelenlegi tanácsosi tisztségre aspirálódók névsorán. Siralom! Klikk, klubbtag, baráti kör, jó kolléga, ágyastárs, ülepnyaló,minden van benne, csak épp közérdekképviselő és szakember nincs. Hajrá Barót!!!

    • User
      Dátum: 2020. február 22., 11:36
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Figyelj jobban! A fenti lista NEM a tanácsosi tisztségre aspirálók névsora, hanem a választmányi tagok nevét tartalmazó lista. Nem mindegy. Attól függetlenül lehetnek olyanok a választmányi tagok között akik ismét jelentkeznek tanácsosnak.

  • User
    Dátum: 2020. február 21., 15:20
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az RMDSZ baróti szervezete nem hazudtolta meg ezúttal sem magát. Amint az előbbi hozzászólok is jelezték, a több mint 26 éve oszlopos tag Pál Szilágyi Zoltán, valami folytán felébredt és nem támogatta Barnit, ezért kiesett a kegyeiből. Átpártolt Váncához, aki nem fogadta be a klubba, sőt érvénytelenítették a tagságát. Olyannyira, hogy a jelentkezési dossziéját, sem vették át. Így megfosztván őt a polgarmesteri és tanácsosi jelentkezéstől a klubb színeiben. Tanulság: az RMDSZ baróti szervezetében, vagy nyalsz folytonosan vagy szopsz! És mégis nagyon sok a jelentkező erre a két ősi szakmára. Valami nagyon jó kell legyen!?